Dani bácsi végrendelete

Az egyik Tisza-parti kis falu tekintélyes lakója volt Nagy Dániel. Névnapján, születésnapján a falu zenészei mindig muzsikával köszöntötték. Lakodalmakon meg a legjobb helyre ültették, az ifjú pár mellé. Szerették.

Azt rebesgették, hogy legénykorában megesett, három napig mulatott egyfolytában a sarki Fehér Ökör vendéglőben. Katonaként is megállta a helyét, szakaszvezetőként szerelt le, miután megjárta az orosz hadifogságot. Utána egy kis recski kirándulás következett, merthogy nagyon ellene volt a szövetkezeti mozgalomnak.

A falu egyik legszebb házát birtokolta, a Fő utca 95. szám alatti takaros épületben lakott. Elnevezték már ezt az utcát az Andrássyakról, nevezték Horthy útnak is, később Sztálin út vált belőle, a fene tudja, mi lesz még, így hát Dani bácsi megmaradt a régi név mellett: Fő utca.

Visszakapott földjeit később bérbe adta, a szőlőt azonban még maga művelgette. „Se kutyája, se macskája” – ahogy errefelé mondták az ilyen egyedül élő öregre. Ebből kifolyólag bizony sok embernek fájt a foga összekuporgatott vagyonkájára; próbálkoztak is közelebbi kapcsolatot kiépíteni vele, de nem sok sikerrel.

Egy esős őszi napon orvosért szalasztott az öreg. Az idős falusi orvos csak hümmögött, csóválta a fejét, nem írt fel különösebb gyógyszert, azt a tanácsot adta, hogy betegségére a legjobb orvosság a pihenés. „Ne törődjék a világ dolgaival!”

Átvészelte az öreg a zúzmarás telet, és tavaszra újra megjelent a piacon, felhajtott egy-egy fröccsöt a kocsmában, és templomba is eljárt. Persze sok mindenről le kellett mondania. Így a pipáról, a tekepartikról, már a lakodalmi meghívásokat is fanyalogva utasította vissza. „Megöregedtem!” – búsongott olykor kivörösödve, botjával hadonászva, mintha rá akarná magát vetni a mellette sündörgő öregségre. De az olyan ám, akár a láthatatlan rém.

Később ágynak esett. Az orvos mellett javasasszonyok is jártak hozzá, ám nem sok sikerrel. Egyre sápadtabb lett. A falu találgatta: vajon ki lesz az örököse? Kire hagyja a házat?

Mesélik, özvegy Kálóziné egy vasárnap csíkos kendőbe kötve ebédet vitt az öregnek. Bezörgetett, de Dani bácsi nem nyitott neki kaput. Próbálkoztak persze mások is, régi legénycimborák, falusi sógorok, komák. Benyitott hozzá egy délután a falu plébánosa is. Ő nem az örökség végett, csak bűnös lelkén szeretett volna könnyíteni. Hogy tetteit megbánva járuljon majd az Úr elé, ha már úgyis mennie kell.

Dani bácsi egy napon magához hívatta a falu kőművesmesterét. Kriptát rendelt nála. Olyat, amelyikben szék és asztal is lesz. Mert hallott ő már csodálatos feltámadásokról. Vészcsengőt is szereltetett a kriptájába. Ha felébredne, majd megrázza. S ha így történik, akkor vissza is tér a faluba.

A kőműves két segédjével serényen dolgozott hetekig. Aztán híre járt, hogy ügyvéd érkezett a közeli városból, s annál végrendelkezett az öreg. Azt is tudta a falu, hogy kire hagyta a házát. Az volt a kívánsága: legyen az idős emberek otthona. Sőt meg is fenyegette a vagyonra ácsingózókat, ha valaki akadályozná ezt, akkor ő visszatér akár a halálból is bosszút állni.

A halála előtti napon magához hívatta a kőműves egyik ügyes segédjét, a Laci gyereket. Pusmogva beszélgettek egy ideig, majd amikor elbúcsúztak, Dani bácsi a Laci gyereknek adta arany zsebóráját. Aztán meghalt, és eltemették a szép új kriptába.

Másnap megjelent a községházán Kosicki Jóska volt téeszelnök, és valamiféle előjogokra hivatkozva leltározást követelt. De érkezett egy másik önjelölt örökös is, ügyvéd társaságában. A falu riadtan összedugta a fejét. Kútba esik az öreg hagyatkozó, szép, emberi elképzelése? De nem!

Éjfél felé megszólalt a temetőben Dani bácsi vészcsengője, hirdetve, hogy él, hogy visszajött, ahogy megígérte. Szólt a csengő kiáltozva, jajveszékelve egész reggelig. Aztán csend támadt. Mire megvirradt, elinaltak a faluból a nép haragja elől az önjelölt örökösök. Azóta is várják vissza Dani bácsit a zenészek a nagykocsmában. A házából öregek otthona lett végül is.

Ezt a történetet Lacitól hallottam, a volt kőművessegédtől, ő mesélte el nekem a múltkorjában, amikor találkoztunk. Ő pedig tudja, hiszen maga csengetett akkor éjszaka, hogy felrázza a falu lelkiismeretét. Ennek megelőlegezett bére volt az aranyóra...