Az intézet információs anyaga hangsúlyozza hazánk nemzetközi, európai uniós kapcsolatait a bűnüldözés terén. Ezek a kapcsolatok segítségünkre vannak abban, hogy a magyar bűnüldözés a nyugati színvonalra emelkedjen?
– Bármit is mond a sajtó arról, hogy Magyarország milyen veszélyes hely – például a kocsilopások tekintetében –, a szakemberek tudják, hogy hazánk helyzete, bár rosszabb a korábbinál, az uniós átlagnál jobb. Ehhez vegyük hozzá azt is, hogy a magyar rendőrség sokkal kevesebb anyagi forrással és sokkal kevesebb emberrel dolgozik, mint bármely nyugat-európai ország rendőrsége. Igaz, a felderítési arány rendkívül sokat romlott a rendszerváltozás előtti állapothoz képest – nyolcvan százalék volt, s mára lesüllyedt ötven alá –, de körülbelül ez az EU-konform arány. Persze tudomásul kell venni azt is, hogy aki csak a kriminálstatisztikát, a rendőrségi, ügyészségi forrásokat vizsgálja, hamis képet kap. Tudniillik ezek csak az ismertté vált bűncselekményeket mutatják, s a latencia igen magas.
– A lakosság számára nem vigasz, hogy másutt még rosszabb a helyzet. Az lenne megnyugtató, ha nálunk történne kevesebb bűntény, és az elkövetők nem járkálnának szabadlábon.
– A lakosság bűnözéstől való félelme a valós adatoktól független. A lakosságnak többnyire halvány fogalma sincs, hány bűncselekmény történik Magyarországon – néhány esztendeje egyébként évi félmillió körül ingadozik. A többség kevesebbnek gondolja, mint a valóságban, és azt a keveset érzi jóval többnek, mint korábban. A média igazi küldetése ezen a téren nemcsak az, hogy feltárja a valós helyzetet, hanem az is, hogy megértesse a társadalommal: az utca embere is tud tenni a bűnözés ellen. Jó ötvenéves múltja van ebben az országban a csodavárásnak, ezt kellene aktív, védekező magatartássá átformálni. Ha nem húzom be a táskámon a cipzárt, és úgy utazom a metrón, nagy az esélyem arra, hogy valaki kilopja a pénztárcámat. Nem félni kell tehát, hanem behúzni végre a cipzárt, és már meg is védtük magunkat a zsebtolvajoktól. Millió ilyen lehetőség van. Erről szól a SZEM – szomszédok egymásért – bűnmegelőzési mozgalom is. Ne rácsokat tegyünk az ablakra, mert lassan bebörtönözzük magunkat, és tűz esetén a lakótelepi, emeleti, berácsozott lakásokból nem lehet elmenekülni.
– Minél több rács vesz körül minket, annál jobban fogunk szorongani?
– Így van, és ezért kellene kihasználni az emberi kapcsolatokban rejlő lehetőségeket. A jó szándékú egymásra figyelést, a társadalmi viszonyokat kell újra felépíteni. Az az okos és ügyes bűnmegelőzési politika, amelyik képes ebbe az irányba hatni. Próbáljuk kihasználni azt a nyugat-európainál sokkal egészségesebb kelet-közép-európai mentális klímát, amelyben a kapcsolatoknak még van jelentőségük. Nem süllyedtünk még olyan mélyre az elidegenedés terén, mint számos nyugati ország és nagyváros.
– Az Okri nemrégiben a cigánybűnözés kérdésében is végzett kutatásokat.
– Igen, bár a rendszerváltás óta hivatalosan ilyen kérdés nincs. Mi azért nekiálltunk, mert attól, hogy egyesek úgy tesznek, mintha nem létezne, még megmarad a probléma mint állandó konfliktusforrás. Munkánkhoz megnyertük több roma szervezet képviselőjét is, akiket a vizsgálat lezárultával elsőként informáltunk megállapításainkról. A börtönben végzett vizsgálatból kiderül például, hogy a romák nagy része alacsony iskolázottsága ellenére anyagilag gyarapodik. Cigányoknál a bűnözői karrier gyakran gyermekkorban kezdődik, ezért velük kapcsolatban speciális közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégia szükséges. Mindenekelőtt az iskolázottsági színvonal növelése, a munkanélküliség felszámolása, de legalábbis csökkentése sürgető feladat. A vizsgálat kiderítette, hogy bár a bírói munkában és a büntetés-végrehajtásban etnikai részrehajlás nem mutatkozik, vizsgálati fogságban gyakrabban éri őket bántalmazás, mint a magyarokat. A kutatás vezetője azt is megállapította, hogy a roma kisebbségnek magának kell kitermelnie azokat a struktúrákat, amelyek hatékony bűnmegelőzést eredményezhetnek. Több cigány rendőr kellene például.
– Az intézetben működik kriminalisztikai laboratórium is, amelyben műkincsvizsgálatot végeznek.
– Ez az egyetlen gyakorlati és közvetlen kriminalisztikai tevékenységünk. Rendelkezünk egy különleges röntgenkészülékkel, amely kiválóan alkalmas kormeghatározásra, és annak megállapítására, hogy mi van egy-egy kép festékrétege alatt. Mára egész hálózat alakult ki a műtárgyak és ritkaságok hamisítására, a műtárgypiac manipulálására, valamint a múzeumok, magángyűjtemények, templomok szervezett fosztogatására. Mi hozzá tudunk járulni annak kimutatásához, hogy a műalkotás eredeti-e vagy sem, illetve a műtárgyaknak olyan paramétereit állapíthatjuk meg, amelyeket e műszer nélkül nem lehetne. Persze nem minden festményeket vagy szobrokat birtokló magánszemély vagy cég örülne, ha az állományát ilyen vizsgálatnak alávetnék. Ez, sajnos, szinte kihasználatlan területe az intézetnek, pedig így az ellopott és megtalált képeket az általunk alkalmazott tudományos módszerrel be lehetne azonosítani, illetve a nyomozás során pluszinformációk állnának a rendőrség rendelkezésére. Dolgozunk ennek a jogszabályi hátterén, a Kulturális Örökség Minisztériuma és az ORFK közreműködésével.
