A terroristák válaszra készülnek?

Több hullámban támadták Afganisztán stratégiailag fontos városait, Kabult, Kandahárt és Mazari-Sarifot az általános hadviselési szempontoknak megfelelően amerikai és angol vadászrepülők, bombázók és Tomahawk rakéták

A katonai infrastruktúra nagy része megsemmisült. Az áramszolgáltatást, a telefonvonalakat, radarközpontokat és rádióállomásokat kiiktatták, így a tálib csapatok között nincs összeköttetés. Az ország különböző részeiről nem lehet összehangolt hadműveleteket végrehajtani, sem az Északi Szövetség, sem pedig az esetlegesen időközben bevetett amerikai és brit szárazföldi egységek ellen.
Ez megkönnyíti a mudzsahedek dezinformálását, hiszen az egymástól elvágott hadtesteket könynyű félrevezetni, hamis hírekkel ellátni. Ez pedig már a pszichológiai hadviselés része, amely a háború fontos aspektusa, és már az Egyesült Államok hadüzenetével megkezdődött. A háromhetes várakozás, a „hidegháborús” légkör és a tegnap este óta tartó csapások megteszik hatásukat. A nagy mennyiségben ledobott élelmiszerek, gyógyszerek, takarók egyértelműen jelzik a civil lakosságnak, hogy a háború nem ellenük folyik. Az afgán „szabadságharcosok” közben hagyományos háborúra készülnek, amelyben a Szovjetunió ellen is alkalmazott gerilla-, illetve partizán-taktikát vetnék be.
Ebben azonban nagy valószínűséggel tévednek. A napokig vagy akár több hétig tartó bombázások, rakétatámadások vagy felszámolják állásaikban a tálib haderőket, vagy pedig állandó mozgásra kényszerítik őket, és így kifáradva, nehézfegyverzetüket (beásott páncélosok, ütegek) hátrahagyva válnak harcképtelenné. A több fronton meginduló támadások még jobban szétzilálják a kabuli rezsim seregét.
Nagyon fontos, hogy a már szóba került tömegpusztító fegyvereket ne vessék be, hiszen ez feltüzelné a világ iszlám hitű lakosságát. A „stabil” arab kormányok támogatására ugyanis szükség van. Nemcsak a stratégiai szempontok miatt, hanem a térség biztonsága és a majd újonnan megalakuló, remélhetőleg demokratikus afgán kormány politikai, ideológiai és gazdasági segítése miatt is. Minden szakértő aggódva figyeli tehát nemcsak a régió, hanem a világ összes iszlám országának reakcióját. Itt nem elsősorban a kormányokról van szó, hiszen majdnem mindegyik támogatta a terrorizmus elleni harcot. A fanatikus vallási vezetők ellenben uszítják a hívőket Tangertől Dzsakartáig. Nagy szerepet kell kapnia ezért a tömegek felvilágosításának és megnyugtatásának, hiszen itt nem az iszlám ellen és nem az afgán nép ellen folyik a háború, hanem a nemzetközi terrorizmust támogató Oszama bin Laden és a tálib kormány ellen. Ezen információk hiányában tüntetésektől, sőt esetleges felkelésektől is tarthatunk. Ez a felvilágosító, tanító munka persze ebben a térségben nem könnyű, hiszen a térség több országa hozzászokott a diktatórikus államvezetéshez és a mindent átszövő valláshoz. A demokrácia és a szekuláris államforma ismeretlen és talán „félelmetesen szabadszellemű” számukra, ezért is érte sok kritika a Török Köztársaságot.
A legkomolyabb problémát Pakisztánban okozhatják a katonai csapások, hiszen a pastuk itt is, éppúgy, mint Afganisztánban, az ország lakosságának jelentős részét, 15 százalékát teszik ki. A radikális, uszító vallási vezetőt, az elmúlt hetek nagy tüntetéseinek szervezőjét, Fazlur Rehmant ezért előrelátóan házi őrizetbe helyezték.
A másik ország, amelynek belső stabilitása meginoghat, Egyiptom, hiszen a Muzulmán Testvériség és a Dzsamal el Iszlamija sok ezer szimpatizánst tud maga mögött. Oszama bin Laden jobbkeze, Ajman el-Zavahiri egyiptomi származású orvos és „politkomisszár” is az előbbi tagja 15 éves kora óta. Az ő számlájára írható az 1981-ben végrehajtott Szadat elnök elleni halálos merénylet és az 1997-es luxori mészárlás. A kairói kormány sok száz fanatikus mozlimot zárt be, több merénylőt kivégeztek, ám ez csak olaj a tűzre.
A biztonsági erők felelőssége most nagy. Oszama bin Laden tévébeszéde feltehetően ugyanis kódolt üzeneteket is tartalmazott alvó ügynökeinek. A terroristák szervezett válaszlépésre készülnek, de lesznek olyan szimpatizánsok is, akik egyéni akciókkal próbálják támogatni a „terrorista vezér” által proklamált szent háborút. Feltételezhetően azonban várnak a csapásokkal, amíg a készültség rutinná válik, és a figyelem gyengül.

A szerző terrorizmus-szakértő