Tisztelt Szerkesztőség!

Biológiai bomba ketyeg a Balaton alatt?Tíz évvel ezelőtt százszor ennyi szennyvíz ömlött a tóba, mint ma, akkor mégis vidáman ívtak a keszegekWoynarovich Elek professzor Miért pusztul a Balaton halállománya? (MN. július 19.) című írására reagálok. A Balatoni Halászati Rt. fogási eredményeinek grafikonjaival igazolja, hogy szükség van a tevékenységére, az utóbbi évtizedben több kárt okozott a Balaton élővilágának, mint dicső elődei több száz év alatt. A grafikonok nem jelzik, hogy a halak kifogásához hány ezer liter gázolajjal, hány kilométer eresztőhálóval használt többet a vállalat, nem is beszélve a villanyhalászati módszerekről, amelynél kíméletlenebb halászati mód kevés van. A halászok a 60-as évektől kezdődően teletömték a Balatont angolnával, nem törődve a természet fontos törvényeivel: eltartóképesség, biológiai egyensúly. Egy túlnépesedett állomány eleve magában hordozza egy természeti katasztrófa lehetőségét, de ebben az esetben az emberi kapzsiság volt az ok és a katasztrófát nem az egyensúly elbillenése okozta. 1991-ben a Balaton nem bírta tovább a terhelést és kiöklendezte magából az angolnát. Egyik napról a másikra elpusztult angolnák tonnái lebegtek a Keszthelyi-öbölben. A látvány leírhatatlan és döbbentes volt! A keszthelyi vízimentő egyesület tagjaként hét motórcsónakkal két héten keresztül gyűjtöttük az angolnatetemeket konténerekbe, hogy elkerüljük a halak partra sodródását, és az ezzel járó még nagyobb katasztrófát, ami az idegenforgalmat érintette volna.Az újabb angolnapusztulást elkerülendő, a halászati vállalat engedélyt kért és kapott a Balatonon villanyhalászat folytatására és tíz éven át 4-5 hajójuk vontatta nappal a villanyhálókat, éjszaka eresztőztek, ősztől tavaszig pedig, ha nem fagyott be a víz, kilométeres húzóhálókkal halásztak. A téli időszakra nyugalomra vonuló (vermelő) halnak a 4-5 Celsius-fokos vízben semmi esélye sincs a menekülésre, gyakorlatilag az utolsó darabig ki lehet őket fogni. Ha tehát a professzor úr azt kérdezi, hogy miért pusztul a halállomány a Balatonban, a válasz a következő: nem pusztul, hanem pusztítják, és a következő arányban: halászok hetven százalékban, orvhalászok húsz százalékban, káros környezeti hatások tíz százalékban. A halászati vállalat telepítette az angolnát mint „kakukkfiókát” a tóba, etetni nem kellett, és az, hogy néhány őshonos halfajt – mint a csuka, a sügér, a compó és a vaskó (durbincs) – majdnem százszázalékosan kiirtott, nem igazán érdekelte őket.Abban is vitatkoznék a professzor úrral, hogy szükséges volt-e a ponty és a süllő „mesterséges népesítésére”. Szerintem csak önös érdekből kezdték a halászok a pontyot mesterségesen tenyészteni és telepíteni a Balatonba, mert az így keresztezéssel előállított tükörponty gyorsabb növekedésű, hamarabb lehalászható, mint a nyurga- és tőponty, amelyek korábban őshonos halai voltak a tónak. Az, hogy ezek a halak az ismétlődő mesterséges megtermékenyítés hatására elvesztik természetes szaporodó képességüket, nem csoda, hiszen nemzedékeken keresztül csak az ikrájuk és a tejük találkozik egy műanyag lavórban és kerül a keltetőkbe.A balatoni fogas külön fejezetet érdemel, hiszen ez a hófehér húsú, kiváló ízű hal csak annak köszönheti fennmaradását, hogy a hím egyedek (tejesek) a kikelésig őrzik az ikrákat, így megvédve az angolnától. A halászok évtizedek óta kihasználják, hogy az eliszaposodással egyre kevesebb a természetes ívóhely a fogas számára, és borókabokrokat sülylyesztenek tavasszal a tóba. Ha valaki azt hinné, hogy ezzel segíteni akarják eme nemes hal szaporodását a Balatonban, ki kell ábrándítanom! Ezeket a süllőfészkeket kiemelik a vízből, óriási veszteséggel a keltetőkbe szállítják, és a mesterségesen kikeltetett süllőivadék egy töredéke nagy hűhóval süllőtelepítés címén visszakerül a Balatonba. A többit értékesítik vagy saját halastavaikban felnevelik és eladják.Rájöttek a halászaink arra is, hogy a süllő ívása után az angolnát az ívóhelyek közelében lehet villannyal legkönnyebben megfogni, de sajnos ekkortájt a Balatonon általános tilalom volt érvényben. Noha a cég eltörölte pár éve a tilalmat, hiszen azt korábban ők hozták, most már dalolva lehet halászni az év 12 hónapjában. Nincs korlátozás sem időben, sem méretben, hiszen 2000 áprilisában saját szememmel láttam a keszthelyi halboltban, hogy 20-25 cm-es süllőket árusítanak. Kérdésemre az eladó közölte, hogy ezeket villannyal fogták, és ha visszadobják őket, akkor elpusztulnak. Volt halászoktól tudom, hogy a villanyhálók nem kímélik az ivadékot, és mázsaszám öntik az ivadékmaradványt a hálókból a kukákba. 