Voltfogyatkozás

Ült az ágyán a házigazda, eszegetett, tévézgetett, a feje fölött egy kis kapcsoló lógott, amelyet föl- vagy lekattintott. A madzagja a villanyórához vezetett, s ha ő akarta, mérte a fogyasztást az óra, ha sokallta, nem. Rutinellenőrzésen derült ki, hogy lopja az áramot, de csak nevetgélt. Az ellenőröknek is tellett egy kényszeredett mosolyra, mert nem az ilyenek okozzák az évi húsz-huszonöt milliárd forintnyi veszteséget az áramszolgáltatóknak.

Szelíden vesszük tudomásul, ha a kedves fogyasztó bejelenti nekünk, sajnos beleállt a fejsze a villanyórába, cseréljük ki – mondja Boros Norbert, a legnagyobb hazai áramszolgáltató, a Budapesti Elektromos Művek Rt. (Elmű) kommunikációs igazgatója. – Kampányt indítottunk szeptembertől, amelynek nem a szankcionálás a lényege, hanem az áramlopások csökkentése.
A piac egyharmadát lefedő szolgáltató 1,3 millió háztartást lát el villamos árammal, hozzá tartozik Budapest és az agglomeráció: 14 város és 114 falu. Máskor is kampányoltak már, mert ők is spórolnak az energiával: kevesebb vizsgálat, rendőrségi feljelentés legyen, inkább szemet hunynak az önként jelentkezők vétkei fölött, s büntető számlázást sem végeznek. Ha ugyanis valakit áramlopáson érnek, az elfogyasztott energia árának négyszeresét kell befizetnie, s az összeg nagyságától függően lopásért is elmarasztalja a bíróság. De ez hosszadalmas és kényelmetlen eljárás.
– Iparággá kezd alakulni az áramlopás, már „szakemberek” hirdetik magukat mobiltelefonon – számol be a tapasztalatokról Boros Norbert. – Százezer forintért szakszerűen avatkoznak be a hálózatba, az óra nem mér, nincs balesetveszély, s viszonylag garantált az is, hogy nem bukik le az illető. Ha nem túl mohó.
A nem hivatalos szociológiai felmérések viszont tanulságosak. Nem a legszegényebb kerületekben és településeken tűnik el tetemes árammennyiség, hanem a tehetősebbek körzeteiben. A multik, az önkormányzatok, az igazán sikeres vállalkozások nem lopnak áramot. Őket három helyről is táplálja az áramszolgáltató, hogy ha az egyik helyen áramszünet lenne, azonnal lehessen váltani. A multik ugyanis ijesztő kötbéreket számolnak fel a rövid idő alatt óriási károkat okozó kimaradásért.
A közepes vállalkozások, a hazai viszonyok közepette tehetősnek számítók bizonyos rétege folyamodik az áramlopáshoz. Például autószerelő műhelyek, pékségek, pizzasütők, fóliások. Százezrekkel csökkenthetik ily módon a költségüket.
A találékonyságnak pedig nincs határa. Építenek úgy házat, hogy a födémbe bebetonozzák a leágazó vezetéket, amely az órát megkerüli, de a fővezetéket is megcsapolják. Csak az Elmű területén tízmilliárd forintnyi áram tűnt el tavaly, amely három esztendeig elég lenne Budapest teljes dísz- és közvilágítására. Vagy Miskolc lakosságának egyévi fogyasztását fedezné ekkora mennyiség. Ha ezt nem lopnák el, valamennyiünk villanyszámláján átlagosan havi négyszáz forinttal kisebb összeg szerepelne – ismerteti a hozzávetőleges statisztikát az igazgató. És egy pikáns története is van a fővárosból. Posztos rendőrök fedeztek föl egyszer egy utcai lámpánál álldogáló mikrobuszt, amelyből drót vezetett a lámpába. Illetve fordítva. A lámpából vételezték fűtésre az áramot az örömlányok, hogy ne fagyoskodjanak az autóban…
– Soha nem jelentettem föl áramtolvajt, csak megkértem a kuncsaftot, hogy ne nyúljon az általam föltett plombához – mondja egy szakember, aki több évtizeden át az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt.-nél (ÉDÁSZ) dolgozott, s személyes tapasztalait sorolja. Most vállalkozóként végzi ugyanazt a munkát, villanyórákat köt be, cserél, ellenőriz. – Az előző rendszerben nem nagyon foglalkoztak vele, nem is igen büntették meg a tolvajt. Ha kérdőre vontak, hogy az én csoportom miért nem talál soha gyanús órát, azt feleltem, peches vagyok.
