Ön egy múlt heti munkaértekezleten problémáktól mentes, nyugodt tanévkezdést ígért a gyermeknek, a tanároknak és a szülőknek. Ez miben nyilvánul meg?
– Abban, hogy amint annak az oktatásban lennie kell, most is mindenki tudja a dolgát. Egy évvel ezelőtt vehették kézbe a pedagógusok a kerettanterveket, az egy év felkészülési idő alatt ezek alapján elkészítették a helyi tanterveik szükséges korrekcióját. A tankönyvek is az intézményekbe kerültek, taneszközből is annyi vásárolható, amennyi szükséges. Úgy vélem, a tanárok is nyugalommal tekintenek a tanévkezdésre, hiszen nem kell semmilyen, az eddigiektől nagyon eltérő változáshoz alkalmazkodniuk. Emellett szeptembertől – a közszférában jelentős – 20 százalékos fizetésemelést kapnak. Ez újabb lépés azon az úton, amely ahhoz vezet, hogy a tanári foglalkozás elismert, tisztes megélhetést biztosító szakma legyen.
– Ezek még a felzárkózás évei, most érik el a keresetek a sokat emlegetett tíz évvel ezelőtti szintet...
– Így van. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi kormány időszaka a keresetek fokozatos felzárkóztatásának ideje. A rendszerváltozás óta ez a négy év az, amikor minden évben emelkedett a keresetek reálértéke. 2002 és 2006 között pedig a tanárok bérének el kell érnie a nemzetgazdasági átlag 125 százalékát. Azt is reméljük, hogy a nemzetgazdasági átlagbér is ütemesen emelkedik. Lassan mindenki megérti, hogy egy nemzet vagyunk, együtt tudunk csak előre haladni. Nem lehet az, hogy a társadalom egy része sokkal előrébb tartson, mint az ország egésze.
– Az oktatási tárca új vezetőjeként mit vár a most induló tanévtől?
– A tanév kezdetét mindig az elsősök várják a legnagyobb izgalommal. Miniszterként nekem is ez az első tanévem. Remélem, hogy mindaz a szakmai előkészítő munka, amelyet három év alatt elvégeztünk, meghozza a gyümölcsét, és valóban kialakul Magyarországon a közoktatás stabil rendje. Tudjuk, mi az az alap, amelyet minden diáknak el kell sajátítania, és melyek azok a sajátosságok, amelyek az adott iskolák különlegességét adják. A kerettantervek lehetőséget biztosítanak számukra, hogy a helyi tanterveket a diákok és a szülők igényeihez igazítsák.
– Mi különbözteti meg a kerettanterveket a hasonló célt szolgáló eddigi dokumentumoktól?
– Az iskolák nagy része eddig is mintatantervek alapján készítette el a saját verzióját, az intézmények nagy részében tehát nem arról van szó, hogy most mindent meg kell változtatni. Néhány iskola esetében – amelyekben a NAT által biztosított, vagy talán a Horn-kormány oktatáspolitikája által sugallt szabadossággal teljesen fölforgatták a tanítás korábban kialakult rendjét –, biztosan lényeges változást jelentett a kerettantervek bevezetése. Ezek feltételezhetően azok az intézmények, amelyekben lényegesen nagyobb a tanárok kísérletező kedve. Ezekben az iskolákban választhatták a kerettantervhez történő alkalmazkodást, de lehetőségük volt arra is, hogy a kerettantervtől való eltérés engedélyezését kérjék. Úgy látom, többségükben az első megoldást választották, s csupán a valóban speciális igények kiszolgálására szerveződő intézmények lesznek azok, amelyekben a kerettantervtől – a megszabott keretek között – eltérő tartalommal, szerkezetben zajlik majd az oktatás. A kerettanterv korlátot szab mind a tartalomnak, mind az időbeli eltéréseknek. Nem lehet nagy időbeli különbség például abban, hogy az adott tantárgy tartalmát mikor tanítjuk meg, és abban sem, hogy az adott műveltségi területet milyen tantárgyakra bontjuk. Talán még ennél is fontosabb, hogy a képességek, készségek fejlesztésére koncentrál, nem pusztán a lexikális ismeretek átadására.
