Étermérgezés

Csütörtök délután rákattantam a Kossuth rádióra. Éppen a Május 1. Ruhagyár nyugdíjasa fejtette ki időszerű gazdaságpolitikai nézeteit, markáns proletár öntudattal kárhoztatván egykori munkahelyének privatizálását – hogy milyen sok embernek adott az munkát! Az asszonyság mindenhez értett, ezért aztán afféle illetékes elvtársként tájékoztatta a lakosságot a kormány napirenden lévő viselt dolgairól, az áremelésektől a szerinte fölösleges pénzpocsékolásig. Hogy mi volt eredetileg a telefonos megbeszélésre kijelölt téma, az nem derült ki, mert a műsorvezető néhány perc után megvonta tőle a szót, mondván: sajnos lejárt a műsoridő.
Mondanom sem kell, Bolgár György Beszéljük meg! című műsorának legutóbbi adásába hallgattam bele a Délutáni Krónika előtti percekben. A téma unalomig ismerős, 1998. szeptember 12-én a Napi Magyarországban szó szerint ugyanerről a rádiós élményemről írtam, Ausztriából hazafelé jövet. Akkor egy másik nyugdíjas szidta a kormányt a villany, gáz és távfűtés árának emeléséért, felesleges tehát megint azon rágódni, hogy Bolgár, a maga negédesen ravasz stílusában kiigazítja-e az adásban elhangzó, nyilván valótlan állításokat, avagy egyetértően hallgatja a betelefonálók piszkálódását. A kérdés lényege változatlanul az, amit akkor úgy tettem fel, hogy vajon miként lehetséges a közszolgálati rádiócsatornán ilyen szélsőségesen elfogult, a valóságot – valamint a megnevezett témákat – ilyen durván megerőszakoló politikai műsort az éterbe ereszteni.
Éppen akkor került napirendre egy indítvány az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában, hogy a Magyar Rádió Rt. elnöke vegye fontolóra a Beszéljük meg! átadását valamelyik magán- vagy kereskedelmi rádiónak, mert a közszolgálati adásban megengedhetetlenül dezinformáló és torzan egyoldalú.
Azóta eltelt három év, és újabb háromszázvalahány délutáni Bolgár-parti, tehát igazán nem vádolható türelmetlenséggel a rádió vezetése, vagy a működéséért felelős kulturális kormányzat.
A rádióhallgató azonban okkal és joggal háborodhat fel a dolgon, hogy ezt a „színvonalat” kell hallgatnia, ezt az étermérgezést kell eltűrnie az adóforintjaiért, kiemelt műsoridőben, amikor egy reklámperc is százezer forintokba kerül. És ha már pénzről van szó: Bolgár György korántsem ingyen hallgatja a betelefonálók sirámait, elég rendes fizetést húz az állami rádiótól ahhoz, hogy ne kelljen hakniznia. Ehhez képest heti rendszerességgel vezércikket ír egy hirdetésekből fenntartott, ellenzéki párthoz kötődő újságba, politikai kommentárokat közöl egy másik ellenzéki párti napilapban, médiafiguraként kereskedelmi tévé műsorában szerepel, és ki tudja még, honnan gyűjtöget mellékjövedelmet a félmilliót meghaladó közszolgálati havibére mellé. Ez önmagában megkérdőjelezi Bolgár hitelét a Kossuth rádió olyan fontos belpolitikai adásának szerkesztőjeként, mint a szombatonként jelentkező 16 óra.
Hál’ istennek, szép számmal vannak már magánrádiók, kinek-kinek ízlése, világnézete, felfogása szerint, esetleg meg kéne próbálni átpasszolni valamelyiknek a Beszéljük meg!-et, Bolgárostól. Mondjuk a Tilosnak vagy a Pannon Rádiónak...