Trianon óriás terheket rótt a földtan művelőire, hiszen a csonkítás hazánk ásványi nyersanyagainak kilencven százalékát elvette. Példás gyorsasággal kutatták meg a területeket, számos új lelőhelyet, nyersanyagot fedeztek fel és adtak át a gyakorlati művelésnek (pl. bauxitot, kőolajat, földgázt). A geológiának sok szakemberre volt szüksége, képzésükhöz pedig magas színvonalú egyetemi oktatásra. A kor kiemelkedő sikere a klebelsbergi, jól átgondolt kultúrpolitikában rejlett, amely a népnevelésből kiindulva, a középfokú tanárképzés fejlesztésén át, az egyetemi tudományos iskolák fejlesztésében látta az ország felemelkedésének kulcsát. Az európai felzárkózás érdekében létrehozták a Collegium Hungaricum rendszerét, amely Bécs, Berlin, Róma központokkal a legtehetségesebb fiatal diplomások tömegének tette lehetővé külföldi tanulmányok folytatását. Hazatérve ezek a fiatal diplomások nevelték az egyetemeken a kor világszínvonalán az új értelmiséget.
Reichert Róbert apai ágon segesvári szász, anyain bécsi osztrák származék. Budapesten született, 1901. szeptember 15-én. Örökölte édesapja végtelenül rendszerető természetét. Mélyen vallásos, katolikus szellemben nevelték. A családi fészek a Damjanich utcában volt, és Róbert a Barcsay Gimnáziumba járt. Végig kitűnő volt, kitüntetéssel érettségizett 1919 júniusában. A Regnum Marianum szervezésében működött cserkészet Sólyom csapatának tagja lett, később pedig cserkésztiszt és tisztségviselő a cserkészszövetségben. Egész életében ez jelentette a szeretett közösséget, innen választott feleséget, és a gyermekkori természetjárás valószínűleg meghatározta pályaválasztását is. Természetrajz–kémia szakra iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetemen (akkoriban önálló geológusképzés még nem volt Magyarországon).
Egyetemi évei alatt végig évfolyamelső volt, és mindig részt vett a társadalmi-szervezési feladatokban is. Kivívta tanárai és diáktársai szeretetét és elismerését. Világossá vált, hogy főként az élettelen anyag, az ásványok és kőzetek, általában a földtan érdekli. Erre figyeltek föl az Ásvány-, Kőzettani Intézet tanárai, főként Mauritz Béla, az MTA rendes tagja, tanszékvezető egyetemi tanár, aki legkedvesebb tanítványának tartotta, és 1924 májusában meghívta a tanszékére megbízott tanársegédnek a frissen végzett Róbertet (akkoriban a véglegesítés hosszú évek sikeres munkájával volt csak elérhető). Ugyanezen évben jelent meg első tudományos cikke, Laumontit a nadapi gróf Cziráky-féle bányából címmel, amely már érett kutatóra valló munka volt, és nagy pontossággal dolgozó kutatói tehetségről és tudásról adott bizonyságot. Már akkor felajánlottak számára külföldi ösztöndíjat, ő azonban nagybeteg édesapja kérésére előbb doktorálni akart. Még nem volt huszonnégy esztendős, amikor summa cum laude doktorált. 1930-ban a tanszéken adjunktusi kinevezést kapott, 1935-ben habilitált és a magmás kőzettan magántanára lett. Az egyetemen kristály- és ásványtani, valamint ásványhatározó gyakorlatokat vezetett, és előadásokat tartott a magyarországi magmás kőzetekről és előfordulásaikról.
Az 1930/31. tanévre ösztöndíjat kapott Berlinbe, ahol az egyetem ásványtani intézetében a kristályfizika legmodernebb módszereit sajátította el. Később európai utazási ösztöndíjat is nyert, amellyel bejárta a számára szakmailag érdekes ásvány- és kőzetlelőhelyeket.
