Budaszentlőrinc, az eltűnt „Magyar Eskuriál”

Esztergomban áll Boldog Özséb (Eusebius) kanonok szobra, azé a férfié, aki a Pilisben élő remetékből megszervezte a pálosok rendjét. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet sikerült végül Rómában „legalizáltatni”, és királyaink bőkezűen támogatták a pálosokat, akiknek rendháza előbb Pilisszigeten volt – hogy ez hová esett, senki sem tudja pontosan –, azután Fehéregyházán, Óbuda szomszédságában. Végül azonban Budaszentlőrincre került, amikor megszerezték a rend névadója, Remete Szent Pál földi maradványait. A városrészt ma Szép Juhásznénak ismerjük.
A kortársak ámulattal beszélnek a budaszentlőrinci templom és kolostorváros szépségéről. Egyikük a spanyolok büszkeségéről „Magyar Eskuriálnak” nevezi. A rend „önellátó” volt, szerzetesei nemcsak az áhítat gyakorlásában, a mesterségek művelésében is kitüntették magukat. Kitűnő kertészek és szőlőművesek voltak. Halastavukból pontyok tömege került ki. Értettek a kosárkötő, a kötélverő, a cipész- meg a szabómesterséghez is. Egyik rendfőnökük azt azonban megtiltotta, hogy a pálos szabók nőknek is dolgozzanak. Oka lehetett rá. De nemcsak híres mesteremberek, jeles művészek is kikerültek a soraikból. A bibliafordító Báthori László, a költő Csanádi Adalbert és Zalánkeméni János. De kódexfestőik is híresek. A legismertebb azonban közülük Dénes (Dienes) mester, aki a híres vörösmárvány szarkofágot Remete Szent Pál élete történetének jeleneteivel megalkotta. A műnek a csodájára jártak.
A rend történetét viszonylag jól ismerjük, hiszen az egyik rendfőnök, a XVI. század elején élt Gyöngyösi Gergely megírta ünnepeik és hétköznapjaik históriáját. A szerzetesek szűkölködését ugyanúgy, mint a csodás és tragikus eseteket. Beszámol arról, hogy egyik társuk megőrült. Egy másik viszont kirabolta a rend kincsestárát és megszökött. A cellák ajtajára lyukakat fúrattak az aggályos elöljárók, mert még az is megesett, hogy némelyik szerzetes „feslett nőszemélyt” rejtegetett magánál. Bibliai csodák is előfordultak: egyik korábbi jámbor rendfőnök kezében megsokasodott az étel. Más alkalommal, ínség idején egy szarvas jött a templom kapujáig, melyet aztán elejtettek a koplaló remeték. Híres volt a pálosok „esőcsináló” felvonulása, melyet uralkodóink gyakran igénybe is vettek aszály idején. Ugyanilyen híres volt a pálosok borpincéje, ahová királyaink, Nagy Lajostól Zsigmondon át Mátyásig, gyakran betértek egy kis – vadászatot követő – áldomásra.
A Budán időző szultáni követ ámulattal írt Budaszentlőrincről, nem sokkal a mohácsi országdúlás előtt. Aligha sejthette, hogy a varázslatos templomot és kolostort épp a honfitársai fogják felégetni. Ez történt pedig. A török martalócok felégették és kirabolták Budaszentlőrincet. A szerzeteseket – aki nem menekült el – kardélre hányták. Hetekig égett a Magyar Eskuriál. A pálosok kincseit a rendfőnök megőrzésre átadta a felvidéki Homonnai Drugeth famíliának. Ők azonban sosem adták vissza.
A rend ugyan tovább élt, de Budaszentlőrinc sosem épült újjá. Ami rom belőle megmaradt, széthordták a környék lakói. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend fő-fő rendháza pedig átkerült lengyel földre, Czestochowába, ahol ma is nagy becsben tartják a szerzetesrend ereklyéjeként azt a Mária-képet, melyet olasz földön festett egy Simone Martini köréhez tartozó mester, és Nagy Lajos királyunk leánya, Anjou Hedvig (Jadwiga) lengyel királyné vitt magával Lengyelországba.