A kormányfő által vezetett testület a 27 darab MiG–29-es vadászrepülő üzemidejének meghoszszabbításáról is határoz, s ennek alapján kell a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) felkérni azt a céget, amely elvégzi a munkálatokat ahhoz, hogy az orosz gépek még legalább négy évig, az újonnan beszerzettek hadrendbe állításáig fel tudjanak szállni. Úgy tudjuk: a HM már folytatott tárgyalásokat a MiG fő konstruktőrével, a gyártó RSZK MiG-gel. Az óriásvállalkozás beleegyezése is kell ahhoz, hogy a munkát egy másik cég végezze. A vadászgépbeszerzéssel korántsem biztos, hogy a nemzetbiztonsági kabinet csak a típusról dönt, nem pedig konkrét ajánlat elfogadásáról. Mindez a ma reggel kezdődő ülésen dől el, ahová a kabinet tagjai már úgy mennek el, hogy ismerik a beérkezett ajánlatok részletes elemzését. Az viszont biztos, hogy csak a típust nevezik meg. Lapunk forrásai kizárták, hogy az F–16-oson kívül szóba jöhet más vadászgép.
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a HM a korábbiaktól eltérően nem tett javaslatot egyik ajánlat elfogadására sem, a döntést a nemzetbiztonsági kabinetre bízza, amelyet majd a kormánynak, illetve az Országgyűlésnek is jóvá kell hagyni.
Emlékezetes: a külföldről érkezett ajánlatok egyike sem tér ki a repülőgépek fegyverzetére, ezért a fedélzeti haditechnikáról külön kell majd tárgyalni. Az F–16-osokra ajánlatot tett az amerikai, a belga – közel húszéves gépekre – és a török kormány is, utóbbi fiatalabb, korszerű C, illetve D típusúra. A gépbeszerzési tender iránt érdeklődve legelőször az Egyesült Államok kereste meg a magyar kormányt, majd Svédország kínálta eladásra az általa gyártott Gripeneket.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban