Ki látta Medgyessy Pétert?

Alig egy hét telt el a borzalmas amerikai tragédia óta. Egy hete, hogy minden politikai témát háttérbe szorít a döbbenet és a gyász, egyetlen kérdést hagyva előtérben: mi lesz a folytatás? Az idő múlásával ugyanakkor észrevehetünk olyan részleteket is, amelyek a konfliktus egészéhez képest minimális jelentőségűek, nekünk, magyaroknak azonban egyszer még fontosak lehetnek. Ilyen részletkérdés az is, hogy a terrortámadás óta Medgyessy Péter egy hétig (szeptember 17-ig) eltűnt a médiából. A későn jövő magyarázat is nyitva hagyja a kérdést: mi lehet a rejtőzködés oka? E sorok szerzője nem tud másra gondolni, mint hogy az MSZP kormányfőaspiránsa kiesett szerepéből.
Jól látható, hogy kampánytanácsadói gondosan építették fel Medgyessy Péter arculatát. Színre lépésekor az MSZP-t komoly, ráadásul jól látható személyi ellentétek feszítették. Medgyessy megjelenése esélyt adott a párton belüli konszenzusra, amely jó belépőt jelentett a következő marketingcél teljesítéséhez: eladni a szocialista miniszterelnök-jelöltet mint a nemzeti egység megtestesítőjét. Hirtelen megtudtuk, hogy nemcsak sikeres banki szakember, hanem szociálisan érzékeny politikus is. Fény derült az „erdélyi gyökerekre”, a nemzeti és a konzervatív értékek iránti nyitottságára is. Medgyessy Péter polgárabb lett a polgárnál. El kell ismerni, jól kitalálták. Csakhogy: nem valami hasonlót láttunk Demszky Gábor esetében is? Az a stratégia, amit a politikai marketingesek kitaláltak neki, valóban esélyt adhatott volna arra, hogy az SZDSZ erős középpárttá váljon. A saját árnyékán azonban senki nem tud átlépni. Demszkynek ki kellett lépnie abból a szerepből, amit budapesti főpolgármesterként – PR-csapatának köszönhetően, a média hathatós támogatásával – oly sikeresen biztosítottak neki. Kiderült, hogy kommunikációja csak akkor hatékony, ha megszólalásai előre megtervezettek, és „pozitív” tartalmú üzenetekhez köthetők. Az a politikus, akinek olyan jól állt a kezében az olló egy-egy épület átadásakor, és aki oly sikeresen adta elő magát ünnepi rendezvények szónokaként, várakozáson alul szerepelt az éles, élő politikai vitákban. A tévékamerák könyörtelenül láthatóvá tették a pártelnök azon hiányosságait, amelyek szerepet játszottak idő előtti távozásában is.
A gondosan felépített arculat összeomlik
Hogy mi köze ennek Medgyessyhez? Úgy tűnik, több, mint gondoltuk. A gondosan felépített arculatterv megvalósítása esetében is egyre több ellentmondást hozott a felszínre. Feltűnő volt az a színvonalbeli különbség, ami a szocialista miniszterelnök-jelölt írásbeli interjúi, illetve az utólagos „szépészeti” beavatkozást lehetővé nem tévő tévészereplései között mutatkozott. Medgyessy kétségtelenül jó megjelenésű, kifogástalan modorú ember, de a mondatainak az eleje és a vége nem minden esetben találkozik. A nézőnek olyan érzése van gyakran, mint amikor a „jó tanuló” felel. Szépen felmondja a leckét, de azért valami mégiscsak hiányzik. A „blairista” szövegpaneleken időnként előtünedezik a múlt, a szocialista pártapparátusban csiszolódott bikkfanyelv.
A kivitelezés formai tökéletlensége mély belső ellentmondásról tanúskodik. Medgyessyt ugyanis a politikai marketingesek úgy próbálják eladni a „nemzeti közép” támogatóinak, mint akinek semmi köze nincs a „gyanús” pártpolitikához. Holott ha az MSZP-ben nem is, de az MSZMP-ben (illetve annak bábkormányában) már töltött be jelentős szerepet: nevét Grósz Károly pénzügyminisztereként, illetve a Grósz vezette Minisztertanács elnökhelyetteseként ismerhettük meg. És itt megbicsaklik a Blair-párhuzam is: a brit politikus ugyanis valóban „kívülről” jött. A Munkáspártnak tagja volt ugyan, de nem a kövérre hízott pártapparátusnak. Sikeres miniszterelnök-jelölti kampányát megelőzően valóságos belső forradalmat hajtott végre pártjában, kőkemény küzdelemben győzve le a „régi” Munkáspárt pozícióféltő hatalmasait. Így amikor a választók elé állt, már bizonyított: a párton belüli fordulat hitelesítette őt. Ezzel szemben Medgyessy Péter nem a fordulat jelképe, sőt csupán eszköz a fordulat hiányának leplezésére. Előtérbe tolása nem más, mint a régi pártapparátus utolsó kísérlete a hatalom újbóli megragadására. A tét óriási: az MSZP választási veresége nemcsak a kormányzati hatalomtól tarthatja távol a „szocialista Jurassic Park” reprezentánsait, hanem párton belül is ledőlhetnek bástyáik: a szocialisták „ifjú törökjei” ugrásra készen várják a bizonyítási lehetőséget.
