Negyedéves joghallgatóként internálták R. Károlyt 1950-ben. Előbb Kistarcsára, majd Recskre, végül tüdőbaja miatt a váci rabkórházba került. Összesen három és fél évet raboskodott. Szabadsága mellett anyai örökségétől is megfosztották. Az államosítás törvénysértő módon történt, ugyanis arra alapozták, hogy az ingatlant bérbeadás útján hasznosították. Csakhogy ez – a volt tulajdonos szerint – nem felelt meg a valóságnak, ugyanis lakását nem bérlő használta, hanem családtagként a villát gyermekeinek ajándékozó édesanyja. R. Károly két testvérét mentesítették az államosítás terhe alól, így a Gizella utcai ház két lakása, az ingatlan negyven százaléka visszakerült jogos tulajdonosaihoz. Ám birtokba már ezután sem vehették, mert a házat előbb egy minisztérium használta szaktanfolyam céljára, majd a telefongyár óvodája, illetve bölcsődéje bérelhette állami rendelet által megszabott bérleti díj ellenében. Az épületet egyébként a tulajdonosok beleegyezése nélkül alakították át a gyermekintézmény céljaira.
R. Károly ügyvéd édesapja élete végéig az összes lehetséges jogorvoslatot megkísérelte, ám a két lakás tulajdonjogának visszaszerzésén túl további eredményt nem tudott elérni. R. Károly is többször megpróbálta visszaszerezni lakását. Ám hiába írtak beadványt a legfőbb ügyészségre is, a ház többségi tulajdonjoga az államé maradt.
R. Károly és testvérei a rendszerváltás után több kísérletet is tettek az anyai örökség visszaszerzésére. Az önkormányzatnak 1990 őszén írott levélben R. Károly tájékoztatta a helyhatóságot arról is, hogy 1971-ben az épület teljes felújítását a bérbe adó tulajdonosok állták, a villát 1987-ben is felújították, a költségek egy részét ekkor is a tulajdonosok viselték.
1990 októberében R. Károly arról értesült, hogy a bérleti joggal rendelkező telefongyár 1989-ben megkapta a ház kezelői jogát, és ezt értékesíteni szeretné. R. Károly az önkormányzattól az öröklakása visszadását, „illetve másnak jogtalanul történő elidegenítésének megakadályozását” kérte.
1990. november 12-én Rajnainé dr. Diel Erzsébet osztályvezető-helyettes arról tájékoztatta R. Károlyt, hogy „jelenleg jogszabályi rendelkezés hiányában” nincs módjukban „beadványával érdemben foglalkozni”. „Amennyiben megfelelő politikai, illetve jogalkotói döntések rendelkezésünkre állnak, akkor ügyére visszatérünk” – áll a levélben. A hivatal azóta sem tért vissza a kérelemre.
1992-ben a volt tulajdonosok Boross Péter belügyminiszterhez fordultak a Gizella utcai villa ügyének rendezése érdekében. Az 1949 előtti és utáni általános jogelvre hivatkoztak, hogy „senki jogsértésre nem alapíthat jogot”, a törvénytelen államosítással okozott jogsérelmüket az eredeti állapot helyreállításával kérték orvosolni. A Belügyminisztérium válaszában egy alkotmánybírósági ítéletre hivatkozva felhívta a figyelmet, hogy az állam által igazságtalanul okozott kárt a kárpótlási törvény enyhíti, az ingatlan visszaadására azonban a jogszabály szerint nincs mód (pedig üresen állt). A tárca tájékoztatta a családot, hogy kárpótlási jegyért lakástulajdont is lehet szerezni, és hogy ha az önkormányzat kijelöli eladásra egykori ingatlanukat, mint volt tulajdonosok elővásárlási jogot élveznek az elidegenítésekor. Sőt, a vételárat kárpótlási jeggyel is kiegyenlíthetik. R. Károly lakása államosításáért kapott is a 255 ezer forint értékű kárpótlási jegyet. 1993-ban két testvére úgy döntött, bérleti joggal terhelten eladják az önkormányzatnak a két lakást 32 millió forintért, birtokba venni úgysem tudják, a Siemens Telefongyárnak bérleti joga van a lakásokra.
1999. január végén egy SZDSZ közeli cég mélyen a forgalmi értéke alatt, 62 millióért megvásárolhatta a Gizella utcai épületet. R. Károly csak a sajtóból értesült az eladásról, így törvényben rögzített elővásárlási jogától is megfosztották. Mint lapunknak elmondta, élt volna elővásárlási jogával, mert az épület a többszörösét éri, mint amennyiért az önkormányzat eladta.
Ruszin-Szendi Romulusz
Börtönt is kaphat Ruszin-Szendi, ha engedély nélkül hordott fegyvert
