A HÁBORÚ ARCAI

Oroszország elnöke már 49. születésnapjának esti megünneplésére készült, mikor megcsörrent a telefon, és George W. Bush a gratulációk mellett az elsők között közölte vele, hogy az Egyesült Államok órákon belül megindítja a katonai akciót Afganisztán ellen.

Ez a hívás igazi elismerés volt Vlagyimir Putyin számára, aki néhány héttel ezelőtt még a harmadik világ felé vezető csúszdán kapaszkodó, parkolópályán lévő országát szeptember 11. után egy csapásra ismét a világpolitikai döntéshozói, központi szereplői közé emelte.
Az egykori kágébésből a Kremlbe került Putyin most is igazolta pragmatizmusát, azt a vonását, amely alapvetően és előnyösen különbözteti meg elődjétől. Az elnök a hazai héják megrökönyödésére gesztusokkal, s ami ennél is fontosabb, talán még Busht is meglepő konkrét intézkedésekkel sietett a terrorellenes koalíció segítségére. Világosan felismerte ugyanis, hogy Oroszország jelenlegi gazdasági erejét tekintve csakis akkor léphet fel komoly tényezőként a nemzetközi porondon, ha a realitásokat felismerve integrálódik a fejlett világ struktúráiba. Ehhez kitűnő alkalmat nyújtott az alakuló terrorellenes koalíció. Putyin persze segítségének megkérte az árát is – lásd csecsen kérdés –, tudva azt is, hogy ez csak aprópénz az igazi hozamhoz képest. Azzal ugyanis, hogy Moszkva most végleg szakított a szovjet múlttal, és gyakorlatilag beállt a sorba, átállt az eddigi másik oldalra, ismét ott ülhet a döntéseknél, befolyási övezetekről egyezkedhet, és ami az ország modernizációja szempontjából talán még ennél is fontosabb, a globális világ részévé válhat. A történelmi helyzet adta lehetőséget a Kreml most történelmi nyitásra, tartós előnyök szerzésére használja ki. Ehhez be kellett látnia, és Putyin külpolitikájában már voltak erre utaló apró jelek, hogy a befolyásában megroggyant Oroszország konfrontáció helyett a nyugati struktúrákhoz felzárkózva hatékonyabban érvényesítheti gazdasági és politikai érdekeit. S ez a felismerés valóban történelmi!
A nyugati elemzésekben ma keveredik az öröm, a meglepetés és a kétkedés, hiszen egyelőre nehezen tudják eldönteni, az orosz elnök valóban komolyan gondolja-e a történelmi nyitást. Tény, hogy a Kreml rendkívül ügyesen aknázza ki a szeptember 11-i terrorcsapások utáni külpolitikai kavargást. Putyin a tragédia óta eltelt időszakban nem mindennapos nemzetközi aktivitást tanúsít, és népszerűsége nem csak otthon dönt meg minden eddigi rekordot. Ennyi dicséretet valóban régen söpörhetett be a Kreml, és Putyin eddigi teljesítménye Oroszország jelenlegi állapotában akkor is elismerésre méltó lenne, ha csupán a taktikázás, az előnyök szerzése motiválná.