– A bevezetést megelőző viták során egyes oktatáselmélettel foglalkozó szakemberek azt mondták, nem jó, ha a tárgyakba próbálják meg belegyömöszölni a világot, amely független a tantárgyaktól...
– Az elméleti szakemberek dolga, hogy dilemmákat vessenek fel, az oktatásirányításé pedig az, hogy mérlegelje az érveket, a valóságot, és jó döntéseket hozzon. A tantárgy-műveltségterület vitát a kerettanterv jól kezeli, hiszen bár a tananyagot tantárgyakba szervezi – ezzel megfelel a hazai oktatási hagyományoknak, pedagógusképzési rendnek – lehetőséget kínál arra is, hogy több tantárgyoktatás összeszerveződjön. Ennél lényegesen fontosabb, hogy ne a tantárgy, a tanterv álljon a középpontban. A fizika-, a biológia-, a kémiatanárt úgy kell felkészítenünk, hogy képes legyen azt megtanítani, hogy a fizika, a biológia, a kémia a világról szól, annak egyfajta leírását, megközelítését adja. Az iskola a gyerekről szól, arról, hogy a fiatalember megismerje, megértse a világot. Nem az az elsődleges, hogy milyen pedagógiai rendszer, tankönyv kell, vagy milyen módszerekkel kell tanítani. Olyan tankönyvekre, módszerekre van szükség, amelyek a leginkább alkalmazkodnak a gyerek életkori sajátosságaihoz, és a leghatékonyabban képesek nevelni, oktatni, ugyanakkor figyelembe venni egy diák speciális adottságait és a közösség sajátos igényeit.
– A szakemberek között sok évtizedes vita folyt a nevelés vagy az oktatás előtérbe helyezéséről...
– Egyensúlyt kell tartani a két terület között. Az iskolában úgy kell átadni az ismereteket, hogy közben megtanulják a gyerekek az alapvető viselkedési normákat is. Tapasztalati úton kell átadni a diákoknak az olyan elemi értékeket, mint például a szolidaritás, az egymásért vállalt felelősség és a másik ember tisztelete. Ahhoz, hogy az oktatás minőségében jelentős változást érjünk el, meg kell mérnünk azt, hogy megtudjuk: egy skálán az adott pedagógiai módszer, az oktatás milyen minőséget képvisel, mennyire eredményes. A tanári munka hatékonyságának a mérése bonyolult feladat, hiszen nem elég hozzá kitöltetni egy tesztet a gyerekkel. Abban, hogy egy fiatal egy adott ismeretet vagy képességet mennyire sajátít el, az is közrejátszik, hogy milyen környezetben nőtt fel. Az értékeléshez tartozik többek között, hogy milyen közösségi értékeket alakít ki a pedagógus. A Comenius-program arra szolgál, hogy módszereket adjon az iskolafenntartóknak, az önkormányzatoknak, a szakmának az oktatás hatékonyságának és minőségének a méréséhez és fejlesztéséhez. A programba már bekapcsolódott iskolák most elvégzik azokat a vizsgálatokat, amelyek alkalmasak az eddigi munkájuk értékelésére. Ezután tudják kidolgozni a szükséges változtatásokat. Az Országos Közoktatási, Értékelési és Vizsgaközpont fogja összehangolni az egységes szempontok szerinti mérési lehetőségeket. Így a későbbiekben lehetőségünk nyílik az egyes önkormányzatok közoktatási mutatóinak összehasonlítására is.
– A mostani kormányzat tervezi az egységes érettségi bevezetését is...
