Európában reggel korrekcióval kezdtek a tőzsdék, ami tartott egészen a kora délutáni tragikus kimenetelű New York-i terrorista akciósorozatig. A tőzsdéket igen érzékenyen érintette a terrorista akció. A WTC közelében lévő Wall Streeten nem kezdődött meg a tőzsdei kereskedés, a környező épületeket kiürítették. Európában a frankfurti DAX és a londoni FTSE 6 százalékot meghaladó zuhanást mutatott kora délután.
Az árutőzsdéken az olajár és az aranyár drágulása volt a legjelentősebb, az északi-tengeri brent könnyűolaj határidős jegyzési ára hordónként 3,55 dollárral 31 dollár fölé emelkedett. A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a kitermelés és az ellátás zavartalan. A pénzpiacokat sem kímélték a drágulások, azaz a dollár árfolyama a nemzetközi valutákhoz képest jelentősen gyengült. Elemzők szerint a mostani részvényár-, dollárárfolyam-zuhanás és olajdrágulás tovább tarthat, hiszen krízisállapot alakulhat ki, amely további pánikot okozhat, ennek első jelei, hogy a tengerentúli tőzsdén kívüli kereskedésben a befektetési szolgáltatók és technológiai részvények ára zuhant. Ellenkezőleg mozogtak viszont a London Metal Exchange (LME) a fémárak, így a réz tonnánként 59 dollárt, az alumínium 24 dollárt, a nikkel 210 dollárt, a cink 17 dollárt drágult.
A hét második napján Tokióban még nem ismerték a negatív eseményeket, így az előző napi New York-i technológiai árfolyamdrágulás segítette a Nikkei 225 indexet, így az 97,26 pontot emelkedett. A japán árfolyammutató növekedése meglepetést okozott a nemzetközi piaci elemzőknek, mert a Standard and Poors hitelminősítő tovább rontotta Japán hosszú távú szuverén hitelkockázatát.
Eladói nyomás jelentkezett viszont a nemzetközi tredeknek megfelelően a Budapesti Értéktőzsdén az események kapcsán. A nyitáskor emelkedő, majd stagnáló BUX-ot éppoly váratlanul érte a tengerentúli katasztrófa, mint a nemzetközi piacokat. A hazai index két lépcsőben zuhant vissza, mélypontja a zárás előtti pillanatokban volt, amikor a börzemutató 5880,75 ponton (–353 pont) állt. A zárás pillanatában ugyan megkezdődött a korrekció, de a BUX még így is 6000 pont alatt, 5988,52 ponton fejezte be a kereskedést, ami 245,89 pontos mínusznak felelt meg. A magyar befektetők szinte feleszmélni sem tudtak a behullásokra, amelyek közül a legsúlyosabb a vezető részvényeké volt. A forgalom az utolsó pillanatban 5,682 milliárd forintra nőtt, amit némi pánikeladással lehetett magyarázni. A blue chipek sorából a Matáv 50 forinttal 615 forintra gyengült, a Mol 245 forinttal, a Richter 150 forinttal, a TVK 275 forinttal lett olcsóbb. A kiskapitalizációjú papírok közül a csökkent a BorsodChem (–95 forint), az Antenna Hungária (–80 forint) és az Egis (–110 forint) ára. A Mol–PKN Orlen–Slovnaft egyesülésről kiderült, hogy a Mol esetleg a lengyel olajipari cég részvényeiért cserébe Slovnaft-papírokat is ajánlott. Nem hivatalos információk szerint a Mol 30 zlotyt ajánlott egy PKN-részvényért, az OMV ezzel szemben 30,5-öt. Ez azt jelenti, hogy a magyar vállalat 2,22 milliárd zlotyt (522 millió dollár) fizetne a pakettért, az OMV pedig 2,25 milliárdot. Elemzők korábban a csomag értékét 1,5-2,5 milliárd zlotyra becsülték. A Mol lengyelországi tanácsadója szerint a magyar olajipari vállalat olajipari privatizációkból adódó lehetőségeket tanulmányoz Csehországban, Horvátországban, Szerbiában és Görögországban is.
New York: zárva a börze
Kedden a kereskedéseket a japán piac kivételével a New York-i World Trade Center és más amerikai középületek ellen elkövettet terrorista merényletek miatt kialakult pánikhangulat jellemezte. A tőzsdéken estek az árfolyamok, a befektetők eladásaikkal próbálták menteni a menthetőt. A New York-i piac zárva tartott, az európai parketteket kiürítették, az amerikai tőzsdén kívüli kereskedésekben az árfolyamok meredeken zuhantak. Az olajárdrágulás meghaladta a 31 dollár szintet, így az olajipari cégek részvényeinek értékei a trenddel szemben mozogtak és emelkedtek. A BÉT-en az árfolyamok meredeken estek, a BUX értéke 6000 pont alá zuhant, a vezető részvények közül a legjelentősebb gyengülést a Matáv és a Mol ára mutatta.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!