Fő hivatásaként sokirányú kutatómunkát folytatott magyarországi ásvány-előfordulásokon (olyan ásványokat írt le, amelyek hazánkban korábban ismeretlenek voltak), valamint számos magmás kőzet (andezitek, bazaltok, gránitok) ásványos és kémiai alkatának – máig el nem évült – pontos meghatározását végezte el. Eredményeit 23 szakmai publikációban adta közre. Értékét jelzi, hogy az adott témával vagy területtel foglalkozó földtani szakcikkek többségében ma is számos hivatkozást találunk munkáira. Feljegyezték róla, hogy nála rendszeretőbb és pontosabb embert nem ismertek, munkájában kitartó és végtelenül alapos volt. Minden művében ott rejlik az ásványok és kőzetek esztétikai értelemben vett csodálata.
Az angolkisasszonyok éppen főiskolai rangra emelkedett középiskolai tanárképzőjébe meghívták óraadó és vizsgáztató tanárnak 1932-ben, amit egyetemi munkája mellett nagy örömmel vállalt. Az országban elsőként hozott létre középiskolában olyan kémiai szertárat, előadót és gyakorló laboratóriumot, amelyben a tanulók is kísérletezhettek. Halála után a hálás materek tandíjmentesen oktatták két leányát.
Szaktudása és közkedvelt egyénisége okán fiatal kora ellenére nagyszámú közéleti funkcióba is megválasztották. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat választmányának volt tagja; a Katolikus Főiskolai Hallgatók Szövetségének tiszteleti tagjává választották; az Aquinói Szent Tamás Társaság és a Kis Akadémia rendes tagja volt; a Collegium Hungaricum Szövetség berlini csoportjának elnöke lett; a Katolikus Tanügyi Tanács főiskolai szakosztályának tagjaként dolgozott; a Regnum Marianum Egyetemi Hallgató Szövetségének első elnöke volt. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1921 óta volt tagja, és már 1924-ben másodtitkárrá választották, majd 1930–35 között az első titkári megbízást kapta. 1935-től a társulat választmányának volt tagja.
Tudását megosztotta a szélesebb közönséggel is. Meglepően világosan írt bonyolult tudományos kérdésekről, kiemelve az érdekességeket, amik megragadhatják az általánosan művelt ember figyelmét. Ezekben a munkákban túllépett szűkebb szakterületén, korának általános természettudományos gondolkodását szándékozott fejleszteni. Írt a magyar ásványtan eredményeiről, Budapest építőköveiről, a hazai különleges kőzetkifejlődésekről turisták számára, a Szent György-hegy bazaltorgonáiról, a kristályfizika modern útjairól, és mindennek koronájaként – élete utolsó előadásaként –, a halálos betegségének jelentkezését megelőző napon, az Aquinói Szent Tamás Társaságban egy általános földtani-csillagászati, az univerzum és a Naprendszer fejlődését bemutató, nagy sikerű előadást tartott, amely már csak posztumusz jelent meg A Föld őstörténete címmel.
Négy hónapos szenvedés után 1937. július 8-án a kiváló tudós és nagyszerű ember eltávozott az örökkévalóságba. Sok százan búcsúztatták a Kerepesi temetőben, ahol 1938-ban a Magyarhoni Földtani Társulat, a Regnum Marianum cserkészszövetsége és a Collegium Hungaricum, valamint a család közösen állított sírkövet az általa oly nagyon szeretett Szanda-hegy piroxénandezitjéből, amelynek első tudományos leírása tőle származott.
Sírkövét lerombolta egy bomba a II. világháborúban. A rokonokat idővel felszólították, hogy vigyék el a hamvakat a Kerepesi temetőből. A Regnumot betiltották. Az angolkisasszonyok tanárképzőjét az államosítással bezárták, a kémia-előadó és -szertár méltatlan sorsra jutott.
Reichert Róbert hamvait az utódok és az újra megtelepedett rend jóvoltából jelenleg az angolkisasszonyok Váci utcai temploma őrzi.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Ruszin-Szendi háborúba vinné az országot, „a Tisza kardcsörtetése veszélyes”
