Én nem tudom...

Én nem tudom, korunk embere jól szórakozik-e. Hogy mit értünk szórakozáson, azt sem tudom. De iparként kétségkívül létezik a szórakoztatás, amelynek legkorábbi ókori üzemága a cirkusz.
Ha egy többre hivatott ifjút megkérdez a tévériporter, hogy miért nem szeret Alsópötyörőn lakni, az általában úgy felel: azért, mert nincs elegendő szórakozási lehetőség. Valaha munkásmozgalmi jelszó volt a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Ez azt jelenti, hogy a szórakozás – ugyanúgy, mint az alvás – emberi jog és igény. Ámbátor a majmok is szórakoznak. Például Afrikában készült természetfilmek tanúsága szerint egymást rángatják le farkuknál fogva a kényelmes faágról, továbbá gyanútlan zebrák fenekére csapva, azok ijedelmén jókat kacagnak. Lehet, hogy a giliszta is szórakozik valamivel, csak mi nem tudunk róla. (A vírusok kedvenc szórakozása az ebola és az AIDS.)
A jó szórakozást egyébként a szabadidő hasznos eltöltésének is szokták nevezni, amikor is olyan hobbiknak hódolunk, amelyeket az emberi gondolkozásmód értelmesnek tekint. Közhelyszerűen azt hisszük, hogy a gazdagok jobban és többet szórakoznak, mint a szegények (teniszeznek, golfoznak, vitorláznak, bridzselnek, vadásznak, utaznak, márkás italokat fogyasztanak, manökenekkel randevúznak stb.), míg a fent említett alsópötyörői ifjú kénytelen beérni a helyi kocsmával, diszkóval és a helyi leányzók kegyével, továbbá nézheti a televíziót és hallgathatja a rádiót. Hát íme, helyben vagyunk: az úgynevezett tömegszórakoztatás manapság az éteren át történik. Egyik – hazánkban is elharapódzott – műfaja a játék. Ludendo ludimus, mondhatnánk, ha tudnánk latinul, ami annyit tesz, hogy itt mindenki játszik és mindenkivel játszanak. Vannak nagyszerű játékmestereink és kivételes képességű játékosaink, akiket memóriagladiátoroknak nevezhetnénk, ha kedvünk tartaná. Sokféle játék van, különös módon azok a legnépszerűbbek, amelyeken nyerni lehet, hol ezt, hol azt, egyes esetekben gazdagságot is, ami a fent említettek alapján feleslegessé teszi a tévé szüntelen bámulását és a kereskedelmi rádióadók hallgatását.
A minap a sztrádán autózva rádiózással szórakoztattam magamat, illetve belecsöppentem a szórakozásba, miközben az időjárás-jelentésre vártam (mivel csak akkor tudok hódolni szabadidőm hasznos eltöltésének, a horgászatnak, ha nem zuhog az eső és nem dühöng a szél). Az adón egy játék folyt, én a következőket véltem hallani: Helló, sziasztok, avagy csákány, hát akkor játszszunk! Mindent bele, egye meg a fészkes fekete fene, ahogy a jobbak mondják. Szóval és egyszóval, Miki vagyok. Na ekkora baromságot is régen hallottam, nem tudom a saját nevemet. Nem Miki, hanem Niki vagyok, magyarul Nikolett, talán észrevehettétek a hangomon, basszus, de nőies. Igazat mondok, kérdezzétek meg az anyámtól, ő akarta, hogy Niki legyek, az apám akart Mikit, de ő nem számít. Majd kiheverjük. Szóval és Szárszóval, sziasztok. Valaki van a vonalban? Van, mondd szépen a nevedet. Miki? Na ne balhézz! Szóval tényleg Miki, esküszöl rá, Alsópötyörőről. Hát ez remek, bár a hangod olyan, mintha Niki lennél. Történt veled ott lent valami? Nem? Nincs abban semmi szégyen. Szopránt énekelhetnél az egyházi kórusban. De félre a tréfát, mondom a kérdést: hány óra van? Hogy nincs nálad óra? Egy sincs? Akkor az nálam nulla óra. Nyertél. Dél van, déli tizenkettő, mintha éjfél lenne, az pedig nulla. Milyen dalt kérsz? Már a címe is király: Van nekem egy kifakadott kelésem. A Csótánybandtól. Küldöd tehát Szivinek, Cikinek, Cukinak, a lányoknak, a halott nagymamának meg nekem. Ez kedves tőled. Nem kell válaszolnod, semmi közöm hozzá, ha akarod, ne is áruld el, kire szavazol a következő választásokon. Szóval még nem tudod. Lehet, hogy a Fidesz–MDF-re? Akkor egy nagy túrót nyertél. Ugyanis fél egy múlt két perccel. Van a vonalban valaki más?
Ekkor kikapcsoltam a rádiót. Hogy miként folyt tovább a szórakoztatás, én nem tudom...