Ökoképek receptkönyve

Belenyugodhatunk-e, hogy a természet a mindennapi életünkből végképp a természetfilmek artisztikusan fényképezett művilágába szoruljon vissza? E költői kérdésre aligha ad igenlő választ az európai ember, akinek a képzeletvilágában évszázadok óta összefonódik az esztétikai és a természeti szépség. Újabban egyfajta szabadságharcot (cinikusabb kommentátorok szerint: szélmalomharcot) folytat egy elidegenedő kultúra körülményei közepette a természetesség visszahódításáért, amely törekvés olykor kifejezetten radikális módszereket is szülhet: nem véletlen, hogy az átlagpolgárok közül nem kevesen idegenkednek is a harsányan zöld retorikától.
Molnár Mária a szelídebb, de meggyőzőbb utat választotta, hogy rádöbbentsen bennünket: a választás személy szerint rajtunk is múlik. Kigondolta és kidolgozta az ökoképek készítésének módszerét. Abból indult ki, hogy nemcsak a művészet utánozza a természetet, hanem fordítva is: a különféle magokat, terményeket, természetes anyagokat az Isten is arra teremtette, hogy kép legyen belőlük. A dekoratív, olykor kifejezetten op-art hatást keltő alkotások azt igazolják, hogy ez a művészet úgy tömegesíthető, hogy ugyanakkor nem kell alább adni a színvonalból. Legyen ez az ökológia századának népművészete! – fogalmazza meg programját Molnár Mária, aki „receptkönyvet” és filozófiát ad egyszerre: nemcsak a kompozíciók alkotórészei, de a ragasztóanyagként használt csiriz, illetve a kép kerete és alapja is kizárólag természetes anyagból készülhet.
Az ilyen módszerrel készült tetszetős „próbaképek” nagy érdeklődést keltő kiállításának a Környezetvédelmi Minisztérium Zöld Galériája adott helyet. Az Öko-kép című könyvecskéhez ugyancsak a minisztérium könyvesboltjában lehet hozzájutni.