– Ez a szándékunk a köztudatba kétszintű érettségi rendszerként került be. A diákok által választható egyik szint az általános műveltség mérésére szolgál, a másik pedig egy szaktárgyi tudás mérésének és a felsőoktatási intézménybe jutás vizsgaversenyének számít. Ha az emelt szintet választja valaki, akkor a vizsgán nyújtott teljesítménye lesz a meghatározó eleme a felvételnek. Ma is van központi írásbeli érettségi-felvételi matematikából, fizikából és történelemből, a különbség az, hogy 2005-től minden tárgyból az érettségi jelenti majd a felvételi vizsgát. Ez az iskolák értékelési szintjét is egységesíti majd. A felsőoktatási intézménybe való bejutás követelményrendszerét nem az egyetem vagy főiskola a közoktatástól gyakran eltérő követelményrendszere határozza meg, hanem a középfokú intézményekben megtanulható, megszerezhető képességek, készségek és a tárgyi tudás. Így az emelt szintű egységes érettségi a középiskola rangját is visszaadja, Az egységes érettségi részletes követelményeit várhatóan 2002 első negyedévében adjuk majd ki, s először 2005-ben érettségiznek majd e szerint a fiatalok.
– Minden területen hosszú távra tervez az oktatási kormányzat?
– Az oktatásban nem lehet kapkodni, nem lehet rögtönözni, kísérletezgetni. Az előbbi példa is mutatja, hogy az oktatás ciklusainak megfelelő módon kell tervezni. Ezt is – ha úgy tetszik –, visszabillentettük a helyes útra. A magyar közoktatásnak három egymást követő négyéves ciklusa van: elsőtől a negyedikig egy alapozó, képességfejlesztő rész, ötödiktől nyolcadikig egy, már tantárgyi struktúrában általános műveltséget alapszinten megalapozó szakasz, és egy, a kilencediktől a tizenkettedik évfolyamig az általános műveltséget, szaktárgyi tudást középszinten átadó egység. A ciklusok figyelembevételével lehet bármit is változtatni. A kerettanterv is ilyen felmenő rendszerben, azaz az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon indul meg. Így négy év alatt érjük el azt, hogy a közoktatás egésze egy egységes rendszer szerint működik. Az egyensúly mellett az egyik legfontosabb kulcsszó a stabilitás az oktatásban, az, hogy a szülő, a tanár és a diák is tudja, hogy mi, mikor, miért történik. Az a szülőket nem foglalkoztatja, hogy oktatás szakértői milyen új dolgokat találnak ki évente. Nekik azt kell tudniuk, érteniük, milyen a közoktatás rendje, hogy ahhoz alkalmazkodhassanak.
– Az új tanév egyik fontos feladata lesz a pedagógus karriermodell kialakítása. Milyen visszajelzések érkeztek a tanároktól?
– Látszik, hogy a pedagógustársadalom jelentős része várja azt, hogy melyek lesznek ennek a pályának a kritériumai. Ezért már a nyáron elkezdődött az előkészítő munka, az első változatról hamarosan megkezdődhet a szakmai egyeztetés. Erre azért van szükség, mert a modell a pedagóguspályán és az oktatásban nagyon lényeges változást jelent majd, és ha ennek a kritériumaiban bármilyen hibát elkövetünk, az bizony a közoktatás egészére kihat hosszú távon, tehát közmegegyezésre van szükség. A társadalom elfogadja, hogy az egyetemi világban valaki adjunktus, docens vagy professzor. Ez különböző teljesítményt és megbecsülést jelent. Ugyanez lesz a helyzet, ha valaki pályakezdő tanár, ha a pályája közepén lévő, jól teljesítő, a megfelelő továbbképzésekkel, a megfelelő szaktudással rendelkező pedagógus, vagy a pályája csúcsán, az órai munkán túlmenően szakértői, tankönyvírói, továbbképzői, tantervszakértői képességgel és tananyagformáló tudással rendelkezik.
– Hol tartanak az életpályamodell munkálatai?
– Többek között azt vizsgáljuk a minisztériumban, hogy melyek a pedagógusi pálya főbb elemei, hogyan illeszthetők a jelenleg is meglévőkhez. Most is van szakértői munka és továbbképzés a közoktatásban. A kérdés, hogyan tudjuk ezeket harmonikusan beleilleszteni egy olyan modellbe, amelyben a tanár számára, már amikor elkezd tanítani, nagyjából világos lesz, hogy milyen pályaív rajzolódik ki előtte.
– Ebbe a hozzáadott pedagógiai érték is beletartozik majd?
