ÉN NEM TUDOM...

Én nem tudom, mire gondolnak a kereskedelmi rádió- és tévécsatornák szerkesztői, amikor politikai hírműsorukról mint közszolgálati tevékenységről beszélnek. Ugyanis ezeknek a műsoroknak annyi közük van a köz szolgálatához, mint az egymást követő thrillereknek a magaskultúrához.
Úgy érzem, hogy velem valami baj van. Mintha egy másik világban élnék, amely nem volt és sosem lesz. Elhűlve nézem például – ha véletlenül vagy szükségből odakapcsolom a készüléket – a tv2 megasztárjainak erőfeszítéseit, laza kíméletlenségét, elképedek műsoraik egyazon szemléletet és ízlést sulykoló tendenciózus elfogultságán, viszolygok előadásmódjuktól, akár tényekről, akár szórakoztatásról, akár játékról van szó. Értetlenül figyelem, miként lesznek jelentéktelen, de a nyáj szellemét és jellemét híven követő bemondókból és hírolvasókból gigacsillagok, akiktől élőben elájul a sarki fűszeres. Számomra idegesítő és elszomorító az egész belterjes vizuális világ. Ám tudomásul kell vennem, hogy képviselői jelen vannak és rentábilisan működnek, nézettségi mutatóik kedvezőek, ismertségük az eget veri, így az én idegenkedésem jelent devianciát vagy másságot és kisebbséget, nem az ő magabízásuk. Érzem, hogy a sokaság mindig a döntő. Tehát nekem is szeretnem kellene a tévészemélyiségek naponta gyarapodó seregét, elfogadni, hogy ők a jók, a kiválasztottak, akik fehér foggal és idült mosollyal tudatják velünk, mi a helyes és mi a helytelen. Miközben utálkozom, attól tartok, ez valamiféle betegség, amiből csak további baj lehet, vagy máris az van, hiszen kirekesztem magamat a jelenből s még inkább a jövőből, bár az – koromnál fogva – amúgy sem tartozik rám.
Mégis szeretném azt hinni, hogy mindez egyszer majd megváltozik, s én nem tévelygek értetlenül egy számomra kevés vigaszt tartalmazó közegben. Látom azt is, hogy a magyar virtuális világban nincs sok eredetiség, licencként működik majdnem az egész médiánk, sőt kultúránk egy része is, s ráadásul a bérelt termék minőségét senki sem ellenőrzi, a piac pedig ki tudja, mit szabályoz. Sajnos azt kell hinnem, hogy az általam nagyra becsült nyugati demokráciák tájékoztatási és szórakoztatási stílusát, kulturális trendjét látom triumfálni a magyar médiában, s így maradiságom még nyilvánvalóbb, s már az ostobasággal határos. Mintha a szél járásán szeretnék változtatni vagy a fű növésén találnék kivetnivalót. Ráadásul nem a világnézetem ütközik egy másik felfogással; egyszerűen mintha nem tartoznék ide. Egy forró nyári napon, amikor az időjárás-jelentésre volnék kíváncsi – amelynek a tv2-ben szintén sztárjai vannak, küllemükre nézve kedvemre valók – beleütközöm a Tények két vezető hírébe. Az egyik a fontosabb: „még nem tudni, mennyibe kerül a korona esztergomi látogatása”, a másik: tizenöt halott egy izraeli öngyilkos merényletnél. A hírsztár rezzenéstelen hangon sorolja, hány hajó, hány motoros, hány rendőr kíséri Esztergomba a koronát, majd árnyalatnyi gúny nélkül hozzáfűzi: másodpercnyi pontossággal megy majd végbe minden, hogy is történhetne másként, hiszen a miniszterelnök időben vissza akar érni a focimeccsre.
Ez a közszolgálati-kereskedelmi híradó fő híre, az első számú, amelyet a bemondók megacsillaga, a galaktikából idetévedt médiaüstökös mintegy sztaniolba csomagolva Orbán Viktorral együtt prezentál a nézőnek. A hír így alattomban kormánykritikává alakul át, a kommentár (amelyet a BBC-etalon szerint tilos a hírhez fűzni) tréfás utalásként emlékeztet arra, amivel ugyanez a tévéadó (más hasonszőrű médiumokkal együtt) mintegy kampányszerűen, ingerli a nézőt, hallgatót, olvasót: a kormány pazarló, a miniszterelnök pedig úgy viselkedik, mintha az ő tartozéka volna a korona.
Ez a tájékoztatás szakmájában, a hír műfajában megengedhetetlen. Ez nem kritika, ez a tényekkel való alattomos manipulálás. Ez még a reklámszakmában is tiltott dolog. A csigatévénél mindennapos „csíny”, a néző nem ámul el rajta, miközben hagyja, hogy a sugalom agyában leülepedjen és saját véleménnyé váljon.
Ez a szemlélet, ez a szüntelen „betartani vágyás” a kabarétól a riportokig mindent ural. S az egészet belengi a sztárfölény.
Hogy hozzám hasonlóan hányan undorodnak ettől, én nem tudom...