2001-ben a halászati rt. 15 évre megkapta a halászati jogot a Balatonra és a Kis-Balatonra, ezzel ennek a csodálatos víznek a sorsa végleg megpecsételődött.Téved a presszor úr a cikk végén abban is, hogy a tóba ömlő szennyvíz a felelős a szaporodási kedv elvesztéséért, hiszen tíz évvel ezelőtt százszor ennyi szennyvíz ömlött a tóba, mint ma, és akkor mégis vidáman ívtak a keszegek a partok mellett. Azt viszont szívesen megmutatnám, milyen veszélyt rejt magában a Keszthelyi-öböl iszapcsapdáiban pihenő iszonyatos mennyiségű iszap, amely az egyre gyakoribb déli szelekkel a parthoz sodródva mocsárrá változtatja a nádast, a bomló és bűzlő iszap valóban alkalmas a korábbi ívóhelyek megszüntetésére. Ezeket az iszapcsapdákat a szakemberek tervezték, komoly pénzekért, őket kérdezem most: ki, mikor és hogyan fogja hatástalanítani az ő általuk gyártott biológiai bombát?Kocsis MiklósKeszthely***A tények makacs dolgok…Lapjuk július 25-i számában A szlovák kedvezménytörvény sok évtizede címmel jelent meg egy írás Deme Dezső tollából. A szerzőnek, mint írja, a magyar parlament által elfogadott státustörvény külföldi fogadtatásával kapcsolatban jutott eszébe két történelmi tény, melyeket nem mindenki ismerhet, ő viszont tapasztalhatta ifjúkorában. Nos, az emlékeken az idő alakíthat olykor, a tények viszont makacs dolgok.A szerző megemlékezik Csehszlovákia első hadügyminiszteréről, Milan Rastislav Stefánikról, aki „…repülőtábornoki gépével Franciaországból hazaigyekezett. Pozsony előtt, Bradlánál azonban lezuhant és szörnyethalt”. A történelmi hitelesség kedvéért: Stefánik 1919. május 4-én Olaszországból érkezett, olasz gépen repült. Ez azért lehet fontos körülmény, mert a mindmáig tisztázatlan katasztrófát egyes vélemények szerint az okozta, hogy az olasz piros-fehér-zöld felségjelű gépet a csehszlovák katonák magyarnak nézték, s ezért nyitottak rá tüzet. Ne feledjük, hogy a két ország között ekkor már pattanásig feszült a helyzet, a csehszlovák hadsereg a párizsi békekonferencia által meghatározott második demarkációs vonal mentén elérte Miskolcot, s két héttel később, május 20-án a magyar Vörös Hadsereg indít ellentámadást.Stefánikkal együtt az olasz gép személyzete, Scotti hadnagy, Merlin őrmester és Aggiunti honvéd is odaveszett. Mindez valóban Pozsony előtt, de nem Bradlánál, hanem Vajnory repülőtere mellett történt. A szerző emlékezetében élő Bradio-hegy Pozsonytól 80 kilométernyire észak-keletre fekszik, s itt, Stefánik szülőfaluja fölött temették el, majd állítottak emlékművet a mindmáig nagy tiszteletnek örvendő egykori szarvasi gimnazistának, a francia hadsereg tábornokának, aki csillagászati és meteorológiai munkásságával is maradandó érdemeket szerzett.„Nem tudom – írja idézett cikkében Deme Dezső –, miért olyan nagy a zúgolódás odaát amiatt, hogy a szlovák Matica Slovenská (Szlovák Anyácska) mintájára a Clemenceau-ék által elszakításra ítélt magyar testvéreink felé végre-valahára az anyaország is kinyújtotta védő karját?”Nem szándékozom a szerző nemzeti érzéseivel, az ezekből fakadó esetleges politikai elfogultságával vitába szállni, annál kevésbé, mivel egy magyarországi nemzetiség tagja és képviselőjeként számomra, számunkra is rendkívül fontos az anyaország figyelme, támogatása. Ebben egyébként – véleményem szerint – Magyarország, a hazai közgondolkozás és közvélemény régiónkban élenjár, amiről több szlovák politikus is elismerően nyilatkozott.Hanem hát a tények! „A Matica Slovenská már az első világháború előtt is létezett, kötelessége az volt és ma is az, hogy számon tartsa a külföldön élő szlovákokat…” – folytatja később Deme Dezső. Megfeledkezve arról, hogy 1863-ban, mikor a Matica slovenská (így!) nemzeti kulturális egyesületként megalakult, külföldön élő szlovákokról még nemigen beszélhetünk. Az egész szlovák etnikum ugyanis a történelmi Magyarország határain belül élt. Amikor pedig a XIX. század utolsó évtizedeiben megindul a magyarok és nem magyarok első kivándorlási hulláma, a Matica slovenská már nem létezik. Az első világháború előtti kulturális nemzetformáló tevékenysége összesen csupán tizenkét évig tarthatott, 1875-ben Tisza Kálmán belügyminiszter megszüntette. Ahogyan Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter bezáratta az ország mindhárom (!) szlovák gimnáziumát. Nem is volt a szlovákságnak aztán ilyen intézménye az első világháború végéig. Természetesen a szlovákok újratelepítette Szarvason sem, ahol a későbbi tragikus sorsú első csehszlovák hadügyminiszter, Milan Rastislav Stefánik érettségizett.