Pongrácz Kálmán, Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke a párt főtitkárságának küldött egyik jelentésében állítja, hogy a Budapestről kitelepített több mint ötezer család ingóságai révén, a Bizományi Áruház eladásaiból kétmillió forinthoz jutottak. Az adat meghökkentő. Ezek szerint egy-egy családra átlagosan csak négyszáz forint jutott abból a felhalmozott értékből, amely a „felső tízezer” vagyonát képezte, a többszobás lakásokból és villákból?
Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a számok csalnak. Becsapnak. Elhallgatnak.
Hová tűntek például azok a felbecsülhetetlen értékű, a múlt századokból származó festmények, szobrok, családi képek, szőnyegek, antik bútorok, történelmi iratok, levelezések, könyvtárak, aztán: aranyozott csillárok, gyertyatartók, általában az arany- és ezüsttárgyak, a nyugati és keleti márkás étkészletek, berendezési holmik, a herendi gyár remekei és így tovább, amelyeket a kitelepítettek nem vihettek magukkal? Mert tudjuk, hogy a családfőt öt mázsa, minden további családtagot 250 kilogramm illetett meg, amely tartalmazta a ruhát és az élelmet is. Miközben a rendelkezésükre álló huszonnégy óra alatt az ÁVH figyeltette a lakásukat.
Röviden felelünk a kérdésre: vagyonuk Csáki szalmájává vált! A politikai és állami vezetők (és feleségeik) az „elhagyott javak” kormánybiztosa segítségével a több helyen felállított szükségraktárakban kiválaszthattak bármit, ami megtetszett nekik, és ellenszolgáltatás nélkül elszállíthatták a saját lakásukba. Már a kitelepítettek otthonából való elhurcolás is lehetőség volt a különböző manipulációkra. Nincs tudomásunk arról, hogy ez ellen bármelyikük tiltakozott volna, vagy visszautasította volna az ajánlatot. Úgy fogták fel, hogy ez jár nekik.
Gerő Ernő 1951. április 27-i keltezéssel, tehát néhány nappal a végleges kitelepítési határozat előtt feljegyzést készít Rákosinak, Farkasnak és Révainak, amelyben többek között a következőket írja: „... az a benyomásom, hogy túlságosan nagy felhajtást akarnak csinálni, ami politikailag káros. Szerintem nincs szükség arra, hogy egy hét alatt rohammunkával kitelepítsünk Budapestről 12–18 ezer személyt. Sokkal lassabban és nyugodtabban kell csinálni, és nincs is szükség valami óriási konspirációra. Ha lassabban hajtjuk végre, annak főként az a hátránya, hogy azok, akik úgy érzik, hogy előbb-utóbb rájuk kerül a sor, kéz alatt eladják vagy eldugják ismerőseiknél a lakásukban lévő értékesebb berendezést. Szerintem ezt kibírjuk.”
A megmaradt dokumentumok őrzik az eltulajdonított tárgyak listáját. Az egyik szállítólevélen például a következő olvasható az „eldiszponált ingóságokról” (a háromoldalas, sűrűn gépelt papírlapról kiemeltünk néhány sort):
„1 drb asztal, fényezett mahagóni, 1 fiókkal, részben faragott, 1 drb Ádám (helyesen: Adam) styl szalongarnitúra, fényezett mahagóni, zöld csíkos selyemmel kárpitozva, állványa használt, kopott, áll: 2 karosszék, 1 kanapé, 1 támlás szék, kiemelhető ülőlappal.
1 drb csillár, aranyozott fa, fémmel kombinálva, 12 gyertyaégővel, sérült. (Tollal aláhúzva, mintha valaki kiválasztotta volna...)
1 drb ágy, fényezett dió, fekete körömvégződésű lábakkal, rugós betéttel, használt.
1 drb festmény, tájkép, állatokkal, aranyozott blondelkeretben, üveg alatt.
2 drb szekrény, nagyméretű, fényezett cseresznyefa, két-két ajtóval és fiókkal, az egyik polcos, a másik akasztós.
1 asztal, fényezett cseresznyefa, topolyaberakással, a szélén részben intarziás, 2 fiókkal, lyra lábakkal.
1 csillár, aranyozott fémkombinációval, lánccal, 12 gyertyakarral. (Aláhúzva!)
1 étkészlet, herendi porcellán (sic!), lila virágmintás festéssel, áll: 27 drb mély- és lapostányér, közte repedtek, 1 tésztástál, kerek, 1 sültestál, ovális.
1 drb meisseni fehér porcellánlap (sic!).
1 drb festmény, nagyméretű, Spányitól, tájrészlet szalmakazallal, fekete arany díszítéssel, keretben.
