Kis magyar off-shore történet

Úgy tűnik, egyelőre nem dagad botránnyá a Magyar Nemzet által a Dunaferrnél feltárt gyanús off-shore cégalapítási ügy. A nemzeti vagyonnak bonyolult, trükkös apasztására kimunkált dunaújvárosi recept nem háborította fel sem a közpénzekért oly harcosan küzdő szocialista Keller Lászlót, sem a hasonló ügyek apropóján a tett színhelyén háborgó SZDSZ-es Eörsi Mátyást. Pedig a ciprusi adóparadicsomból ugyanaz a sikerdíjas Dunaferr-menedzsment osztogatta magának a tanácsokat, mint amelyik beszállítói szerződést kötött piaci áron Orbán Győző cégével.
Az adóhatóság elől adóparadicsomba menekített tanácsadói díjak – úgy tűnik – nem haladják meg a zsebek átláthatóságáért küzdő ellenzék ingerküszöbét. Míg a miniszterelnök édesapja cégének Dunaferr-rel kötött szerződéséből az ellenzék és a hozzá közel álló balliberális sajtó jóvoltából a parlamentet elérő belpolitikai botrány dagadhatott, aközben mély hallgatás övezi a Dunaferr Enterprises nevű ciprusi társaság gyanús ügyleteit. Az ellenzéki képviselők nem toporzékolnak a parlament lépcsőin, hogy vizsgálóbizottság felállítását követeljék, kiderítendő: vajon miképpen fordulhatott elő kormányzásuk idején, 1996-ban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelete alatt működő Dunaferr Rt.-nél, hogy az állami vállalat vezetése 370 ezer dollárért (akkori árfolyamon számítva 60 millió forintért) pénzügyi tanácsokat kért és kapott egy saját maga alapította adóparadicsomba bejegyzett cégtől?
Az ÁPV Rt. igazgatóságában ott ültek a szocialisták gazdasági szakértői Szokai Imre elnök vezényletével, elnökhelyettesi rangban Virágh Attilával képviseltette magát az SZDSZ is. Ők gondoskodhattak arról is, hogy a Dunaferr igazgatóságába delegált ÁPV-s vezetők jóvoltából érvényesüljön az állami érdek, a jó gazda gondossága. A Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI), a Dunaferr kisebbségi tulajdonosának érdekeit – a ciprusi off-shore cég alapítása idején – az a Simóka Kálmánné védte, aki mostanság a Fővárosi Temetkezési Intézet vezetőjeként kényszerül a Fővárosi Közgyűlés egyik ellenzéki frakciójának kényes kérdéseire válaszolni a temető gazdálkodásával kapcsolatban. (Ki gondolta volna, hogy a Simókáné vezette KVI panamagyanús telki telekügylete – itt is komoly szerepet játszott a háttérben a Bankár Holding – után, amelyet a Magyar Hírlap tényfeltáró munkája segítségével sikerült pár évvel ezelőtt az Erdészeti Hivatalnak megakadályoznia, egy köztemető is terep lehet a pénzszivattyúzásra.)
Simókáné egyébként, miközben a kincstári érdekeket képviselte Dunaújvárosban, a Telkiben bejegyzett – Bankár érdekeltségű – Deviza Factory Rt. igazgatóságában is helyet kapott. (Kormányok jöhetnek, mehetnek, a Medgyessy-féle egyetlen szellemi elithez tartozó menedzser nem vész el a „népgazdaság” számára.) Visszatérve az 1996-os adóparadicsomi állapotokra a Dunaferrnél: lapunk részletesen beszámolt arról, hogy a 36 milliárd forintnyi saját tőkével rendelkező óriásvállalat vagyonkezelésére pályázó dunaferres menedzsment például olyan egyszerű pénzügyi probléma megoldására sem volt alkalmas, mint egy turbóaggregátor-beszerzés pénzügyi konstrukciójának kidolgozása. E feladatot a ciprusi off-shore cégével végeztette el 28 ezer dollárért. Vagyis teljesen alkalmatlan volt arra, hogy a Dunaferrt vezesse.
Ezt azonban mi sem hisszük el. Vagyis sokkal valószínűbb az, hogy a Dunaferrbôl kiszivattyúztak 60 millió forintnak megfelelő dollárt valamilyen célra. De az is megtörténhetett, hogy a havi fizetésért vállalatvezetésre vállalkozók kevesellték jövedelmüket, és azt Cipruson túlórázva egészítették ki, elrejtve a magyar adóhatóság orra elől a tanácsadásért kapott 370 ezer dollárt.
Ennyi pénzért Orbán Győző cége amúgy több mint fél évig hordja a botránykővé vált dolomitot a Dunai Vasműbe.
