Amerika ökle

Ez több mint terror! Ez már háború! George W. Bush e kijelentésével irányt is szabott az események további alakulásának. A döbbenet és a szolidaritás érzésétől megindult szövetségesek, ha nem is minden vita nélkül, de erre az ellentmondást nem tűrő dörgedelemre felzárkóztak Washington mögé. Az együttműködést megalapozó 1949-es szerződés 5. cikkelyének első alkalommal megtörtént érvénybe léptetése fontos, azonban jelen esetben inkább szimbolikus lépés. A vérfürdő megtorlásához ugyanis aligha szükséges a NATO segítsége. Amerika feltehetőleg önmaga akar elégtételt venni az őt ért sérelmen. Kérdés azonban, hogyan.
George W. Bush nincs irigylésre méltó helyzetben. Olyan kihívással szembesült mindjárt elnöksége elején, hogy az arra adandó válaszával véglegesen meghatározhatja saját politikusi sorsát. Ennél azonban többről is szó van, hiszen ez a döntés jelentősen kihat majd a közel-keleti helyzet alakulására, és elmérgesítheti Észak és Dél, valamint a keresztény és a muzulmán világ amúgy is feszült viszonyát. Ha nem lesz határozott, az amerikaiak csalódnak. Ha elhamarkodottan és keményen üt, akkor még nagyobb bajt hozhat országára és a fejlett világra. A hibás döntés fatális lenne, mert nemcsak a terrorizmussal szembeni tehetetlenséget mutatná fel, hanem alaposan meggyengíthetné a szövetségeseken túl Oroszországon át Kínáig terjedő szolidaritást is. A legbölcsebb talán az lenne, ha Bush nem válaszolna mindenáron a hadüzenetre. No de egyáltalán megteheti-e ezt? Az amerikaiak nagy többsége ugyanis dühtől és fájdalomtól elkeseredetten érthető módon bosszúért kiált, s ebben támogatja őket a világ jó érzésű polgárainak jelentős része is. Szabad-e azonban a gyűlöletet gyűlölettel, a jogtalanságot jogtalansággal megtorolni, mennyire jó tanácsadó a bosszú? Megannyi kérdés, amely a korábbiaknál határozottságuk mellett is megfontoltabbnak tűnő nyilatkozatok alapján a Fehér Ház és a Pentagon stratégáinak fejében szintén megfordul.
A célkeresztbe közben szép lassan bekerül Oszama bin Laden. Szorul a hurok, és az első, egyértelműen ellene szóló bizonyíték felmutatása egyben minden bizonnyal jel lesz a támadásra is. A hadüzenet küldője azonban láthatatlan. Kit lehet hát megbüntetni? Az egész iszlám világot nem. Kár lenne mindannyiukat felelőssé tenni. Akkor marad Bin Laden, ha sikerül elérni? A világ számára talán a legkedvezőbb megoldást egy ellene irányuló, összehangolt politikai, diplomáciai és titkosszolgálati akció jelentené. Ezzel szemben egyre nő egy nagy erejű légicsapás esélye. S hogy az hová irányulna? A huszonkét évi háború után romokban heverő Afganisztánra, ahol katonai célpontok már alig vannak? Vagy a hírek szerint már kiürített kiképzőtáborokra? No de Bin Ladennel Kabulon kívül Damaszkusztól Tripolin, Bagdadon át Tuniszig sokan együttműködnek, és vannak még sejtek Amerikától Indonéziáig. Ráadásul egy aránytalanul nagy megtorlás csak ajándék lenne az ellenfélnek, s csak tovább növelné a gyűlöletet.
S mit oldhat meg egyáltalán egy katonai csapás? Levezetheti az amerikai társadalomban felgyülemlett indulatokat, csiszolgathatja kissé a megkopott nimbuszt, a világ előtt álló új kihívásokra azonban nem ad választ. Amerika dühtől feszülő ökle most lesújthat, az igazi csapás azonban az lenne a terrorizmusra, ha az ellene vívott harcban nagyobb szerepet kapna a fanatizmus gyökerének, a szegénységnek, a kilátástalanságnak a felszámolása.