– Ha jól értem a szavait, nem mindig használják fel az illetékes intézmények az önök eredményeit. Gyakran fullad kudarcba a munkájuk?
– Ezt így nem mondanám, de ha évtizedek eltelnek látható eredmény nélkül, az nem öröm a számunkra. Hogy egy példát mondjak: 1980 óta mondogatjuk a közlekedésrendészeti kutatásaink alapján, hogy körforgalommal lehetne megoldani azokat az elképesztően veszélyes és sok áldozatot szedő forgalmi helyzeteket, amelyek egy-egy nagyobb út kereszteződésénél kialakulnak. Most terjed a körforgalom, még túlzásba is viszik a bevásárlóközpontok környékén, de húsz évig kellett rá várni, és ez sokak testi épségébe, életébe került. Oktatunk a Rendőrtiszti Főiskolán, szakközépiskolákban, tanfolyamokon, továbbképzéseken. Megvannak a megfelelő fórumok, ahol mondhatjuk a magunkét az érintetteknek, és ezért, ha olykor lassan is, átszűrődnek ezek a dolgok a napi gyakorlatba.
– Önök hangoztatják, hogy létezik hatékony alternatíva a börtönbüntetés kiváltására. Hol tart ennek a megvalósítása?
– Nyugati tapasztalatok alapján a tettes-áldozat kiegyezéssel kapcsolatban már rengeteg anyagot tettünk le az asztalra, hogy az idevágó jogszabályok megalkothatók legyenek. Megvizsgáltuk, hogy milyen alapvető alkotmányossági, emberi jogi szempontokat kell figyelembe venni ahhoz, hogy egy ilyen jogintézmény jól működhessen. Ennek csak a technikai része van hátra, a magyar rendőrség ezért együttműködik a nyugati kollégákkal. Ha ez megvalósulna, olcsóbb lenne az eljárás, és sok embert nem kellene börtönbe küldeni. A börtön rendkívül drága, nem beszélve arról, hogy nem célravezető. Sok esetben pénzbüntetést lehetne kiszabni, ha nem lenne olyan erős az a társadalmi igény, hogy csukják le a bűnelkövetőket.
– És nem jogos ez az igény? Nem lenne még kiszolgáltatottabb az amúgy is szorongó lakosság, ha a bűnözőknek már a börtöntől sem kellene félniük?
– A társadalom csak a károsult kárát látja. A károsultnak azonban nem származik haszna abból, ha a lecsukják azt, aki meglopta, a kárát pedig nem téríti meg. Németországban, Svájcban, Ausztriában elterjedt az a gyakorlat, hogy megkeresik a módját, miként kompenzálja tettét az elkövető. Persze kisebb súlyú bűncselekményekre gondolok, és nem gyilkosokra vagy visszaeső bűnözőkre. Ha az elkövető megbánta, amit tett, és hajlandó tényleges segítséget nyújtani, vagy közhasznú munkát végezni, az nagy terhet venne le a társadalom válláról, csökkenne az iszonyúan magas börtönlétszám, és csökkenne a visszaeső bűnözés aránya, nem beszélve arról, hogy a közhasznú munka terén nagy lemaradásunk van. Ez persze csak abban az esetben volna megoldható, ha az áldozat is elfogadná, hogy a tettes adott esetben nem elvetemült bűnöző, hanem elesett ember, aki megbánta a tettét. A börtön bűnözésre nevel. S ne feledjük el, hogy a börtönök fenntartására, az ott levők eltartására azoktól kell elvenni a pénzt, akik tisztességesen élnek és dolgoznak. Azt szeretnénk elérni, hogy csak azok kerüljenek a börtönbe, akik kétségtelenül oda valók.
– Hogyan választják a kutatási témákat?
– Sokszor maga az élet követeli ki, de azért van, hogy előre tudunk tervezni, legalább egyik évről a másikra. Ez a kérdés mindenesetre szorosan összefügg az anyagi támogatásokkal. Bár intézetünket mint a Legfőbb Ügyészség kutatási egységét alapvetően a költségvetés finanszírozza, mégis ez az év az első, hogy nem jelent problémát a fűtés és világítás, de a huszonhárom kutató közül tizenkilencnek még nincs önálló számítógépe, és sorolhatnám a problémákat. A megrendelt kutatásokat legtöbbször az érdekelt szakminisztérium támogatja. Pillanatnyilag több, éveken át húzódó témánk van. Ezek közé tartozik a szervezett és a gazdasági bűnözés, ehhez kapcsolódik az úgynevezett fehérgalléros bűnözés. Ez a három szorosan összetartozik, és a kutatáshoz a nyugat-európai szakemberek a volt keleti blokkból kizárólag Magyarországot vonják be partnerként.
– Azért, mert nálunk fordulnak elő legnagyobb számban ezek a bűncselekmények?
– Nem, hanem azért, mert Magyarország a Nyugat szemében még ma is egy kicsit bezzeg-ország, ahol a statisztikák harminc évre visszakereshetők, nincsenek elrejtve, nem tűntek el, mint másutt. És azért is, mert itt igen magas szintű szellemi potenciál található.
autós hír
Ezek most a legnépszerűbb nem nullkilométeres, de újszerű autók