De ez mind semmi. 1997 végén, amikor már javában folyt a Dunaferr sikerdíjas menedzselése az MSZP–SZDSZ vezette ÁPV Rt. jóvoltából, a menedzsment kifogyhatott a pénzügyi tudományokból, mert szakmai segítségért a Bankár Holding szakértőihez fordult. Így kapcsolódhatott be ciprusi történetünkbe a Bankár Holding érdekeltségébe tartozó ugyancsak ciprusi off-shore cég, az Eagle Rex Tower.
E cég pedig a Dunaferr off-shore cégének többségi tulajdonjogáért lényegében olyan pénzügyi tanácsokkal fizetett, amelyek a milliárdos sikerdíjért vagyonkezelői feladatokra vállalkozó menedzsmenttől is joggal elvárhatók lettek volna.
A vételár kiegyenlítése ugyanis a következőképpen történt. 1997 végén a Dunaferr eladta az off-shore cégben lévő üzletrészét, kilencvennapos határidőt szabva a vételár kifizetésére. E határidő alatt kötöttek egy tanácsadói szerződést is hatvannapos teljesítési időtartammal pénzügyi tanácsadásra. A tanácsok megszülettek időre, ki is fizették az árát azonnal, amiből azután bőségesen tellett a cég felének megvásárlására. Az egyébként Bankár-szakértők nélkül is nyereségesen működő ciprusi cég még eredményesebb lett az új tulajdonos színrelépésével. Mára 1,5 millió dollár vár sorsára az eredménytartalékban. Ezt a 420 millió forintnak megfelelő valutát a közeljövőben fel is oszthatják osztalékként az időközben két magánszemély tulajdonába került többségi üzletrész-tulajdonos off-shore cég, a Sassari Trade Ltd. és a Dunaferr között.
Vagyis az eredetileg tisztán Dunaferr-tulajdonú ciprusi cég nyereségébôl 210 millió forint kerül magánzsebekbe. Teljesen szabályos itt minden, törvénysértés nem történt – tegyük hozzá menten. Hiszen nincs okunk azt feltételezni, hogy korrupciógyanús ez a ciprusi céghistória akkor, amikor a Dunaferrnél fél évig vizsgálódó rendőrség csak a bűncselekmények hiányára lelt. Csakhogy: a Dunaferr off-shore cégének többségi tulajdonát megszerző, Bankár érdekeltségű céget tulajdonló társaság egyikében Dunaferr-vezetőre bukkanunk. Ez pedig gyanús. Annyira bizonyosan, minthogy a miniszterelnök édesapja üzleti viszonyba keveredett egy állami tulajdonú céggel.
És akkor – tekintet nélkül az üzleti titok szentségére – még azt is nyilvánosság elé tárjuk, hogy a Dunaferr Enterprises pelletvasérc importálásához szükséges bankgaranciát a kisebbségi tulajdonos Dunaferr biztosította hatmillió dollár értékben.
És csak igen halkan kérdezzük meg: vajon hány pénzügyi tanácsadó cég van még Magyarországon „Bankárékon” kívül, amely ilyen garanciával rendelkező cégbe szívesen beszállt volna, ha szabad lett volna a verseny?
A ciprusi Dunaferr Enterprises a pénzügyi tanácsadás mellett egyébként az ingatlanüzletbe is belevágott. Úgy ítélték meg, hogy a Dunaferr tőkéjének a – sikerdíjas vagyonkezelési szerződésben vállalt – gyarapítására nem rossz terep a spanyol tengerparti Malaga. Vásároltak hát egy ingatlant és panzió építésébe fogtak.
Eközben Dunaújvárosban a száz százalékban állami tulajdonban hagyott dunaferres társaságok gyártották a vasércet és a veszteséget. Nagyságrendileg ugyanannyi veszteséget termeltek, mint amennyi nyereség keletkezett azoknál a cégeknél, amelyeket – a sikerdíjas menedzserek jóvoltából – részben privatizáltak. A magánosításban túlnyomórészt az Acél XXI. Kft.-be tömörült sikerdíjas menedzsment tagjai vehettek részt. Több mint hétszázmillió forint osztalékot rakhattak zsebbe a nyereségesen működő társaságok nyereségesre könyvelt cégeiből.
Hogy tisztán értsük: a száz százalékban állami tulajdonban hagyott, veszteséges acélgyárakat a részben privatizált társaságok szolgálták ki nyereségesen. A nyereséget eredményező szerződések pedig lényegében az Acél XXI. Kft.-be tömörült menedzsment tagjai döntése nyomán köttettek meg, bárki írta is alá azokat a megrendelői és a beszállítói oldalon.
Dunaferr-ügy egyébként nincs – ezt megmondta Keller László is a tévében. És nem is lesz – tesszük hozzá – mindaddig, amíg Orbán Győző bányájából ki nem fogy a dolomit. Tényfelhánytorgatás szempontjából a Dunaferr egy aranybánya. Szálljunk bátran a mélyére – jobbról, balról egyaránt.