2 drb festmény, utcarészlet Hatvany Ferenctől, aranyozott, hibás keretben.
1 drb festmény, id. Markó Károly, római táj, aranyozott, hibás blondelkeretben.
1 drb szobor, Milói Venus bronzból.”
És így tovább.
Több dokumentumot is találtunk arról, hogy X. Y. miniszter a válása után azért rendezte be újólag a lakását az elhagyott javakból, mert felesége a bútorokkal együtt távozott. Részlet Olt Károly akkori pénzügyminiszter feljegyzéséből:
„Az Elhagyott Javak irattömegeinek liquidálása (sic!) során (...) több szabálytalanság és visszaélés történt. (...) Batta László ügyosztályvezető kijelentette, hogy az Elhagyott Javaktól a Pénzügyminisztérium által átvett anyagok között több értékes bélyeggyűjtemény is volt, közte a legértékesebb a Hóman Bálint-féle gyűjtemény, amely hivatalos becslések szerint jóval egymillió forinton felüli értékkel bírt. A bélyeggyűjteményekből – Batta állítása szerint, amit Z. Q. elvtárs, X. Y. elvtárs volt személyi titkára is megerősít, X. Y. elvtárs kiegészítette saját bélyeggyűjteményét. Ez a körülmény tette lehetővé, hogy mások is – egyelőre ismeretlen személyek is elvigyenek a bélyegekből, olyannyira, hogy amikor a Hóman-féle bélyeggyűjtemény a Bélyegkereskedelmi N. V.-nek átadásra került, a bélyeggyűjtemény már 2000 forintot ért.
X. Y. elvtárs (...) javaslatot tett a Titkárságnak Károlyi Mihály vagyontárgyainak zárolására, illetve liquidálására. A Titkárság jóváhagyása után megkezdődött a vagyontárgyak liquidálása. A liquidálásra a Pénzintézeti Központ kapott utasítást. Ennek során X. Y. elvtárs személyesen ment el Károlyi Mihály Egyetem u. 6. alatti volt lakására dr. Riesz Miklós pénzügyminisztériumi előadó és Molnár nevű kísérője társaságában, és »megtekintette az ingóságokat, és a mellékelt szállítólevél szerinti tételeket eldisponálta (sic!) a saját lakására«. (...) Kötelességemnek tartom fentieket Rákosi elvtárs tudomására hozni, mivel a bélyegügy szóbeszéd tárgyát képezi a minisztériumban – a bútorok és festmények iránt pedig – mint műkincsek iránt Ortutay Gyula (nyilván nem jóhiszeműen) érdeklődik mint a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja elnöke.”
A feljegyzéshez – kézírással – megjegyzést fűz Kiss Károly is. „Rákosi elvtárs – írja –, X. azzal védekezik, hogy felesége különköltözése után üresen maradt (a) lakása. A párt gazdasági oszt. intézkedésére ott bebútorozták részére. Fizetéséből, mondja, nem tudott volna vásárolni. Sebes elvt. nincs itthon, nem tudtam nála érdeklődni.”
Maga az érintett pedig így magyarázza a történteket: „A Károlyi-féle bútorokat Sebes Sándor elvtárssal való előzetes megbeszélés alapján utalta ki Csont elvtárs. Sebessel abban állapodtunk meg, hogy ami még hiányzik, megkaphassam a Párttól. A jegyzékben foglaltak többsége tényleg a lakásomra lett szállítva, de pld: íróasztal, függönyök, csillárok stb. van. Ezt mind a Párttól kaptam, úgy látszik, az én nevemre írták másokét is. (...) Tényleg súlyos hibát követtem el azzal, hogy abból a készletből a még oly értéktelen bélyegeket is eltulajdonítottam, mert ezzel (a) Batta-féle embereknek lehetőséget adtam arra, hogy magukról a felelősséget elhárítsák, engem pedig komoly érték eltulajdonításával vádoljanak.
Havi fizetésem: 3850 Ft. Ebből feleségemnek 1500, tervkölcsön 500, tagsági díjak 200, háztartási alk. (OTI-val) 400, gáz, villany, víz stb. 300, házmester 50 = 2950.”
Hát így történt az ingóságok megszerzése a kitelepítések idején is. Aki kapta, marta. Gyorsan és tolvajok módjára. A pártra hivatkozva. Ki-ki saját magának, a feleségének, a fiának, a vejének, az unokájának. Legtöbbször talán nem is voltak tisztában az eltulajdonított tárgyak valódi értékével, csak egyszerűen megtetszettek nekik.
