Háromkötetes költőként 1996-ban megjelent, Terepvizsgálatok az ukránok szexuális életéből című kisregényével robbant be a köztudatba. Műve a független Ukrajna első igazi bestsellere, egyben botránykönyve lett, és egy mai ukrán nő feminista regényeként lassan bevonult a világirodalomba. Úgy is mondhatnám, hirtelen rászakadt önre a népszerűség. Miként változtatta meg mindez az életét?
– Tudja, írhat az ember akárhány verset, az utcán még nem fogják megszólítani. Ahogy mondják, népszerű költő voltam egy nagyon szűk körben. E könyv megjelenése azonban valóban megváltoztatta az életemet, hiszen meghozta a nemzetközi hírnevet. Ne értsen félre, de bekerültem a „nemzet panteonjába”, a modern nemzeti-kulturális hősök szűk körének tagja lettem. Olyan művészek sorában, akiknek az alkotásait ugyan kevesen látták, olvasták, de igazi médiaszereplőkké váltak. Kritikusan elmondják véleményüket az életről, politikáról, szinte mindenről, a bulvárlapok pedig megírják róluk, mi a kedvenc ételük, hol nyaraltak, hol vásárolnak ruhát. Az én könyvem sincs ott minden ukrán otthonban, valamivel több mint 20 ezer példányban kelt el, de nyugodtan állíthatom, hogy szinte mindenki hallott róla.
– Ön irodalmár, filozófus, gondolkodó ember. Nem fárasztó ez a fajta népszerűség?
– Dehogynem. Elegem is lett belőle egy idő után. Zavart ez a bulvársztárság, az, hogy mindenről kikérik a véleményemet. Egy idő után meg is mondtam, hogy az irodalomról szívesen nyilatkozom, de nem vagyok az ország általános szakértője. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, így kell fizetnem, mondhatnám, adóznom a tömegkultúrának azért, hogy a számomra fontos dolgokról is tudomást szerezzen a közvélemény. Nem szabad elfeledni azt sem, hogy ez a fenomén szorosan kapcsolódik az identitáskeresés problémájához is. A Szovjetunió szétesése után, 1991-ben a volt tagköztársaságok, így Ukrajna is nemcsak saját hősök, de ikonikus, népszerű médiaszereplők nélkül is maradtak. Egy nemzetnek pedig, különösen egy olyan fiatal független államnak, mint Ukrajna, mindig szüksége van modellekre, nemzedéki példaképekre, „korunk hőseire”.
– Ön ebben az értelemben a női egyenjogúság élharcosaként vált modellé a mai Ukrajnában, hiszen munkásságát e regényen kívül is végigkíséri a női látásmód. Így például legutóbbi kisregényében is, amely Káin és Ábel történetének női variációja. Mintha mindenről ez jutna az eszébe...
– Ez így van, pedig a valóságban semmi közöm a női mozgalmakhoz, pártokhoz, szervezetekhez. A média azonban független, női szempontú megközelítésem miatt ezt a látszatot kelti. A már többször említett regény is azért lett hangos siker, botránykő, mert először nézte női szemmel a világot, artikulálta a másik nem hangját. A társadalom eddig elhanyagoltabb része saját Bibliájaként, egyfajta hivatkozási alapként tekint a könyvre.
– Mondjuk ki, egy mai ukrán nő feminista regényéről van szó, amelyben ön elsősorban nőként lép elénk. Mint kritikusai írják, női lényegét mutatja meg ebben az egy nagy szerelem történetét is elmesélő, sikoltó-üvöltő monológban. Ezek után talán nem is kellene kérdeznem, de ugye ön is feministának tartja magát, és nemcsak a sajtó beskatulyázásáról van szó?
– Egyfajta értelemben természetesen feminista vagyok. Más kérdés, és ezt több helyen személyesen is tapasztaltam, hogy a poszkommunista társadalmak mindenhol félnek ettől a szótól, sokszor félreértelmezik. Már ne haragudjon, de így aztán vissza-visszatérően megkapom azt a kérdést, hogy ugye ön feminista? Én erre mindig megpróbálom elmagyarázni, hogy egy normális társadalomban minden nőnek joga van dolgozni, ebben kiteljesíteni magát, és gazdasági értelemben függetlenné válni, ilyen értelemben tehát, ha úgy tetszik, feministának lenni. Az ilyenfajta önmegvalósítástól azonban nem kell félni! Ez normális feminizmus.
