Love story Irakban

Mondják, a fontos emberek némelyike kifejezetten szeret „műalkotni”. Winston Churchill például tájképeket festett. Mao Ce-tung a költő szerepében tetszelgett. Bill Clintonról köztudomású, hogy jól szaxofonozik.

Szaddám Huszein pedig írói babérokra vágyna?
Az amerikai hírszerzés újabban erre gyanakszik, különösen azután, hogy a szaúdi tulajdonú londoni újságban, az Al-Sark al-Awsat című lapban a minap megjelent egy cikk, amely az iraki könyvpiac bestsellerével foglalkozik, s alkotójaként nem mást jelöl meg, mint Szaddám Huszeint. A Zabibah és a király című allegorikus szerelmi regény írója az iraki vezér volna? A Közép-Kelettel foglalkozó politikai elemzőkön izgatottság uralkodott el az elmúlt hónapokban. A pletykák, kiszivárogtatások, meg nem erősített hírek, hírszerzői elemzések ugyanis mind-mind azt taglalják – s erősítik meg –, hogy kulcsregény született. Szaddámról és Irakról.
Az Irak-barát hírében álló másik londoni napilap, az Al-Qudsz al-Arabi mintegy igazolja e vélekedést. A minap ugyanis azt fejtegette, hogy mivel Irakban semmiféle kritika, észrevétel nem került nyilvánosságra a könyvvel kapcsolatos feltételezésekről, „erősen” hihető, hogy a love storyt valóban Szaddám írta. A londoni könyvesboltokban is kapható mű borítólapján egyébként a cím fölött szerzőként mindössze ennyi szerepel: By its author – azaz: a szerzőjétől.
A regény előszava gondosan beavatja az olvasót az előzményekbe. Történt ugyanis, hogy a mindenható Szaddám Huszein tavaly megkért néhány írót: örökítenék meg az iraki hétköznapokat, irodalmi eszközökkel persze, de beleszőve mindazon honfitársaik gondját-búját is, akik fegyvert ragadnak, hogy ellenálljanak az ellenségnek… Meg is születtek a művek, s közülük állítólag a legnemesebbet választották ki. Alkotója azonban, szintén állítólag, szerénység és alázat okán nem kívánta megnevezni magát a nyilvánosság előtt. Ezzel ugyanis – írja az előszó – elhomályosítaná Irak névtelenségben maradt fiainak alakját, akik életüket és értékeiket áldozzák hazájukért…
A történet évszázadokkal Krisztus kora előtt játszódik a mai Irak északi vidékein. Ott, hol az emberi civilizáció bölcsője ringott, ahol Ádám és Éva megtelepedett, miután „aláereszkedett a mennyekből”. A főszereplő, Zabibah Irak népének allegóriája. A könyv borítóján be is mutatják: karcsú szépasszony, szellőben lobogó, hosszú hajjal, ábrándos tekintettel pillant ránk az ősi Babilon óriáskapui előtt. Szerencsétlen és boldogtalan házasságban vergődő, bölcs és intelligens asszony, akibe természetesen maga a király habarodik bele. Hosszan beszélgetnek istenről, politikáról, szerelemről, családról, lojalitásról, árulásról, no és persze a nép akaratáról. A király megvallja belső bizonytalanságait is a szeretett nőnek. A regény tulajdonképpen kettőjük kapcsolatának története, benne az országé is, sok-sok aktuálpolitikai utalással.
Az egyik legerőteljesebb jelenet Zabibah megerőszakolását beszéli el. Egyik éjjel a király palotájából otthonába visszasiető Zabibah álarcos férfival találja magát szemben. A marcona útonálló elhurcolja az erdőbe, s ott megerőszakolja. Ám kiderül, hogy a martalóc nem más, mint az elűzött, féltékeny férj. A szörnyűség után Zabibah így filozofál: „Az erőszak a legkomolyabb bűncselekmény, akár férfi erőszakol meg nőt, akár megszálló sereg vesz erőszakot hazán vagy jogokon…” A feldühödött király bosszút esküszik, s háborút indít, amely „csak győzelemmel vagy halállal érhet véget”. Zabibah életét veszti a férje és támogatói elleni csatában. Ugyanazon a napon megölik a férjét is. Egymás melletti sírba temetik őket, ám a népnek megengedik, hogy a gaz férj sírját kőhajigálással szentségtelenítse meg. Haláluk napja egyébként január tizenhetedike. Ezen a napon kezdte bombázni az amerikaiak vezette koalíció Bagdadot 1991-ben, hogy kivonulásra kényszerítse Irakot Kuvaitból.
