Várhatóan sem a Lágymányosi hidat, sem pedig köröndöt, vagy utcát nem neveznek el egyelőre Latinovits Zoltánról, a negyedszázada elhunyt színészkirályról. A budapesti híd átnevezését a XI. kerület polgármestere, Juhos Katalin kezdeményezte, s párbeszédet javasolt erről a ferencvárosi önkormányzattal. A fővárosi önkormányzat a korábbi tervek szerint e két kerület – ezeket érinti a Lágymányosi híd két vége – javaslata alapján dönthetett volna a híd nevének megváltoztatásáról. A budai képviselő-testület által támogatott indítványt a ferencvárosi önkormányzat azonban nem szavazta meg, mondván: a jogszabály azt nem teszi lehetővé. Arra hivatkoztak, hogy egy már elnevezett közterületet, amilyen egy híd is, tíz éven belül nem lehet átnevezni.
A napokban volt egy másik kezdeményezés is Marsi Péter Páltól, a fővárosi MIÉP frakcióvezető-helyettesétől, aki egyéni képviselői indítványában azt szorgalmazta a múlt csütörtöki közgyűlésen, hogy az új Nemzeti Színház környékén létesítendő körönd egyike Latinovits Zoltánról kapja a nevét. A Fővárosi Közgyűlés többsége viszont elutasította a MIÉP-es politikus javaslatát, arra hivatkozva, hogy ezt a IX. kerületnek kellett volna kezdeményeznie. A jelen állapotok szerint a Nemzeti melletti köröndöt – ferencvárosi javaslatra – Gregersen norvég építészről nevezik el. Marsi Péter Pál lapunknak elmondta: meglepte a döntés, hiszen korábban Ráday Mihály SZDSZ-es képviselő egyéni javaslata alapján adták a hídnak a Lágymányosi nevet, míg a MIÉP-esek a mai napig Szent László hídnak nevezik.
Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester a híd átnevezésével kapcsolatban azt közölte: ő nem tudott a hivatkozott jogszabályról, személyesen támogatta az átnevezésről szóló javaslatot, sajnálja, hogy meghiúsult.

Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja