Az erőszak globalizációja

Genova, a mintegy 700 ezer lakosú olasz kikötőváros történelme folyamán talán még sohasem ért meg a város falain belül olyan nagyszabású tüntetéseket és összeütközéseket, mint most a G8 államok politikai vezetőinek csúcstalálkozóján. A világ nyolc legfontosabb ipari államának politikusai ez alkalommal ebben a nagy múltú olasz városban gyűltek össze, amely a középkorban független köztársaságként a földközi-tengeri kereskedelem nagy részét uralta. De a patinás öreg, egyben modern városba az államférfiak mellett érkeztek más látogatók is, akiknek a jövetele nem volt föltétlenül kívánatos. Az érkezők nagy része ugyan békésen vonult fel, de jöttek szép számmal olyanok is, akik célja nem a békés tüntetés volt, hanem az agreszszív rombolás. Az olasz hatóságok mintegy 20 ezer rendőrt és különböző biztonsági egységeket vontak össze Genovában, hogy fenntartsák a rendet a csúcstalálkozó színhelyén. A hosszú előkészületek ellenére ez csak részben sikerült, mert a tüntetések nagysága, az összeütközések és a rombolások minden eddigi csúcstalálkozón történt pusztítást felülmúltak. A globalizáció harcias ellenfelei nem elégedtek meg a békés tiltakozással, hanem megtámadták a rendőröket, köveket, üvegeket, füstbombákat dobáltak, autókat gyújtottak fel, betörték az üzletek kirakatait, dúltak-fosztogattak. A hermetikusan lezárt kongresszus helyére, a Palazzo Ducale épületéhez és közvetlen környékére ugyan nem jutottak el, de a távolabbi utcákban jelentős károkat okoztak. Az újságok által genuai csatának nevezett összeütközéseknek egy halálos áldozata és mintegy ötszáz rendőr és tüntető sebesültje lett. Az anyagi károk átszámítva közel 40 millió márkát tettek ki. A csúcstalálkozó előkészületei és a biztonsági intézkedések további 200 millió márkába kerültek.A tiltakozások ilyen mérvű elfajulása nem teljesen új, mert a G8- és az EU-csúcstalálkozókat már Seattle óta, Washingtonban, Prágában, Göteborgban és másutt, hasonló jellegű összeütközések kísérték. Genovában már „csak” a nagyságrend változott meg. Az kétségtelen, hogy világszerte növekszik a kritika a globalizáció ténye és annak különböző kísérőjelenségei ellen. Ám az erről szóló viták a seattlei csúcstalálkozóig elméleti és ideológiai síkon zajlottak. Világszerte különböző irányzatú pártok, politikusok, magánszervezetek nem alaptalanul bírálják a globális folyamatokat. Ezeknek a visszhangja és közvélemény-formáló ereje még nem erős, de növekszik. A különböző csúcstalálkozókon viszont egyre nagyobb számban megjelennek a globalizáció radikális kritikusai. A résztvevők jó része megelégszik békés tüntetéssel, de itt egyidejűleg jelen vannak a számszerűleg ugyan viszonylag kisszámú, de annál harciasabb csoportok is, amelyeknek nem a békés tiltakozás a célja, hanem az összeütközés, a rombolás és az erőszak. Az ilyen militáns résztvevők jórészt különböző szélsőséges csoportosulásokat képviselnek, de indítékaik nem kizárólag politikailag motiváltak. Európában és a tengerentúlon is kifejlődött egy bizonyos fajta káoszturizmus is, amelynek hívei az egyik csúcstalálkozóról a másikra utaznak, hogy részt vehessenek az ottani tüntetéseken és erőszakos összeütközéseken, illetőleg – a divatba jött angol szót használva – megéljenek egy event-et.Európa vezető politikusai, így többek között Schröder német szövetségi kancellár, élesen elítélték a harcias tüntetők agresszív és romboló fellépését. Sok más politikus viszont utalt