A HÁBORÚ ARCAI

Pekingnek a terrorizmus elleni koalícióban elfoglalt helye az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagállamainak sanghaji csúcstalálkozója kapcsán kapott kiemelt hangsúlyt. Csiang Cö-min kínai és George Bush amerikai elnök találkozójának hangulata, az új helyzet nyomán kialakult újszerű együttműködés gyakorlatilag feledtette a kétoldalú viszonyt az elmúlt fél évben jellemző fagyos légkört. A hetvenes éveiben járó pekingi államfő egyébként a tervek szerint a jövő évben kívánja befejezni aktív politikai pályafutását.
Kína kerülte a látványos állásfoglalást, de az első pillanattól támogatta az Egyesült Államok által kezdeményezett terrorizmus elleni harcot. A belső stabilitást mindenek fölé helyező Csiang Cö-min azonnal felismerte Kína nyilvánvaló érdekérvényesítő lehetőségeit az új nemzetközi helyzetben. A Hszincsiang tartományban élő több mint nyolcmilliós, mozlim vallású ujgur kisebbség elszakadási törekvései és a tibeti helyzet a kínai hatalom szemszögéből egyaránt veszélyforrást jelentenek a stabilitásra nézve. A terroristák szemszögéből pedig adott esetben a Peking által szükségszerűnek ítélt rendteremtés jogos önvédelemként magyarázható. Bush nyilvánvalóan erre utalva figyelmeztett, a terrorizmus elleni hadviselés nem lehet ürügy a kisebbségek üldözésére.
Kína „szilárd elkötelezettsége” a Washington által meghirdetett közös harc mellett rövid, illetve hosszabb távú célok megvalósításához is eszközt jelent. A szükségszerű modernizációs, technológiai fejlődésben Pekingnek alapvető fontosságú az amerikai kapcsolat. Ugyanakkor az új helyzet lehetőséget nyújt a közép-ázsiai politikai-gazdasági befolyás erősítésére is. Az APEC-csúcs kapcsán a Csiang Cö-min nevével fémjelzett vezetés Tajvan irányába is egyértelmű jelzést adott. A szigetet szakadár tartományként számon tartó Peking nem küldött meghívót Tajpejbe, s ennek következtében a APEC-tag Tajvannak nem maradt más hátra, minthogy a maga részéről bojkottálja a tanácskozást. Kína visszafogott, elfogadó magatartása az Afganisztán ellen irányuló válaszcsapásokkal kapcsolatban szakértők szerint azzal is magyarázható, hogy az 1992-es diplomáciai kapcsolatfelvételt követően egyre intenzívebbé vált az Izrallel fenntartott viszony, különös tekintettel a fegyverüzletre. Ezzel egy időben Peking a mozlim államokkal is jó kapcsolatokat ápol. A kitűnő stratéga hírében álló Csiang Cö-minnek a taktikus érdekérvényesítő politika ösvényein való eligazodás aligha jelenthet különösebb gondot, ennek következtében pedig egy diplomáciai szempontból megerősödött Kína államfői székéből távozhat jövő évben a veterán politikus.