A szekszárdi vármegyeháza romkertje

Sorozatunk előző cikkében beszámoltunk az 1142-ben alapított, a török időkben elpusztult és a XIX. századra már elfeledett cikádori cisztercita apátság feltárásáról. Nem messze Bátaszéktől, a mai tolnai megyeszékhelyen hasonló történet játszódott le nyolc-kilenc zivataros évszázadunk alatt.
Szekszárd régi városközpontjában, a tekintélyes barokk templommal szemközt áll az 1832-re elkészült vármegyeháza. A Pollack Mihály tervezte klasszicista palota tágas belső udvarán, mélyen a talajszint alatt különös alaprajzú épület konzervált maradványai vonják magukra a figyelmet. A falakat az 1968–72 közt végzett feltárás hozta felszínre, az ásatást vezető régész, Kozák Károly terjedelmes tanulmányban dolgozta fel kutatásai eredményét. Többnyire abból merítjük a következőket.
A római kori település – Alisca – első keresztény templomát még Szent István életében emelték Szent Benedek tiszteletére. A pécsváradi bencés alapítólevélben – pontosabban az elpusztult eredetinek 1327-ben kelt másolatában – említett plébániai egyház helyén I. Béla király (1061–63) alapította a Benedek-rendi apátságot rövid uralkodásának első esztendejében. Az István által behívott szerzetnek ekkor már számos birtoka volt a Duna mindkét partján, Kalocsától Tolnán át Baranyáig. A szekszárdi apátságot ezek központjául szánta az alapító uralkodó.
Az ősi útvonal fölé magasodó dombon a Megváltó tiszteletére felépített templom római kori maradványok, illetve az első templom helyén állt. Amíg a bátaszéki cisztercita templom rekonstruált alaprajza – a rend egyházaira jellemzően – tökéletes arányú latin keresztet formál, a bencések szekszárdi épületét szabályos görög keresztre szerkesztették. A teret négy vaskos középpillér osztja kilenc egyforma szakaszra – mint egy Rubik-kockát –; a kereszthajókat egyenes harántfalak zárják, a közbülső átlók kettős ívekben végződnek. A középső tér fölé magas kupolát emeltek, bonyolult geometria szerint hozzá kapcsolódó mellékidomokkal. A misztikus, kereszt tömegű építmény a bibliai Koponyák hegyén az emberiségért életét áldozó Megváltó emlékét és kultuszát hirdette, Európában szinte egyedülálló formában.
Felmerül a kérdés: miként lehet a puszta alaprajzból mindezt a teóriát „felépíteni”? Nos, egyrészt az építészeti szerkezettan törvényei egyértelműen ezt diktálják, másrészt a szekszárdi épület ikerpárját ma is megtekinthetjük – igaz, kontinensünktől jóval keletre. E sorok írójának is alkalma nyílt látni 1987 tavaszán Tbiliszi közelében, a régi grúz főváros, Mcheta fölé magasló Dzsvári-templomot, amelyet szintén a Megváltó tiszteletére emeltek a VI. században. A grúzok keresztény hitre térésének emlékét őrző ősi fakereszt mellé épített templom alaprajzának és felépítményének tökéletes mása a szekszárdi apátság temploma. Az ásatáskor előkerült faragott oszlopfők és boltozati vállkövek indás-szalagfonatos, növényi díszítésű motívumai tisztán a VI–X. századi kaukázusi emlékek köréhez kapcsolják ezt a XI. századi Duna menti emlékünket, annak tanúságául, hogy a keletről érkezett magyarság még a hitváltás korában is őrizte és ápolta keleti kapcsolatait.
I. Béla királyunk 1063-ban a dömösi palota beomló boltozata alatt lelte halálát. Holttestét Szekszárdra vitték, s az általa alapított apátságban temették el. 1989 óta szép bronzszobra díszíti a templom előtti, őróla elnevezett teret.