
Fotó: MATT WEST/BACKPAGE IMAGES Ltd
Mint ahogyan kijutottak az 1994-es vb-re is. Ennek a selejtezőjében az írek az első hazai meccsen 2-0-ra legyőzték az akkor gyenge Albániát. Amúgy is, az elmúlt 35 évben az első hazai ír vb-selejtezőkön sokszor olyan csapat látogatott Dublinba, amely az írek számára kellemes ellenfél volt. Az 1998-as vb-re zajló sorozat első írországi meccsén Macedóniát verték meg 3-0-ra, négy évvel később az észteket 2-0-ra. Kétszer játszottak Ciprus ellen (4-0, 1-0), egyszer pedig a grúzokat is bedarálták (1-0).
2012: a németek lesöpörték az íreket
A 2014-es vb-re sem jutottak ki az írek, az első hazai vb-selejtezőjük maga volt a borzalom. A 2012. október 12-én lejátszott kvalifikációs mérkőzésen az írek hazai pályán 6-1-re kaptak ki a németektől.
Ekkor az olasz Giovanni Trapattoni volt az írek szövetségi kapitánya. Őt is imádták arrafelé, már csak azért is, mert a 2012-es Európa-bajnokságra kivezette az íreket,
igaz, ott már nem szerepeltek fényesen, hiszen három vereséggel estek ki. De ez az Eb-kijutás elhitette az írekkel, hogy ott lehetnek a 2014-es világbajnokságon is.

Fotó: PATRIK STOLLARZ/AFP
A német válogatott ezen a selejtezőn csúcsformában játszott, s akkor még nem lehetett sejteni, hogy 2014-ben ők nyerik meg a világbajnokságot. Az ír média és a szurkolók is történelmi megalázásról beszéltek, de Trapattoni a borzalmas vereség után is a helyén maradhatott.
Mi vár a magyarokra?
Írország ezúttal hazai pályán kezdi meg a vb-selejtezőket, s ott is nagyon jól tudják, hogy egy esetleges magyar győzelem máris azt eredményezheti, hogy az írek lemondhatnak a vb-szereplésről.
Éppen ezért az ír szurkolók és a média is sorsdöntő meccsről beszél,
csakúgy, mint a magyar. Ez sem véletlen: az a csapat, amelyik itt vereséget szenved, a csoport első helyéről és a közvetlen kijutásról alighanem lemondhat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!