SZINDBÁD, AZAZ KRÚDY GYULA ÚJABBAN MÁR NEMCSAK
A MEGTÖRTÉNT DOLGOKRA
EMLÉKEZIK VISSZA
Emberei túlnőnek téren és időn. Édes tétlenségben adják oda magukat az álomnak. A költő már olyan dolgokra is emlékszik, amelyek sohase történtek meg. (Mintha ez a passzus még a Kosztolányi-kifestőkönyv része is lehetne.)
PUHA, SEMMITMONDÓ DÉLUTÁN
TELEPSZIK A VILÁGRA
Pihen a férfi. Fiatal még. Arca is szép – csak máshogyan. Kidíszítette a tapasztalás. Az út.
FELELŐTLENSÉG, KÖNNYELMŰSÉG
KARCOLT VIDÁM, FEHÉR
FELHŐKET AZ ÉGRE
amikor nekivágott. Kicsit színpadias mozdulatokkal öltötte magára a vándorgúnyát, még táncolt kezében a nyers, éretlen vándorbot. S úgy suhant el az első száz esztendő, mint éjszakára fészkére siető vándorsólyom.
A TEREMTŐ FECSEGÉS ADOMÁNYA. AZ ÍRÓ CÉLTALANUL NEKIINDUL EGY SZŰNNI NEM AKARÓ
MONDAT FONALÁN A VILÁGNAK
saját belső világának – és sok szükségtelennek látszó szó és mondat után egyszerre ott áll előttünk, magunk sem értjük, honnan jött, az a legbelsőbb lényünkben rezonáló valami, ami a költészet legfőbb titka. Ne, ne csodálkozz BAYER Zsolt(„ika”) ha véletlenül meglátod – másodszor is – saját szemelvényeid részeit a Magazinban GYULABÁTYÁNK és SZERB Antal között. (A „Tóni” már végképp bizalmaskodás lenne...) Igen, lehet, meglehet hatódni néha a kortársaktól is (mit számít az a húsz-harminc év ide-oda.) S főleg ha valaki, mint „lebecézett” fenti, fiatalon egyrészt tiszteleg a nagy elődök előtt, másrészt szellemében-lelkületében-stílusában nagyon is rokon velük...
...KALAPOT EMEL KASSÁN
MÁRAI SÁNDOR ELŐTT
– de hogy pontosabban idézzem: – és kalapot emel Kassán az az ismeretlen (most már felismert) úr – Márai Sándor sétapálcája pedig végigkopog az örökké miénk kövezeten.
BRÓDY, KRÚDY, SZOMORY DEZSŐ
– MINT AZ IMPRESSZIONISTA
FESTŐK – ELVETETTÉK
A VONALAT A SZÍNEK KEDVÉÉRT
Lemondtak a történelmi jelenetekről, a tablóról... amint az impresszionista festő lemondott arról, hogy a világot megfesse úgy, ahogy van, inkább úgy festette, ahogy ő látta. A mi íróink is lemondanak minden „természet-hűségről”, hogy a világot saját tudatukban tükröztessék...
A MI VÁNDORUNK – MIKÉNT SZENT
MEGIDÉZETT VÁNDORAI TÖBB
ÉVSZÁZADON ÁT –
fél a titoktól, retteg a pusztulástól, iszonyodik a megtelepült idegenségtől... (és az öncenzúrától.) Tehát nem mondhat le a „történelmi jelenetekről”, „a tablóról”, mint az impresszionisták, holott a „kelléktára” neki is megvan hozzá... Tévedés ne essék, jelen sorok írója (kódexmásolója) is a „homo moralis”-al szemben előnyben részesíti a „homo aestheticus”-t „de – azért – ránknevethetne (már végre, valahogyan...) egy napon Kolozsváron – is – a remény, a piros-fehér-zöld sipkás lurkó, és a Házsongárdi temetőben vigaszt suttog(hatna) a szél... Egész Erdélyben”!
HA EGY HAZAFIASKODÓ
SZÓLAMOKAT HANGOZTATÓ
KÖZÖSSÉG AZT KÖVETELNÉ,
HOGY „VALLJAK SZÍNT”
azt felelném, hogy magyar vagyok, magyarul írok, s ennél nagyobb szerelmi vallomást nem tehetek népemnek. Verseim mellé nem vagyok hajlandó erkölcsi bizonyítványt is mellékelni – így, a ma még aktuálisabb Kosztolányi.
ÉS ODAFÖNT A CIPSZER VÁROSOKBAN
KÉSZÜLŐDÖTT MÁR A HARMADIK SZÁZ ÉV – ÉS SZINDBÁD MESTER
BELEKAVART A VILÁGOT MEGTARTÓ HÚSLEVESBE
A kommunisták szép világa pedig három helyen szökött szárba. A kínzókamrákban, az éhező parasztok elcsöndesült falvaiban, meg a Zsuzsi presszókban.
