Csömöri talicska

Jó esztendeje újságcikket írtam a leendő csömöri hulladéktárolóról. Nem volt igazán hálás a téma, többen a szüleimet szidták, lelkesebb túloldaliak a nyakamat kívánták elvágni keresztbe, illetőleg miszlikbe, ahogyan azt a hentesszakma előírja.

Magam egy ideig az Alkotmányra és a vonatkozó törvényekre hivatkoztam: jól jöhet mindenkinek egy testhezálló hulladéktároló, odahozzák a hulladékot, bedobják, ott meg máris elkezdik tárolni azt az európai normák szerint.
Minderről tavaly vita kerekedett Csömörön, összehívták a falugyűlést, székeket dobáltak, vér szerinti elődöket emlegettek, plusz a Jóistent is, aki egyébként garantáltan nem tehetett semmiről, legföljebb a magasból nézte, miként viselkednek az emberek.
Ugorjunk most itt egy esztendőt, időközben elkészült a csömöri hulladéktároló, minden megfelel az európai normáknak, a tulajdonos örvendezik, jaj, de jó lesz itt mindenkinek – és tényleg úgy néz ki minden, hogy igaza van!
Egy, csak egy gond bánt engemet. Jó esztendeje, amikor a köznek intézett kérdésként vetődött fel, legyen-e tároló Csömörön, a legendás falu visszafogott huhogásba kezdett, Isten mentsen bármiféle tárolótól, akkumulátor- és atomtemető lenne az ilyen, végzet, borzalom és hasonló. Na most viszont, hogy megépült (magasröptű az egész, fényképezőgép alig fogja be), adja magát a kérdés: vajon mit mond a beruházást megelőzően ellenző csapat, amely arra tett, maradjon a községet szügyig ellepő szenny- és lavór- és sezlonáradat.
Szót sem szólt, hallgatott, mint ürge a lyukban. Arról sem ejtett szót, de szép, hogy eltalicskáztak innét félfalunyi kihajított ganajt, trutymót, miegyebet, amitől alig lehetett elférni a patinás községben.