arra is, hogy az emberek gondjait a globalizációval kapcsolatban komolyan kell venni, és ennek a társadalmi kihatásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. De a békés kritikának nem szabad erőszakká és anarchiává fajulnia. A nagyszámú fiatal részvétele a különböző békés tiltakozó akciókban arra is mutat, hogy a tradicionális pártok és szervezetek nem tudnak a fiatalok számára kielégítő megoldásokat és válaszokat adni a globalizáció kihívásaira. Ezért az egyes politikusoknak, a különböző ifjúságokkal foglalkozó szervezeteknek, egyházaknak fel kell tenni a kérdést: megtesznek-e mindent azért, hogy az ifjúságnak megfelelő perspektívát, célokat adjanak és olyan cselekvési lehetőségeket és elfoglaltságokat nyújtsanak, amelyek keretében megtalálják a saját helyüket. Nagy a veszélye annak, hogy fiatalok megfelelő célok hiányában a szélsőséges nézetek irányába orientálódnak és a békés megoldások helyett az erőszak útját választják. A kritikusok utaltak arra, hogy a G8-as csúcstalálkozó, amely korábban a kormányfők szűk körű beszélgetéseként indult, az idők folyamán egy gigantikus összejövetellé nőtte ki magát, ahol több ezer hivatalos küldött jelenik meg. Genovában csak az amerikai delegáció mintegy 900 tagból állt. Ilyen hatalmas találkozó megnehezíti az érdemi munkát, nem is szólva a szintén hatalmas erőket lekötő biztonsági intézkedésekről. A csúcstalálkozó résztvevői részéről is elhangzott ez a kritika, s eldöntötték, hogy a következő csúcson a résztvevők számát jelentősen csökkentik, és a találkozót kis és nehezen hozzáférhető helyen rendezik meg, ahová a tüntetők nem könnyen jutnak el.De az is világossá vált, hogy erről a találkozóról nem szabad lemondani, mert a világ vezető politikusainak közvetlen beszélgetéseit nem lehet olyan könynyen pótolni. Remélhetőleg a találkozók eredményessége is nagyobb lesz. Természetesen csak akkor nyílik erre esély, ha megvan az egyetértés a résztvevők között és a szükséges döntéseket alaposan előkészítik. Valójában az ilyen nagy tüntetések és erőszakos rombolások után egyetlen nagyvárost sem lehet megterhelni egy újabb csúcstalálkozó megrendezésével. Az új G8-as csúcstalálkozó helyét is kijelölték. A nagyipari államok vezetői a nyugat-kanadai Alberta államban, Calgary városától mintegy 100 kilométerre lévő, félezer lakosú, 1700 méter magasban lévő Kananaskis nevű kis üdülőhelyen fognak tanácskozni. A helységben mindössze néhány hotel van, és legfeljebb néhány eltévedt medvétől lehet félni.A csúcstalálkozó Genovában csak mérsékelt eredményeket hozott. A résztvevő politikusok megegyeztek abban, hogy a gazdasági fejlődésben leginkább visszamaradt országok termékei (főleg az élelmiszeripar és a bányászat terén) számára megnyitják piacaikat, és igyekeznek jobban bevonni őket a világgazdaság vérkeringésébe. Ezeknek az országoknak a tartozásait – amelyeket valószínűleg sohasem tudnának visszafizetni – részben elengedik vagy csökkentik. Létrehoztak egy alapítványt is a különböző súlyos járványok, mint az AIDS és a malária, leküzdésére. Erre 1,3 milliárd dollárt szándékoznak fordítani. Nem nagy lépés, de több a semminél. A globalizáció többi alapvető kérdéseiben, mint a munkanélküliség, a társadalmi biztonság, a környezetvédelem, amelyek nagymértékben érintik az ipari államokat is, tovább kell lépni és megoldásokat kell keresni. Ezért sajnálatos, hogy a Bonnban nemrég megrendezett klímakonferencia is mérsékelt eredménnyel zárult.