A mechanizmus módszertana

Németh Zsolt Tallinnban minap elmondott beszédében, amelyben keményen támadta Közép- és Kelet-Európa posztkommunista pártjait (a posztbrezsnyevista baloldalt), félreérthetetlenül utalt a Magyar Szocialista Pártra. Érthető, hogy a beszéd indulatokat váltott ki a szocialistákból, ha arra gondolunk, a múlt év végén még Orbán Viktor is foglalkozott egy parlamenti felszólalásában azzal, hogy a baloldali és liberális ellenzék képviselői külföldön hogyan igyekeznek tudatosan rossz fényt vetni az országra és a kormányra. Egy polgári kormány első embere természetesen nem tévedhetetlen és csalhatatlan tekintély, de mivel államtitkárként Németh Zsolt a kormányfő hivatali alárendeltje, hadd hivatkozzak arra is, hogy Baló Györgynek adott egyik interjújában a miniszterelnök a hazai politikai paletta mindkét szélső pontját, a MIÉP-et és a Munkáspártot a politikai rendszer „demokratikus” szereplői közé sorolta. Az MSZP-nek persze ettől függetlenül megvan a demokratikus legitimitása: a politikai élet alkotmányos szereplője, amely törvényesen került hatalomra, és a választási vereség után annak rendje szerint átadta a hatalmat.