Kiáltó közgazdasági ellentétek a kampányban
A gépezet azonban a mondandó tartalmi részénél is egyre jobban csikorog. Visszájára fordult a píárosok azon igyekezete, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt – a „nemzeti közép” megteremtése jegyében – szinte mindenkinek mindent megígért. Egyetlen széles mozdulattal akarja átölelni minden „honfitársát”, az üzenetek azonban egyre inkább hiteltelenítik egymást. Ha a Reutersnak nyilatkozik, akkor az üzleti elitet nyugtatja: vége lesz az állami beavatkozásnak, természetesen a gázárak is piaciak lesznek. Amikor egy másik fórumon szembesítették ennek következményeivel, akkor nehezen követhető magyarázkodásba kezdett: dehogy lesz drasztikus áremelés, ő olyan módon szabadítaná fel az árakat, hogy azok nem nőnének, inkább csökkennének. A kiáltó közgazdasági ellentmondást a sajtó – érdekes módon – nem szedte ízekre. De mint azóta láthatjuk, ez csak a kezdet volt. A joviális üzletember Békésben járva olyan néptribuni adottságokról tett tanúbizonyságot, amelynek láttán pártjának – bocsánat, az őt jelölő MSZP-nek – a balszárnyán is elégedetten csettinthettek. A búzaégető Karsairól egyszer csak kiderült, hogy ő lesz a szocialisták helyi jelöltje, netán még a földművelésügyi miniszter is, ha mentora lenne a kormányfő. Vidéki turnéin Medgyessy Péter olyan jelentős virtuális osztogatásba kezdett, amelyről ideje lesz kasszát csinálni: mekkora adóemeléssel lehetne fedezni az ígéreteket.
Hadd mutassak itt rá egy érdekes történelmi párhuzamra. Jól emlékezhetünk arra, milyen belső feszültséget okozott 1993-ban az MSZP-n belül az, hogy míg a hatalomba visszatérni készülő utódpárt Békesi László vezetésével tőrőlmetszett neoliberális gazdasági programot hirdetett meg hivatalosan, addig a pártelnök Horn Gyula ízig-vérig populista kiáltványt hozatott le fizetett hirdetésként a lapokban. A kettő között köszönő viszony sem volt. A különbség napjainkban ehhez képest annyi, hogy Medgyessy egyszerre igyekszik megfelelni Békesi és Horn szavazótáborának.
Megkaptuk az első adalékot
Egy ilyen, belső ellentmondásoktól feszülő mondandót csak úgy lehet adagolni, hogy az egyes üzeneteket időben és térben gondosan elválasztják egymástól. Mindez alapos tervezést igényel, rögtönzésnek helye nincs. Kerülni kell az éles helyzeteket, a „szemtől szembe” típusú vitákat. Kinyilatkoztatni kell, meg a „nép közé” járni. Most azonban „helyzet” van. Egy kvázi-háborús közhangulatban minden szónak jelentősége van, nagy a kockázat, nem könnyű felelősséget vállalni. Medgyessy nem is vállalta. Helyette Kovács László volt az ügyeletes nyilatkozó, aki hozta is formáját, a külügyi vonalon csiszolódott közhelyfüzért. Az ország várta (várta?) volna, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltje egy ilyen kritikus helyzetben is letegye a névjegyét az asztalra. Nem tette. Mindeközben Orbán Viktor miniszterelnök olyan méltósággal, határozottsággal és felelősséggel szólt a nemzethez, hogy az még legádázabb kritikusai elismerését is kivívta.
A pattanásig feszülő nemzetközi helyzetben a miniszterelnök-jelöltek megítélésénél egy eddig háttérbe szoruló szempont került előtérbe: ki az, aki fenyegetett helyzetben meg tudja védeni az országot? Az első adalékot megkaptuk.

A szerző közgazdász