– Van a kérdésnek azonban egy másik, nem társadalmi, hanem irodalmi oldala is. Mégpedig az, hogy ön érezhetően vonzódik a női témákhoz.
– Valóban szívesen írok a nőkről, a női gondolkodásról. Ilyen értelemben tehát kulturális feminizmusom határozottabb. A férfiakról – ők önmagukról – már sokat írtak, a női látásmód azonban csak a XX. században kezdett igazán artikulálódni az irodalomban. Ez még szinte teljesen nyitott terület, és ha férfi volnék, ilyen értelemben ezért akkor is feminista lennék, a női pszichével foglalkoznék.
– És ebben az esetben könnyebben kiteljesíthetné önmagát?
– Minden bizonnyal, hiszen most nőként, mondhatnám, itthon mindenképpen úttörőként, sok akadályt, tabut kell ledöntenem. Az is igaz azonban, hogy férfiként a dolog kevésbé lenne érdekes.
– Ha a női témánál tartunk, az ezen a tájon különösen sok érdekességet tartogat a kutató, az író számára. Mennyiben változott ma a Szovjetunióban megnyomorított nők helyzete?
– Az a rendszer totális volt minden értelemben, így a nőkhöz való viszony tekintetében is. Dolgozó barommá tették őket, de tegyük hozzá, hogy a férfiakat is. Azért azt meg kell jegyezni, a rendszer emellett is egyértelműen patriarchális volt. Érdekes, hogy ma Ukrajnában latens feminista forradalom zajlik. A szociális változások következtében ugyanis sok férfi elveszíti a munkáját, depresszióba esik, miközben a nők jobban alkalmazkodnak. Átképezik magukat, de szinte csak ők árulnak a bazárban is. Egész családokat tartanak fenn, életképesebbek.
– Álljunk meg egy pillanatra, hiszen ez egyfajta új egyenlőtlenség!
– Nézze, a férfiak történelme a forradalmak és palotaforradalmak történelme. No de eközben ki főzött, ki biztosította az élet szövetét? Ez a láthatatlan történelem azonban ma sok esetben előtérbe került.
– Azért elárulná, milyen a férfiideálja?
– Ne haragudjon, de 40 évesen már nem hiszek az ideális férfi létezésében.
– Regényeihez visszatérve a női témák preferálása mellett szembetűnően nagy súllyal szerepel műveiben a szexualitás, amelyen keresztül próbál az emberi lélek mélyére jutni. Mit mutat meg valójában a szex?
– A szex mint téma számomra nemcsak kifejezési eszközként, hanem az emberi viselkedés keveset kutatott megjelenési formájaként is fontos. Az irodalom számára ez ugyanis nem önmagáért érdekes, hanem mint az emberi lényeg, a kapcsolatok máshol kevésbé megfogható módja. Én azért használom mindezt, hogy rajta kerszetül másról szóljak. Az emberi kapcsolatokon át például út nyílik a törésekkel, traumákkal terhelt ukrán történelmi tudat vizsgálatához is. Leegyszerűsítve erről a módszerről azt mondhatom, hogy a XX. századi ukrán történelmet megpróbálom az ágyba fektetni. Hogy egy példát említsek, így megjeleníthetőbb az 1933-as éhínséghez kapcsolódó, sokáig elhallgatott, rejtett, tudat alatti trauma, amely a mai politikai és üzleti elit viselkedésében is megfogható. Az a generáció, amely akkor túlélte a tragédiát, ma hatalmon van, és tudatalattijában kitapintható a gyermekkor mindenáron való túlélésre alapuló tapasztalata. Az erősebb fennmarad effektus érezhető az üzleti életben, de példaként felhozhatnám azt is, hogy az újgazdagok, az éhínség ükunokái úgy esznek, mint akik egész életükben éheztek.
– Sokat beszéltünk már regényeinek nőiségéről, de igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg, hogy valójában legalább ilyen fontos azok ukránsága.
