Az elfelejtett Dél-Amerika

Aki hosszabb ideje követi a politikai terrorszervezetek megjelenését és eltűnését, megállapíthatja, hogy akcióik a finanszírozásuktól függenek. Ezért nemcsak emberi-politikai megnyilvánulásaikat kell szem előtt tartani, hanem mindenekelőtt a háttérben meghúzódó okokat kell látni. A terrorista vállalkozások elképesztően drágák, ezért törvényszerűen megritkulnak, ha elapadnak a pénzügyi források. Így történt ez Spanyolországban az ETA tevékenysége esetében, amelyet olyan pénzek határoztak meg, amelyek Dél-Amerikán át kerültek Európába. A pénzt többnyire Európából utalták Dél-Amerikába, majd onnan vissza, hogy eltüntessék a nyomokat. Ezen a biztos úton folytak az összegek az IRA vagy az ETA kaszszáiba, illetve lerakataikhoz, beleértve a Franciaországban lévőket is.

A pénz legtöbbször a KGB titkos számláiról került rendeltetési helyére, mint Sztálin napjaiban. A csapot a Kremlben nyitják meg vagy zárják el.
Megállapíthatjuk, hogy az utóbbi időben a pénzek ismét meglehetősen gazdagon áramlanak, miközben Moszkvának továbbra is súlyos pénzügyi nehézségei vannak. Jogos a gyanú, hogy az összegek különböző európai szervezetektől, intézményektől származnak, és Oroszország újjáépítésére szánták őket, de ellenőrzés hiányában más célokra használják fel őket.
A KGB, mai nevén Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), bárhogyan nevezi magát, továbbra is nemcsak az orosz politika egyik kulcseszköze, hanem önálló életet él, óriási a hatalma az országon belül és kívül egyaránt. Amikor a Szovjetunió összeomlott, a KGB vezetői 19 milliárd dollárt utaltak át külföldi bankokba, s az összeget azután különösen kábítószer-kereskedelemre és fegyvercsempészetre fordították. Ennek következtében figyelemre méltóan gyarapodott a summa.
Az utóbbi hónapokban meg lehetett állapítani, hogy a terrorista szervezeteket mostanság sokkal jobban finanszírozzák, mint Jelcin napjaiban. Természetesen felvethető, hogy ezeknek a szervezeteknek a jövedelme a „forradalmi adóból” és a bankrablásokból származik. A terrorháború hatalmas kiadásaihoz mérten azonban ezek viszonylag alacsony összeget jelentenek.
Ismételten meg kell állapítani, hogy mennyire Sztálin napjaira emlékeztetnek az egész világra kiterjedő akciók. Ez érvényes Angolára, de egyes dél-amerikai köztársaságokra is, ahol annak idején, Reagan politikájának köszönhetően, sikerült visszaszorítani a „forradalmi” erőket. Ezek ma ismét előrenyomulnak.
Jellemző Kolumbia esete, ahol Andres Pastrana elnök mandátumának utolsó évét kezdte el augusztus elején. Pastrana mindent megkísérelt, hogy békét kössön a gerillákkal, mert ezek gyakorlatilag lehetetlenné tették a kolumbiai gazdaság felépítését. Engedményeivel nagyon messzire ment, amiért sok kritikát kapott. Élete célja volt, hogy végre ismét békét és biztonságot adjon az ország meggyötört népének. A terroristák, akik a kábítószer-maffiával szövetségben uralják az ország egyes területeit, nem voltak készek válaszlépések megtételére. Így elértek addig a pontig, ahol Pastrana kénytelen volt kijelenteni: nem ajánlhat többet anélkül, hogy meg ne szegné elnöki esküjét.
Érthetetlen az a mód, ahogyan a szabad világ – az Egyesült Államok kivételével – reagált a kolumbiai eseményekre. Ahelyett, hogy végre felismernék, Pastrana nem ajánlhat fel többet, és kézzelfogható segítség illeti meg, kritizálják és fenyegetik, hogy leállítják a Kolumbiába irányuló gazdasági segélyeket. Pontosan ez az, amit a terroristák akarnak.
Dél-Amerikában egyre több új frontvonal alakul ki annak érdekében, hogy egyes erők megakadályozzák a gazdasági és politikai újjáépítés sikerét. Mivel a hivatalos politika úton van afelé, hogy a dél-amerikai országok végre egységet alkossanak, ahogy azt annak idején az „atyák”, Bolivar vagy San Martin kívánta, mások szemmel láthatóan arra törekednek, hogy megakadályozzák a békepolitikát. Ezért indítottak offenzívát a terroristák a szabad és demokratikus rendet akaró kormányok gyengítése céljából. Káoszt akarnak teremteni, hogy lehetetlenné váljon az egyezség, a népek együttműködése, a haladás.
Egy vezető dél-amerikai politikus nemrég megjegyezte, most már nyilvánvaló: rejtélyes nemzetközi erők – odáig nem merészkedett el, hogy Oroszország nevét kimondja – mindent megkísérelnek, hogy az egész világon megakadályozzák a béketeremtés lehetőségét. Sajnos a Nyugat nem ismeri fel, mi történik.
Ez mindenekelőtt Európára érvényes. Sajnálatos, hogy Dél-Amerika nagyon messze van tőlünk, mert Európát éppen a dél-amerikai államok hívnák most partnernek. Szellemileg, kulturálisan és nyelvileg közel vannak hozzánk. Sok a közös vonás a történelmünkben is. Európa számára végzetes hatása lehet annak, ha nem értjük meg, mi játszódik le ott.
Nem volna szabad folyton csak földrészünk és a Közel-Kelet eseményeivel foglalkoznunk. Ebben a nyugtalan világban van Dél-Amerika is, amelynek világstratégiai szempontból hatalmas potenciálja van. Végre fel kellene ismernünk, hogy a távolság fogalma a politikában egyre jelentéktelenebbé válik. Sajnálatos és hosszú távon rendkívül negatív hatása lehet annak, hogy kormányaink ezt mind ez ideig nem értették meg. Ideje lenne, hogy felfogjuk: nem csak a közelünkben, Koszovóban, Macedóniában, Szerbiában, Boszniában történnek tragikus események, nem csak a balti államok és Oroszország közötti helyzet vagy a Közel-Kelet ügye vár megoldásra, nem csak ezek azok a fontos kérdések, amelyekkel foglalkoznunk kell. Adott Dél-Amerika problémája is, amelyhez hosszú távon közvetlen közünk van. Nem szabad elfelejtenünk, hogy míg harminc évvel ezelőtt hat-nyolc napot vett igénybe az átkelés az Atlanti-óceánon, ma repülővel akár ugyanazon a napon meg lehet tenni az utat oda-vissza.
(Fordította: Lipthay Erzsébet)