– A hozzáadott pedagógiai érték mindenképpen az értékelés egyik kritériuma lesz, amelyet nem könynyű meghatározni, de mérnünk kell azt is, hogy milyen a tanár munkája a gyerekekkel való egyéni foglalkozás során. A pedagógus munkája nemcsak abból áll, hogy bemegy az órára, és elmondja a tananyagot, hanem abból is, hogy viselkedésmintát, életszemléletet közvetít a gyerekeknek. Mint minden minősítés és megkülönböztetés természetesen azt is jelenti egyúttal, hogy aki ezeket a követelményeket nem tudja teljesíteni, az a tanári pályának egy más szintjén dolgozik tovább. A siker természetesen sok mindentől függ, például a képességektől, a befektetett munkától és a rátermettségtől. A tanár munkája kicsit a színészéhez hasonlítható. Az, hogy valaki hihe-tően játssza el Lear király szerepét a színpadon, adottság, képesség, tudás, képzettség kérdése. Az, hogy valaki a gyerekeknek jól át tudja adni a tananyagot, életszemléletet, megint csak készség, képesség és munka feltétele. A szakmai sikerhez hozzá kell kötnünk az anyagi megbecsülést is, mert akkor van egy pályának íve, akkor van értelme a karriermodellnek, ha az a szakmai kiválóságot pontos megfeleltetésbe hozza az anyagi és erkölcsi megbecsüléssel.
– Egyszer azt nyilatkozta, hogy az iskolának egyensúlyt kell teremtenie a szabadság és a korlátok dolgában...
– Ez talán korunk egyik legnehezebb kérdése. Az iskolában valóban szükség van a tanár és a gyerek szabadságára, arra, hogy szabad emberek tudjanak együtt dolgozni. Ugyanakkor az iskola évszázados, évezredes hagyományai folytán értékeket közvetít, amely szükségszerűen korlátokat hordoz magában. Azt gondolom, hogy ne féljünk szembenézni azzal, hol kell meghúznunk a határokat abban a tekintetben, hogy mi az, amit az iskolának meg kell tennie ahhoz, hogy tanítani, alakítani, nevelni, formálni tudjon, és mi az, amiben engedni kell a szabad kibontakozást.
– Milyen teendők várnak a holnapi tanévkezdés után a szaktárcára az első félévben?
– Előttünk áll a felsőoktatási törvény módosítása, amely a győri egyetem megalakulását célozza. A felnőttképzési törvény elkészült, a kormány a múlt heti ülésén elfogadta, szeptemberben benyújtjuk a parlamenthez. A törvény – amelynek lényege az intézmények regisztrációja és akkreditációja –, felhatalmazást ad az oktatási miniszternek arra, hogy a költségvetési törvény által megszabott kereteken belül normatív finanszírozást biztosítson képzést folytató intézményeknek. Előttünk vannak azok a rendeletek is, amelyek az iskolarendszer normális működéséhez szükségesek. A következő tanév rendjéről szóló rendeletet meg kell alkotni, ugyanúgy, mint a már említett érettségiről szóló rendeletet, és elő kell készíteni azt a fejlesztést, amelyet egyfelől a felsőoktatsában, másfelől a közoktatásban 2002 és 2006 vagy 2002 és 2010 között meg kell valósítani. Azt a rendszert is most kell kialakítanunk, amely a magyar felsőoktatást harmonizálja az európaival. Ez kétciklusú felsőoktatást jelent, amelynek van egy alap- és egy erre épülő szakmai képzése. A magyar felsőoktatásnak is ebbe az irányba kell haladnia, megtartva a kialakult egyetemi, főiskolai kétosztatúságot, azaz a főiskolák gyakorlatorientált és az egyetemek kissé elméletibb központú képzését. Azaz lennie kell az egyetemi oktatáson belül egy kimenetnek, amely alapképzést jelent, és erre építhető fel a többféle szakirányú képzés. Ez azért szükséges, hogy biztosítani tudjuk az átjárhatóságot. Célunk a lényegében készen álló kreditrendszer egységesítése is.
autós hír
Ezek most a legnépszerűbb nem nullkilométeres, de újszerű autók
