Elmozdulhat a holtpontról a magyar–orosz viszony

A kétoldalú viszony az elmúlt hónapokban érzékelhető lehűlése után budapesti tárgyalásai alapján lát elmozdulást a magyar–orosz kapcsolatrendszerben Gennagyij Szeleznyov, a duma elnöke. Ehhez a korábbinál kedvezőbb feltételeket teremt Putyin elnök látványos külpolitikai nyitása, az, hogy Oroszország a terrorizmusellenes koalíció egyik oszlopos tagja. A háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodó orosz politikusnak az a benyomása, hogy a magyar kormány érdekelt az eddigi helyzet megváltoztatásában. A tegnap meghívójával, Áder János házelnökkel és Pokorni Zoltánnal, a Fidesz elnökével tárgyaló Szeleznyov arra is felhívta a figyelmet, hogy az előrelépéshez Budapestnek a jövőben ugyanolyan pragmatikusan kell közelítenie Moszkvához, mint teszi azt az Európai Unió viszonylatában.

Ritka vendég manapság Magyarországon az olyan magas rangú orosz állami hivatalnok, mint ön. Ez látszik a budapesti fogadtatásból is. Eddigi tárgyalásai után miként látja, elmozdultak-e a magyar–orosz kapcsolatok a holtpontról?
– Tárgyalásaim fontos célja, hogy meghallgassam, miként vélekednek a magyar vezetők a kétoldalú kapcsolatokról, annak perspektíváiról, hiszen a jelenlegi helyzet egyik felet sem elégíti ki. Eddigi megbeszéléseim alapján úgy látom, a magyar kormány érdekelt a viszony javításában, abban, hogy ennek új jelleget kölcsönözzünk. Úgy tűnik, miután Magyarország túljut az uniós csatlakozásból adódó feladatain, érzékelve az egyoldalúság hátrányait, végre kelet felé is tekint. Ezt a felismerést segíti, hogy egyre többen veszik észre az orosz gazdasági növekedést. Manapság divat lett Moszkvával barátkozni. Olyan országok érdeklődését is felkeltettük, amelyekkel korábban nem voltak felhőtlenek a kapcsolataink. Most viszont közelednek hozzánk, mert úgy látják, Oroszországnak van perspektívája a XXI. században.
– A kétoldalú viszony kényes kérdesei közé tartozik a II. világháború idején elhurcolt műkincsek ügye, a vízumkényszer bevezetése, és újabban feszültséget okoztak az orosz cégek magyarországi befektetései is. Örökzöld téma ezenkívül a gazdasági kapcsolatok alacsony szintje. Sikerülhet-e ezeken a területeken előrelépni?
– A kétoldalú kereskedelemben mutatkozó kétmilliárd dolláros deficit csökkentésére elsősorban Magyarországnak kell javaslatokkal előállnia. A műkincsügy nem új, és több államot is érint. Ezzel kapcsolatosan, hosszú vita után, az orosz parlament törvényt hozott, amely megakadályozza, hogy bárki – legyen az a kormányfő, vagy az elnök – „üzletelhessen” ezekkel az értékekkel. A jogszabály azonban megengedően közelít az egyházi tulajdonban lévő javak visszaszolgáltatásához. Erre hivatkozik a magyar fél is, és emiatt nem csaptuk be az ajtót mi sem. Szakértői szinten folytatjuk az egyeztetést, biztosítjuk a hozzáférést egymás archívumaihoz, az év végéig összeállítjuk a tőlünk elhurcolt műtárgyak katalógusát, s így kiderül, milyen darabokat cserélhetünk ki. A kölcsönösséghez ugyanis ragaszkodunk. Az minket nem érdekel, hogy a Szovjetunióból elhurcolt műkincsek esetleg most magángyűjteményekben vannak. Vásárolja meg azokat a magyar állam, és máris lesz cserealap! Ha konkrétumokról beszélhetünk, készek vagyunk áttekinteni a kérdést. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a II. világháború mérlegét megvonták, és Magyarország nem támasztott további követeléseket a Szovjetunióval szemben. Ha új igények merülnek fel, mint ez esetben, a kérdést türelmes, körültekintő tárgyalásokon kell rendezni, és ez időt igényel. A legfontosabb, hogy a kérdéses sárospataki könyvtár darabjait őrizzük, a többi pedig egyelőre a szakértők dolga.
– Ne feledjük, mindkét oldalon érzelmi viharokat kavart a BorsodChem ügye. Az ön pártja, a kommunista KPRF sokat kritizálta az orosz átmenet, a vadkapitalizmus visszásságait. A Gazpromhoz kapcsolódó befektetések esetén is a tőke átláthatósága miatt voltak fenntartások Magyarországon. Ön szerint kell félni az orosz tőkétől?
– Nézze, helyeslem, ha egy ország ügyel a tőke átláthatóságára, ezt azonban minden befektető esetében egyenlő mértékben kell szem előtt tartania. Az a benyomásunk, hogy a magyar fél korántsem olyan alapos és elővigyázatos a nyugati, mint az orosz tőkével szemben.
– A kapcsolatok mélypontját jelentette, amikor az év elején Mihail Kaszjanov miniszterelnök az utolsó pillanatban lemondta budapesti látogatását, miközben például az orosz–lengyel viszonyban a viták ellenére sem volt ilyenre példa. Egy ilyen, nem éppen barátságos gesztusnak nyomós oka kell hogy legyen. Miben látja a viszony elhidegülésének indokait?
– Nem szeretném a kormányfő dolgaiba ártani magam, ezért csak azt mondhatom, amit érdeklődésemre én is válaszul kaptam. Ez pedig az, hogy Kaszjanovnak az elnök távollétében Moszkvában kellett maradnia. Azt is el tudom azonban képzelni, hogy azért esett kútba a vizit, mert nem voltak megfelelően előkészítve az aláírásra váró témák. Egy látogatásnak pedig kézzelfogható eredmények nélkül nincs értelme. Ilyen esetekben inkább halasztanak. Csupán ismerkedés, bemutatkozás céljából a miniszterelnök vagy az elnök nem, vagy csak ritkán utazik. Ennek ellenére mi tisztában vagyunk Magyarország Közép-Európában elfoglalt helyével, szerepével. Azt is tudjuk, hogy van miről beszélnünk. A következtetéseket azonban – így akár az említett út elmaradásából is – Budapestnek is le kell vonnia. Feltűnő például, hogy milyen sok kritikának vagyunk a címzettjei. Sokszor úgy tűnik, mintha a magyar sajtó nagy része Oroszországon kívül nem találna bírálnivalót a világban.
– Részben egyet kell értenem önnel, bár megjegyezném, hogy az orosz viszonyokról azért Európa más országaiban sem írnak sok jót.
– Ezzel azért vitatkoznék. A német sajtó például sokkal nyugodtabban, higgadtabban viszonyul Oroszországhoz.