Összefogás nélkül nincs győzelem

A lengyel jobbközép egysége akkor bomlott meg végérvényesen, amikor az integráló néppárt jellegű Szolidaritásban azok az erők kerültek pozícióba, amelyek egy erőteljes kereszténydemokrata párttá próbálták alakítani a rendszerváltó szervezetet – véli Granasztói György, a Teleki László Intézet főigazgatója, aki lapunknak adott interjújában kitér a magyar és lengyel politikai élet lényeges különbségeire is.

Miben látja az okait annak, hogy az 1997-ben győztes Szolidaritás Választási Akció nevű gyűjtőszervezet mára darabjaira hullott?
– Sok tanulsággal járó folyamat ez. A mérsékelt jobboldali, polgári pártok térségünkben, de Nyugat-Európában is megküzdenek azzal a nehézséggel, amely minden, nem kifejezetten ideológiai alapon szerveződő formációnak a problémája, hogy tudniillik a legkülönbözőbb platformok, irányzatok állnak egymással szemben. Ez a szembenállás időnként végzetes megosztottsághoz vezet, bár van olyan példa is, amikor sikerül egységre jutni. Lengyelországban éppen a magyarországi történésekkel ellentétes folyamat zajlott le. Idehaza azt látjuk, hogy a mérsékelt jobbközép erők egyre tisztábban körvonalazódó egységet hoznak létre, a lengyeleknél viszont fordulat következett be, amikor a Szolidaritásban azok az erők kerekedtek felül, amelyek nem a régi típusú, integráló jellegű, népfrontos karakterét erősítették a szervezetnek, hanem egy erőteljes és harcias kereszténydemokrata pártot akartak belőle kreálni, és ezzel rengeteg tagot, szimpatizánst vesztettek, s ennek következményeként darabjaira hullott a kormányzó erő.
– Összefogás nélkül van-e esély a győzelemre az egységes kommunista utódpárttal szemben? Ez a kérdés nemcsak Lengyelországra vonatkozik, hanem az egyész kelet-közép-európai térségre.
– Az összefogás hiánya természetesen látványos esélycsökkenéshez vezet. A lengyel kormányzati erők azonban nem csak e vonatkozásban játszottak önmaguk ellen. A jelenlegi koalíciónak egy előremutató, dinamikus gazdasági koncepciót kellett volna letenni az asztalra. Lengyelországban – ellentétben Magyarországgal – szerény a gazdasági növekedés, a költségvetési deficit ugyanakkor rendkívül magas. Ez a folyamat a választások után is tartani fog, így a győztesnek is szembe kell néznie ezekkel a problémákkal. Visszatérve az összefogásra, annak világos értékek és vonalvezetés mentén kell megszületnie. Különbözően gondolkodó politikusok között, ha nincs egy közös eredő, egy közös érdek, egy világosan irányító elképzelés, akkor az egység igencsak nehezen megvalósítható. Lengyelország vonatkozásában azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy – ellentétben Magyarországgal, ahol a szocialisták miniszterelnök-jelöltje egy olyan személy, aki a Kádár-korszakban is vezető beosztásban volt – az egykori kommunista pártból kinőtt baloldalban őrségváltás zajlott le, fiatal politikusok kerültek előtérbe. Tehát az a folytonosság, amely Magyarországon kimutatható a Kádár-korszak és a jelenlegi szocialista párt személyi összetétele között, Lengyelországban jóval nehezebben felfedezhető.
– Ez azt jelenti, hogy Lengyelországban a posztkommunista baloldal legyőzése már nem jelent elégséges mobilizáló erőt a jobboldali formációk összefogásához?
– Így van. Magyarországon a társadalomnak egy része az 1989–90-es időszakot fordulatként éli meg, a másik része viszont egyfajta folytonosságnak fogja fel az 1989 előtti, illetve utáni időszakot. Sok vezető politikus szájából hallani ma is, hogy a Kádár-korszak végére a rendszerváltás struktúrái már készen álltak a váltásra, így semmi különösebb dolog nem történt 1989–90-ben. Miután a lengyel baloldal berkeiben lezajlott egy elég figyelemre méltó váltás, Lengyelországban megszűnt az ilyenfajta folytonosság hangoztatása.
– Azért vannak olyan hangok Lengyelországban, amelyek szerint ez az új lengyel baloldal sem nevezhető szociáldemokratának nyugati mércével mérve. Népszerűségének növelése érdekében viszont a politikai centrum irányába mozdult, konzervatív értékeket is hirdet.
– Egyenlőségjelet természetesen semmiképp sem lehet tenni térségünk baloldali erői, illetve a nyugat-európai szociáldemokraták közé. Ugyanakkor egész Európában válságban van a baloldal, az öreg kontinensen egyre inkább a konzervatív értékek köré szerveződnek a társadalmak. A baloldali formációk – különösen a legdinamikusabbak – nagyon sok konzervatív értéket tesznek magukévá. Ez az egyik nagy paradoxon ma. Ha megnézzük a Tony Blair vagy Gerhard Schröder nevével fémjelzett, úgynevezett harmadik út politikát, azt látjuk, hogy a régi, klasszikus baloldali értékek háttérbe szorulnak, és erőteljes nyitás van közép felé.
– Az előrejelzések szerint alacsony szavazói részvétel várható a lengyelországi megméretésen. Ez mennyiben befolyásolhatja a kialakuló politikai erőviszonyokat?
– Általában a kevésbé szervezett oldal az, amely többet veszít az alacsony szavazói részvétel esetében, tekintettel arra, hogy a biztos szavazók nagyobb szerepet játszanak ilyen helyzetben. A baloldal általában jobban szervezett, már csak azért is, mert sokkal egységesebb, mint a jobboldal.