Az alábbiakban egy eddig ismeretlen kimutatást közlünk a kitelepítettek részére kijelölt községekről és a családok számáról:
Szolnok megye: Kőtelek (47 család), Besenyszög (51), Zagyvarékas (31), Tiszaföldvár (113), Tiszasüly (48), Jászapáti (80), Jászkisér (123), Jászdózsa (66), Jászalsószentgyörgy (66), Jászjákóhalma (34), Jánoshida (15), Jászboldogháza (32), Kunszentmárton (96), Öcsöd (87), Tiszabő (32), Fegvernek (38), Tiszaroff (26). Összesen: 985 család. Békés megye: Füzesgyarmat (86), Körösladány (91), Csorvás (91), Kardoskút (77), Pusztaföldvár (45), Gerendás (65), Csanádapáca (72), Kondoros (80), Dévaványa (166), Hunya (68), Mezőberény (251), Kamut (57), Okány (57). Összesen: 1206 család. Hajdú-Bihar megye: Egyek (73), Polgár (119), Bakonszeg (48), Sáp (79), Nagyrábé (43), Furta (33), Zsáka (52), Berettyószentmárton (30), Hajdúdorog (136), Hajdúhadháza (162), Hajdúsámson (34), Konyár (111), Esztár (76). Összesen: 996 család. Szabolcs-Szatmár megye: Kemecse (14), Vasmegyer (3), Székely (5), Nyírbogdány (15), Nagyhalász (26), Gégény (14), Demecser (7), Kék (23), Újfehértó (75), Rakamaz (21), Vencsellő (8), Buj (7), Gáva (10), Dombrád (154), Pátroha (34), Gyulaháza (21), Tiszabecs (8), Büdszentmihály (39). Összesen: 485 család. Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Mezőzombor (18), Taktaszada (10), Megyaszó (15), Taktaharkány (10), Monok (32), Mád (40), Tállya (34), Bodrogkisfalud (13), Bodrogkeresztúr (18), Erdőbénye (11), Tarcal (39), Gadna (13), Tomor (5), Selyeb (30), Alsóvadász (10), Ináncs (16), Aszaló (19), Felsővadász (4), Rásonysápberencs (14), Homrogd (10), Kiskinizs (6), Szikszó (25), Mezőnagymihály (14), Egerlövő (16), Bogács (11), Cserépfalu (7). Összesen: 440 család. Heves megye: Besenyőtelek (88), Poroszló (57), Egerfarmos (10), Kompolt (5), Kál (20), Füzesabony (14), Szihalom (9), Mezőtárkány (33), Tarnalelesz (74), Egerbocs (16), Detk (9), Visonta (12), Karácsond (8), Vámosgyörk (7), Gyöngyössolymos (20), Gyöngyöstarján (39), Nagyréde (20), Gyöngyöspata (15), Nagyfüged (16), Ludas (2), Adács (18), Domoszló (10), Atkár (13), Gyöngyösoroszi (17), Göngyöshalász (17), Halmajugra (10), Verpelét (17), Egerszólát (16), Monosbél (4), Andornaktálya (3), Novaj (6), Mikófalva (24), Maklár (19), Nagytálya (10), Hort (28), Csány (45), Tarnaméra (5), Tiszanána (16), Heves (13), Boconád (9), Tarnaörs (23), Erdőtelek (9), Erk (33), Tarnazsadány (21), Kisköre (25), Zaránk (11). Összesen: 898 család. Pest megye: Tápiószentmárton (13), Tápiószőlős (13), Tápiógyörgye (30), Újszilvás (10), Jászkarajenő (46). Összesen: 112 család. Együttvéve pedig: 5122.
Különböző okok miatt 60 család engedélyt kapott arra, hogy máshová költözzön.
A nyolcvanas évek végén Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság vezérigazgatója a Központi Bizottság egyik ülésén felvetette, hogy „tolvajminisztériumot” kellene felállítani annak felderítésére, milyen módon játszották át a korábbi időszakokban az állami tulajdont magántulajdonná. A felszólalást döbbent csend fogadta, és nem akadt senki, aki a felvetésre reagált volna!... Évekkel később, amikor egy interjú során megkérdeztük Burgert Róbertet, hogy mire alapozta a felszólalását, azt válaszolta: „Éppen elég dokumentum volt (illetve van) a birtokomban ahhoz, hogy ne menjek el szó nélkül a tolvajlás mellett. De a KB-tagok némák maradtak, s ezzel lelepleződtek. Babits írja: »mert vétkesek közt cinkos, aki néma«. Ők nem álltak ki Ninive piacára, ahogy Jónás...”
Galatasaray
Sallai remek megmozdulása után teljes összeomlás: kitömték a Galatasaray csapatát a BL-ben
