Így még nem kezdődött meccs! A Kecskemét szabadrúgással folytatja a Honvéd ellen

Szerdán este 19 órakor folytatódik az augusztus 31-én, a nagy eső miatt félbeszakadt Kecskemét–Honvéd mérkőzés. Az NB II egyik rangadója nem éppen a megszokott módon kezdődik majd, ugyanis a szabályok értelmében ott kell folytatni a meccset, ahol az félbeszakadt: a hazaiak a Honvéd kapujától 40 méterre egy szabadrúgást végezhetnek el, míg az óra a 28. percet mutatja majd ebben a pillanatban. Ugyanakkor a pályára lépő csapatok kezdőjét megváltoztathatják az edzők.

2025. 09. 17. 10:56
Szerda este újra összecsap egymással a Kecskemét és a Honvéd (Fotó: honvedfc.hu)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Nemhogy futballozni, de lépni sem lehetett nagyon az augusztus 31-én félbeszakadt Kecskemét-Honvéd meccsen
Nemhogy futballozni, de lépni sem lehetett nagyon az augusztus 31-én félbeszakadt Kecskemét–Honvéd meccsen (Fotó: honvedfc.hu)

Kecskeméten és a Honvédnál is a sérelmeket sorolják

Ugyan mindkét klub készül a folytatásra, ám leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy a sérelmeiket, a másik csapat esetleges előnyeit ecseteljék. A Kecskemét sportigazgatója, Tóth Ákos a csakfoci.hu kérdésére közölte, a mérkőzés kapcsán elsősorban mással van gondjuk, nem pedig a lebonyolítással.

Mennyire igazságos az, hogy a Honvéd szombaton Móron, mi pedig vasárnap játszottunk 120 percet az Újpest ellen a Magyar Kupában? Ez teljesen sportszerűtlen, mert ki lehetett volna akár úgy is alakítani az MK-mérkőzéseket, hogy a két csapat egy napon játsszon.

Ezt nekünk egy hármas sorozatnak kell felfogni, amelyből az első mérkőzést ugyan megnyertük, de 120 perc után a srácok nagyon fáradtak. Ez az összecsapás pedig befolyásolhatja a feljutást. Egy csatát már megnyertünk, és bízom benne, hogy az igazság a mi oldalunkon fog állni – közölte Tóth Ákos.

A kispesti szurkolók a közösségi médiában több helyen is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy egyrészt igaza volt a bírónak, hogy félbeszakította a meccset, ám ez körültekintőbb szervezéssel megelőzhető lett volna. Ugyanis egyszerűen nem értik, miért kell 19 órai kezdéssel az NB II-ben meccset játszani – az első, félbeszakadt találkozó is este hétkor kezdődött –, mert 

egy korábbi időpontnak köszönhetően a szurkolók is normális időben érhetnek haza a mérkőzést követően. 

Felemlegették többen azt is, hogy ki kellene zárni a Kecskemétet, amiért már nem először kell félbeszakítani egy mérkőzést a játékra alkalmatlan pálya miatt. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.