Az ÉDÁSZ-os szakember történetei szórakoztatóak, már-már szociografikus ihletettségűek, de a nevét inkább nem mondja meg. Kisebb településen kevesebben vállalják a kockázatot, szégyellik az áramlopást, a városokban hamarabb megbarkácsolják a vezetéket, az órát – összegzi ezernyi ellenőrzési tapasztalatát. A nők különösen röstellik magukat, ha kiderül a gyalázat, a férfiak lazábban viselik a lebukást. De érdekes módon alig tiltakoznak, ha a gyanakvó ellenőrök szemrevételezik a padlást, a pajtát, a garázst, a melléképületet, holott csak a villanyóráig kötelesek engedni az ellenőröket. A személyiségi jogokra a legritkábban hivatkoznak a tolvajok.
Egy szőlőhegyi háztulajdonos tíz éven át vételezett áramot közvetlenül az oszlopról. Kibontotta a falból a védőcsövet, rákötött két vezetéket, arról működtek a hűtői. Aztán egyszer hibázott, elégette a fővezetéket, s még neki állt feljebb, hogy nem elég gyorsan hárították el a hibát. Végül csöndben fizetett. A legtöbb a padlástéri lopás, s ugyanilyen gyakran alkalmazzák az óra mágneses eltérítését. Érintetlen marad a plomba, kicsavarozzák a készüléket, s fekve nem forog a mérőkereke.
A pikáns vagy éppenséggel fölháborító történetek előtt a balesetveszélyt hangsúlyozza valamennyi érintett szakember, ha áramlopásról esik szó. Halálos balesetek, tragikus, maradandó egészségkárosodást okozó áramütések és számtalan tűzeset származik a szabálytalan „vételezésből”, ahogyan hivatalosan nevezik.
– Nemrég a mi ellátási területünkön is halállal véződött az áramlopás – erősíti meg Briglovics Gábor, a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt. (Démász) kereskedelmi igazgatója. – Azért nem jelentettük föl a családot, mert a tragédia amúgy is mélyen lesújtotta.
A cég 600 ezer háztartást lát el a régió kétszázhatvan településén, s a munkatársaik tapasztalatai szerint az áramtolvajlás indokainak skálája a megélhetési bűnözéstől kezdve az úri passzióig terjed. A Démász nem csatlakozott az Elmű kampányához, de szintén a gyors óracserét választja, ha gyanú merül fel. Azon a vidéken inkább az állattartók próbálkoznak a villanylopással, a hűtők, fejőgépek falják az energiát. Mióta évente 80-90 ezer ellenőrzést tartanak, csökkent a tolvajok száma. Náluk évente kétmilliárd forintnyi áram vész el. Ezt is beépítik a villamos energia hatósági árába, s a többi szolgáltató kárát is belekalkulálja a Magyar Energiahivatal a fogyasztói árba.
– Az előző rendszerben nem számított bűnnek, ha az államtól lopott valaki, még össze is kacsintottak az emberek. Ma saját magunktól, pontosabban a fizetőktől lop az, aki így cselekszik, mert a társaságok nem nyelik le a kárt – szögezi le Briglovics Gábor. Halkan teszi hozzá: náluk, a kissé szegényebb megyékben kevesebben és kevesebb áramot lopnak, mint a jobb módú vidékeken.
– Évi négyszázmillió forint a felderített kárunk, amely kifejezetten az áramlopásból adódik – referál Hushegyi Károly, az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Édász) PR-vezetője. Ők Nyugat-Magyarországon, az úgynevezett gazdag megyékben látnak el 38 várost és 826 községet. – Nálunk sem a szociálisan rászorultak vételeznek szabálytalanul, hanem a garázsfeljárót, az úszómedencét s a több száz négyzetméteres fóliasátrakat fűtik kerülő úton szerzett árammal.
A vezetékek ellenállásából adódó hálózati, valamint a transzformációknál keletkező veszteség nem jelentős, ezt Hushegyi Károly is megerősíti. A náluk is sűrűsödő ellenőrzések kapcsán ő is szolgál beszédes példákkal: egy sztriptízbárral kombinált étterem tulajdonosa, illetve egy ravatalozó vállalkozás vezetője kerülte meg a mérőszerkezetet… Emitt a fűtés, amott a hűtés…