A Németh-ügynek ugyanakkor van egy igen tanulságos előzménye. Németh Zsolt volt az, aki 1990-ben azt találta mondani egy gyűlésen, hogy „a választásokon agyagba kell döngölni a kommunistákat”. Ez a megfogalmazás valóban nem volt szerencsés, de csak arról szólt, hogy súlyos vereséget kell mérni a kommunistákra. Utóbbiak viszont kapva kaptak az alkalmon, és egy nyelvpolitikai húzással (a „választásokon” szó elhagyásával) azt bizonygatták, hogy a Fidesz az ellenfelei fizikai megsemmisítésére törekszik. (Lásd ehhez Grósz Károly hírhedt sportcsarnoki beszédét a fehérterrorról és Orbán Viktornak a Nagy Imre-temetésen mondott beszéde miatti „orbánuizását”.) Az, hogy az MSZP most érthetően indulatos, nem feledtetheti, hogy Horn Gyula miniszterelnök 1998-ban, a választási kampányban kétségbe vonta, hogy lenne Magyarországon európai jobboldal. Amivel a komplett ellenzéket kirekesztette a legitim és demokratikus jobboldal szalonjából. Ennél pikánsabb volt az az észrevétele, hogy a jobboldali ellenzék miatt nem is volt értelme a rendszerváltozásnak. Kovács László pártelnöknek meg az volt a meggyőződése, de már a választási vereség után, hogy Orbán Viktor dél-amerikai (chilei? dominikai?) típusú, tekintélyuralmi rendszert épít ki…
Itt a témát akár le is zárhatnánk azzal, hogy a baloldali lapok nem kapkodtak levegő után Kovács gyűlöletbeszéde miatt (mint most, a Németh-beszéd kapcsán), és külügyminiszterként Kovács sem határolódott el Horn Gyulától, még utólag sem, mert felelőtlen kijelentése miatt az európai demokratikus szalonból kitessékelhetik Magyarországot. Most viszont Kovács rájött, hogy a Fidesz egypártrendszert akar azzal, hogy a baloldal képviseletére is igényt támaszt. A dolog érdekessége, hogy Németh Zsolt kifejezetten kétpártrendszert említett tallinni előadásában, ami a politikai realitások alapján azt jelenti, hogy a másik párt az MSZP vagy az általa vezetett baloldali blokk. Kovács reakciójából kommunikációs stratégiaváltás olvasható ki. Amíg nem sűrűsödtek az események a kisgazdák körül, és Torgyánék nem váltak a koalíció leggyengébb láncszemévé, a szocialisták az FKGP leválasztásával kísérleteztek. Ezt váltotta fel az, ami a nyilvánosság minden zugából hallható: Orbán Viktor „szabadította rá” az országra Torgyánt. Kovács és a tőle független sajtó szerint most a Fidesz lenyelte az MDF-et, szétbomlasztotta a kisgazdapártot, és korábban felszámolta a KDNP-t. Kovácséknak tehát örülniük kellene, hogy az ő logikájuk szerint a Fidesz megmenti az országot a kisgazdáktól, ehelyett inkább fájlalják a kisgazda egység hiányát. Az MDF iránti empátiájuk nyilvánvalóan átlátszó, ha arra gondolunk, hogy az MDF a Fidesszel kötött megállapodás nélkül nagy valószínűséggel eltűnt volna a politikai porondról, de úgy, hogy a demokrata fórumra leadott listás szavazatok egy részét az MSZP javára írták volna. A KDNP „felszámolása” mindaddig nem okozott traumát a szocialistáknak, amíg a felszámolás utáni maradék Giczy vezetésével az MSZP-vel működött volna együtt.
Elismerem, hogy választási és pártérdekeiket sérti, hogy a Fidesz a baloldali értékeket félti a posztkommunistáktól, de ezért nem a legbölcsebb az egypártrendszert emlegetni. A szocialista dialektika szerint a baj katasztrofális. Németh Miklósnak, a magyar Tony Blairnek ugyanis az lett volna a – szocialisták által egyébként nyíltan bevallott – küldetése, hogy legalább négy-öt százalékot szerezzen meg a vidéki vallásos szavazók köréből. Medgyessy Péter pedig hasonló nyíltsággal beszél a nemzeti elkötelezettségről és a konzervatív értékek integrálásáról. (Ez lesz a végzete: árvalányhaj, kacagány, bő gatya, magyarkodás.) Ha Kovács észjárása megállja a helyét, akkor Németh és Medgyessy egypártrendszert akar. A Tallinn utáni kommunikációs csetepaté következő felvonása vagy Kovács elhatárolódása lesz Medgyessytől és viszont, vagy Németh Zsolt bejelenti, hogy az MSZP fel akarja számolni a többpártrendszert, mert kisajátítja a hagyományos jobboldali alapértékeket, szétbomlasztotta a szociáldemokrata pártot, lenyelte az MSZOSZ-t, rászabadítja a Munkáspártot az országra, és lenyelni készül az SZDSZ-t.
A Németh-ügy egy másik tanulsága a jobboldali szalonképtelenség elleni tiltakozásra és elhatárolódásra specializálódott értelmiségi szalonbaloldal reakciója. Az ATV múlt hétfői adásában a baloldali sajtóklub arra az ebben a körben abszolút meglepő megállapításra jutott, hogy Németh Zsolt „megengedhetetlen hangnemben” beszélt, ami „rossz fényt vet” az ország külföldi megítélésére. Ezzel tökéletesen ellentétben hangzott el viszont az is, hogy a tallinni tanácskozáson részt vevő közép- és kelet-európai rendszerváltó jobboldali pártok öszszessége egy nagy nulla, a távirati irodák nem is foglalkoztak az eseménnyel, aminek még az interneten sem volt nyoma. Az európai jobbközép pártokat tömörítő EDU-t (Európai Demokratikus Unió) meg minősíti az, hogy a konzervatív értekeket illetően – a baloldali sajtóklub szerint – etalonnak számító Margaret Thatcher tudatosan távol tartotta magát a szervezettől. Eme intellektuális csapáson (jelentéktelen emberek jelentéktelen gyülekezete) a tévéműsor résztvevői leplezetlen őszinteséggel rekonstruálták a hazai sajtóviszonyokat: Németh beszél, a hazai sajtó és ellenzék reagál rá, és megvan a balhé. A belpolitikai „balhé” után pedig a Neue Zürcher Zeitung vagy a Die Presse a magyarországi viták alapján fog tájékozódni.
Ha tehát a nyugati távirati irodák és az internetes fórumok nem mutatnak érdeklődést jelentéktelen emberek jelentéktelen gyűlésén tett kijelentések iránt, akkor valakik majd megfelelő technikákkal megfelelő jelentőséget tulajdonítanak neki, hogy a nyugati diplomácia és sajtó, a nemzetközi közvélemény és a Szocialista Internacionálé ráébredjen a dolog súlyára…
Az ellenzéki sajtó és az MSZP szélesre tárta tehát a nyilvánosság kapuit a Fidesz ideológiai diverziója előtt, de megfelelő tematizálással felülírták annak tartalmát, mindenekelőtt a nyugati közvélemény befolyásolására: a Fidesz egypártrendszert akar. Ami – mit ád Isten – meglepően egyezik az ellenzéki médiában mostanság igencsak kedélyesen fogadott és ott szívesen is vendégeskedő Torgyán József Fideszt támadó kijelentéseivel. Az a Torgyán, aki nemrég még liberális férgeket akart irtani, akit a baloldal szerint Orbán rászabadított az országra, és akinek pártját „felbomlasztották”, most mérvadó politikussá kezdi kinőni magát ebben a miliőben…

A szerző politológus