(végük van-e a kisgazdáknak)

Én nem tudom, mennyi igazságot tartalmaz az a szóbeszéd, hogy anno 1989-ben a kisgazdák is szívesen látták volna elnökükként Antall Józsefet, de ő, „körülnézve a halpiacon”, inkább az MDF-et választotta, mintegy előre látván, hogy a „nyugodt erővel” megnyerheti a 90-es választásokat, s Magyarország miniszterelnöke lehet. A kisgazdák azután megkapták (vagy megszerezték?) helyette Torgyán Józsefet, akinek ereje mindig is kissé hektikus volt, nem pediglen nyugodt, de akarattal, munkabírással és főként beszélőkével rendíthetetlen elnökké tette önmagát, pártját pedig megkerülhetetlen botránykővé, majd – Hornék rovására – politikai tényezővé varázsolta.Hosszú ideig valóban varázslónak látszott, annyira úr és elnök volt a kakasok dombján. Csak rosszindulattal állíthatnánk azt, hogy vakok között ő volt a félszemű, sokkal inkább hihetjük: ő formált saját képére egy pártot, ő adott lehetőséget számos (egyébként jobb sorsra érdemes) választónak arra, hogy egy radikálisnak látszó politikai erő támogatásában élje ki elégedetlenségét. Senkit sem zavart, hogy a Torgyán-jelenség semmiféle ideológiával nem rendelkezik, sőt sohasem állít semmit, csak kétségbe von. A kétségbevonás pártja természetesen csak addig erős, amíg a kétségek elsősorban nem őrá vonatkoznak. Az sem derült ki, sőt a balliberális sajtó éppen az ellenkezőjét sugallta, hogy Torgyán doktor mekkora kolonc a jobboldal nyakán. Most úgy tűnik, hogy az általa alkotott képződményt utolérte a léggömbök sorsa. Értelmetlen firtatni, hogy a szemünk előtt zajló katasztrófa a történelmi kisgazdapártot éri-e vagy egy kreatúrát, amelynek sem a történelemhez, sem az „igazi” kisgazdákhoz nincs köze. Azt se próbáljuk kitalálni, kik azok az „igazi kisgazdák”, mert könnyen pórul járunk, s kiderül, hogy Torgyán nélkül se ez nincs, se az. Ne feledjük, hogy az MDF és a KDNP előbb „ment tönkre”, mint az FKGP, s korántsem biztos, hogy az SZDSZ főnixként feltámad poraiból.Az egész 1989-es (szocialistaellenes) rendszerváltó ellenzék helyébe a Fidesz lépett mint „csodagyerek”. E kifejezést abban az értelemben használva: az a csoda, hogy egy nemzedéki párt birtokolja a kétosztatú politikai erőtér egyik pólusát, ehhez hasonló a történelemben soha sehol nem fordult elő. Itt nem a hatalom megragadásáról, hanem elnyeréséről van szó, nem egyszerű nemzedékváltásról, hanem egy komplett ifjú korosztály térnyeréséről. Eszerint is lehet vizsgálni a magyar politikai élet történéseit: nem a bal- és jobboldal küzdelméről van szó, hanem a korszerű és – valamilyen módon – anakronisztikus csatájáról. A gerontokrácia hosszú uralma után lehet, hogy épp egy ilyen sarkalatos változásra volt szüksége az országnak, a konzervatív öregek beolvadásával együtt, akik egyébként is – mint politikai tényezők – a legkészségesebb támogatói a Fidesz-kormánynak. Mondhatni most nem a fiatalok (az apródok) hordozzák a fegyvert a korosabb lovagok után, hanem épp megfordítva.Ha kialakul a kétpólusú politikai rendszer, valószínű, hogy a nagy rendszerváltó pártokkal együtt az FKGP is feloldódik az egyik oldalon. Hiszen, bár a párt nem élőlény, a politikus az, aki Adyval szólván „él és élni akar”, akkor is, ha pártja semmivé lesz. A kérdés az: sokan vannak-e, akik a pártjukért feláldozzák önmagukat, vagy többen azok, akik determinálva érzik pártjuk sorsát, s személyesen készek beleolvadni egy nagyobb egészbe.Hogy a két uralkodó, s egymást váltó pártcsoportosulás stabilizálódása után mi lesz a sokat emlegetett „mérleg nyelvével”, én nem tudom.