Szellemek

Már az ókori egyiptomi ábrázolásokon megjelent a szamár alakja. A szamár egyrészt szent állat, az istenség egyik megjelenési formája, kultikus tisztelet tárgya, másrészt az ostobaság, csökönyösség megtestesülését látták benne. A buddhizmusban az aszkézist, megalázkodást jelképezi, a régi zsidóknál a békét és a megváltást. Az ősi zsidó hagyományban a bírák, királyok, próféták szent állata volt. Szamárbőrből font korbáccsal büntették a vétkest. A kínai hagyományban a szamár az istenek hátasállata.

A számok fontos helyet foglalnak el a mitológiai rendszerekben. A három az abszolút tökélyt jelképezi: a szentháromságot, az istenhármast. Szemben ennek dinamikus teljességével a négy a statikus teljesség szimbóluma: négy világtáj, négy évszak, négy kor, négyzet. E két fő szám összege a mágikus hetes szám: a mesehősként szereplő fivérek, a hét napjainak száma, a zenében a hangoké... A szorzatuk tizenkettő, amely szerencsés szám.

Ősidőktől ismerünk szarvasábrázolásokat vagy szarvas és ember együttes ábrázolását. A szarvas számos állatmese szereplője, gyakran a világmindenség megtestesülése: a sámán segítő szelleme vagy hátasállata. Alakjában a sámánkultusz tárgyát láthatjuk, amit rituális vadászata is bizonyít.

Régen az orvoslás alapjában véve azon a törekvésen alapult, hogy befolyásolja ama szellemeket, amelyek a betegséget előidézték, de nem feltétlenül eleve ártalmasak. Gyakran az okot kell fölfedni, amely megharagította a szellemeket, majd ki kell őket engesztelni. A sámánhit a segítő szellemek egész csapatát tartja számon. Számos mitológiában az a hit fejlődött ki, hogy az ősök szellemét ki kell engesztelni, hogy ne ártsanak az embernek. Külön kategóriába tartoznak a források, tavak, folyók, erdők, hegyek szellemei.

Mágikus erő szimbóluma a szem, amelynek segítségével az istenség vagy mitológiai alak a látás képességével rendelkezik anélkül, hogy őt látnák. Sokuk félszemű. A mitológiai lény szemét gyakran vizet – könnyeket – ontó forrásként képzelik el.

A szent násznak, házasságnak több megjelenítési formája van. Számos hagyományban az ég és a föld nászából keletkezett a világ. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az ősök s az istenek nászának, mivel ezáltal alakult ki közöttük a hierarchia. Említésre érdemes az égitestek – a Nap és a Hold – házasságának motívuma. Az indiai Rid-védában Szúrja a napmenyasszony, Szoma pedig a holdvőlegény. Az Énekek éneke is szent házasságra ad követendő példát.

A szeplőtlen fogantatás képzete a gyermeknek férfi közreműködése nélkül való születéséhez kötődik. A kínai mitológiában egy legendás uralkodó, Fu-Hszi császár olyan anyától született, aki egy óriási láb nyomába lépve esett teherbe. Lao-cét, a filozófust hullócsillagtól szülte az anyja, Konfuciust pedig egy szörnyeteg által hozott drágakőtől.

Az ókori Egyiptomban is számos legenda keletkezett a fáraók csodálatos születéséről. A babilóniai Gilgamest szűz leány szülte; a legendás Zarathusztra anyja egy növény szárától, egy középkori mongol legenda szerint Dzsingisz kán anyja „Isten pillantásától” esett teherbe. A görögök Platón és Nagy Sándor csodálatos fogamzásában hittek. A „szűz anyák” hosszú történelmi sorában foglal helyet Mária, aki a Szentlélektől szülte Jézus Krisztust. A szeplőtlen fogantatás hite tehát a Bibliánál régebbi hagyományokra nyúlik vissza.