– Valóban, elhíresült regényemben sem csak a női törekvések artikulálódnak. Legalább olyan fontos az is, hogy ezt a könyvet nemcsak az első posztszovjet, de az első gyarmatosítás utáni műként is aposztrofálták a 90-es évek ukrán kultúrájában. De nem csak a regény tartalma a fontos. A megjelenés ténye, visszhangja általában megváltoztatta a hozzáállást az ukrán irodalomhoz. Ez az irodalom ugyanis a szovjet időkben csupán egy nagyon szűk kör számára létezett. A kihalás szélén volt maga az ukrán nyelv is. Nem véletlen, hogy ma irodalmunk fordítása is komoly nehézségekbe ütközik. Tudatosan taszították ilyen helyzetbe, ezért nem meglepő, hogy az ukrán irodalom a függetlenség után igencsak gyerekcipőben járt. A könyvem igazi áttörést jelentett. Hogy csak egy dolgot említsek, kétharmad részben például azok vették meg, akik addig csak oroszul olvastak. Nemzeti bestsellerré vált, Nyugaton pedig irodalomként is megjelenítette Ukrajnát. Egy olyan országot, amely immár saját nyelvén is ír önmagáról önmagának. És még egy fontos momentumra hívnám fel a figyelmet! A kiadókban is tudatosította, hogy egy ukrán könyv is lehet nyereséges.
– Az ukrán nép traumáiról szóltunk. Paradox módon a legutolsó éppen a függetlenséghez kapcsolódik. Az elmúlt tíz év alatt ugyanis világosan kiderült, hogy mekkora az ország lemaradása.
– Valóban óriási, és ezt nem lehet egy évtized alatt behozni. Tíz éve mindenki azt hitte, hogy a függetlenséggel egyből demokratikusak, európaiak leszünk. Hát nem! Egy grúz filozófust idéznék ezzel kapcsolatban, aki azt mondta, a függetlenségre szükségünk van, hogy megismerjük önmagunkat. Ez bizony így van. Korábban kívülről gúzsba kötve éltünk, koloniális tudattal. Meg voltunk győződve arról, hogy mi ugyan jók vagyunk, csak hát áldozatok, és ez akadályoz bennünket a kibontakozásban. Csernobil jó példa, megmagyaráztuk, hogy ezt ők csinálták velünk. Élt bennünk a forradalmak romantikus illúziója, hogy mi különbek vagyunk. A függetlenség másnapján azonban kiderült, hogy nem. El voltunk tévedve. Az emberek tudták, mit nem akarnak, de hogy hová mennek, azt bizony nem. Tíz év eltelt, s most jönnek rá, hogy valamit kellene már csinálni például a gazdasággal.
– No meg az identitással is! Így például a gyökereit kereső ukrán lélek levetkőzte már a kisoroszság nyomasztó terhét?
– Ugye költői a kérdés? A provincializmusból, a marginális létből fakadó kisebbrendűségi komplexus nagyon is élő. A szegénységgel, az elmaradottsággal együtt ezt nehezen élik meg az emberek. A szovjet időkben ez az általános elmaradottság nem volt ilyen szembeszökő. Tíz éve tele voltunk reménnyel, bizakodással. Mára a társadalom elvesztette az illúzióit, kiábrándult az önmegismerés és az ebből fakadó reális helyzetfelismerés következtében.
Okszana Zabuzsko (40) költô, filozófus, irodalomtörténész és nem utolsósorban nemzedékének egyik legkiválóbb ukrán írója. Több verseskötet, kisregény, valamint számos filozófiai és irodalmi tárgyú tanulmány és esszé szerzôje. A filozófiai tudományok kandidátusa. Fordított kortárs amerikai és lengyel költôket. Fulbright-ösztöndíjasként ukrán irodalmat tanított amerikai egyetemeken. Versei több mint egy tucat országban jelentek meg. Kijevben él, a Nemzeti Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében dolgozik. Az igazi sikert az 1996-ban megjelent Terepvizsgálatok az ukránok szexuális életéből című kisregénye hozta meg számára. A botránykönyv, a független Ukrajna első igazi bestsellere nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, magyar nyelven is kiadták. E feminista regény utáni műveiben is fontos helye van a női látásmódnak.
baleset
Sokkoló videó: autómosás közben zúzták szét a járművét