Az utolsó fejezetben a királyság modernizálási kísérleteiről esik szó: arról, hogy az uralkodó adna ugyan több szabadságot a nemzetgyűlésben felszólalóknak, de hát sajna mindahány lejáratja magát. Az egyik nagyhangú nemesembert ki is zárják a parlamenti ülésről, mert úgymond nem védte meg a hazát, s ezzel becstelenséget hozott népe fejére. A nemesembert a regényben Nouri Chalabinak nevezik. A londoni székhelyű Szaddám-ellenes mozgalom vezetőjét Ahmed Chalabinak hívják.
Amerikai hírszerzési szakértők esküsznek rá, hogy ha nem is Szaddám írta a könyvet, de gondosan felügyelte az alkotás folyamatát, és ihletet adott az alkotónak vagy alkotóknak. Meglehet ugyanis, hogy nem egyetlen szerzője van a műnek, hanem egész alkotói csoport áll mögötte. Akárhogyan legyen, tény: a Zabibah és a király című irodalmi remekműre külföldön úgy tekintenek, mint afféle aktuálpolitikai parabolára az iraki politika s az iraki vezér szándékainak megértéséhez. A sorok között Szaddám gondolataira vélnek rábukkanni, a párhuzamok túlságosan nyilvánvalónak tűnnek fel, a szereplők egyike-másika akár valós személyről is mintázódhatott, a leírt mondatok némelyikét mai iraki politikusok is kimondhatnák. A király például ezt mondja a regényben népének: „Nagy vezető vagyok. Engedelmeskednetek kell nekem. De ez nem elég: szeretnetek is kell engem!”
Irak-szakértők úgy vélik, hogy a király alakjában magát Szaddám Huszeint formálták meg. S az uralkodó és Zabibah közötti beszélgetések Szaddám Huszein gondolkodásába engednek bepillantást: egy olyan világba, ahol a törzsi értékek mindennél előbbre valók, s ahol egyedül a család nyújt biztonságot. A tisztesség és becsület a nő tisztaságához kapcsolódik, a nő megbecstelenítése súlyosabb bűn még a gyilkosságnál is. S ebben az összefüggésben a férfi bosszúja a legmagasabb rendű kötelesség. A király dolga pedig? Parancsot adni, irányítani és vezetni a népet, amelynek más dolga nincs is, mint hogy engedelmeskedjék, és kielégítse ura és parancsolója óhajait.
Ha a Közel-Kelet-szakértők és politikaalakítók feltevései helyesek, akkor ugyancsak érdekes ennek az iraki regénynek a vége: hírnök adja tudtul, hogy meghalt a király. De megvan az utód… Májusban Szaddám egyik fia, a harmincnégy esztendős Kuszáj, a biztonsági erők vezetője politikai megbízatást kapott az uralkodó Baath pártban. S ez egyértelműen megkönnyíti a helyzetét, hogy adott pillanatban ő léphessen atyja örökébe.
A regény iraki népszerűségét szinte lehetetlen fölmérni. A már idézett londoni Al-Qudsz al-Arabi szerint a könyv valamennyi iraki könyvesboltban ott díszeleg, s „pillanatnyilag az értelmiségiek és a közvélemény egyik nagy vitatémája”. Az Al-Sark al-Awsat ehhez hozzáteszi: „Az iraki sajtó nagy figyelmet szentelt a műnek, amelyet a regényirodalom megújítójának nevezett.”
A napokban az amerikai Newsweek című hetilap már arról tudósított: a bagdadi nemzeti színház azt tervezi, hogy színpadra állítja a vívódó lelkületű király és a szép, de boldogtalan asszony szerelmi történetét.