A TERV SZIVARKA NEHÉZ FÜSTJÉBEN
ÜLDÖGÉLTEK ŐK,
A MEGALÁZOTTAK
ÉS MEGNYOMORÍTOTTAK
Csak el kellett volna tenni valahogy egy üvegcsényit a lódenkabátok párájából, hogy minden új generáció érezhesse legalább egyszer a kommunizmus leheletét.
ÉS PÓTKÁVÉT IS KELLETT VOLNA
ÁTMENTENI, ÉS KEVERTET
no meg „terv-szivarkafüst-ízű” pótsüteményt... És egy bőröndnyit legalább a Zsuzsi presszók reménytelen zsongásából, mosolytalanságából, a beszédfoszlányokból, amelyekben a szavak már réges-régen nem jelentettek semmit – vagy ha mégis, akkor jelentésük szétszedte a Zsuzsi presszók örök törzsközönségének eszét... Az emberek élete meghatározhatatlan átmenetekkel folyt át álomba és halálba... (Szindbád, miután meghal, fagyöngy lesz...)
MIKSZÁTH MEGMARADT AZ ANEKDOTA SÍKJÁN, KRÚDYNÁL AZ ANEKDOTA CSAK ÜRÜGY, ÉS AZ IGAZI
MŰVÉSZ OTT KEZDŐDIK,
AMIKOR AZ ELBESZÉLŐ ELVESZTI
A FONALAT
Éppen a szálelvesztési technikában van Krúdy legnagyobb művészi jelentősége... Megszünteti az elbeszélés egysíkúságát, egyszerre nem egy mese, hanem megszámlálhatatlan mese halad egymás mellett, egymásba fonódottan...
MINDEN ÚT MINDENFELÉ VEZET
a felszabadított asszociációk játékos csodalovai elragadnak minden múltba és minden jövőbe... Amikor Krúdy egy „mintha...” kezdetű mondattal céljaláthatatlan kirándulásra indul el, az olvasó is elindul felfedező útra a saját emlékeibe.
ÉPPEN EZÉRT EZ A MŰVÉSZET SOHASEM LEHET A NAGY OLVASÓTÖMEG
ÉLVEZETE (?)
mert az átlagembernek nincs fantáziája (??) és nincsenek valóságos, emocionális emlékei (???) Hatása az elit szűk körére van korlátozva (???)
ARISZTOKRATIKUS MŰVÉSZET EZ?
Szép szecesszió...? Csilingel a szecesszió. Szép, szecessziós kupolája volt – ’56-ig – az Iparművészeti Múzeumnak az Üllői út meg a Körút sarkán. Ahol talán a legádázabb csatákban hullottak a hősök, és a vagány, szecessziós pesti srácok...
Egy nép úgy határozott, visszaköveteli életét, őseit, hagyományait, hazáját, emberi nyelvét, VISSZASZERZI SZAVAI ÉRTELMÉT...
A ROMOK KÖZÖTT MINDIG AKAD
VALAMI, AMIT SZÖRNYŰ
MEGTALÁLNI
A romok között szokott lenni a nagypapa törött pipája, s a szárban még hallgat az utolsó sóhaj... Ha felnézel Pozsony várára, soha ne feledd: kisebb megszakításokkal 1635-től 1784-ig itt, a délnyugati kaputoronyban őrizték Szent István koronáját és a koronázási ékszereket... Végül aztán katonaságot vezényeltek Pozsony várába... és 1811 májusában a kapuőrség akkora tüzet rakott magának a hűvös szél ellen, hogy porig égett minden. Egyetlen épen maradt részét meghagyták kaszárnyának egészen a második világháborúig, amúgy romként nézte a Dunát másfél évszázadig...
ÉS MENT A HARMADIK SZÁZ ESZTENDŐ,
ÉS MEGTELT A TARISZNYA, ÉS SÍRT
A GARABONCIÁS
Megértette, amit megérteni nem is lehet...
A FÉLELEM OLYKOR HÁZIKABÁTOT, PAPUCSOT ÖLT, S ÜGYEL A GONDDAL KÖTÖTT
SELYEMSÁLRA...
És olyan halkan beszél. Barátságos, de semmiképpen sem behízelgő. Figyel ránk, érdekli sorsunk, bátran fordulhatunk hozzá még legnagyobb bajunkban is.
Segít...
Ha elmondjuk neki, fojtott, suttogó hangon, földre szegezett tekintettel, semmivel játszó ujjakkal azt, amit nem merünk elmondani senkinek:
meghallgat.
A HAZA NÉHA KÉRDEZ IS
Néha a szemedbe néz. Néha megkérdezi, akarod-e, vállalod-e őt.
Nincs alku. Nincs magyarázat. Nincs felmentés.
(...Olykor összeáll a sokaság néppé, nemzetté...)
Galatasaray
Sallai remek megmozdulása után teljes összeomlás: kitömték a Galatasaray csapatát a BL-ben
