Irány az Alkotmánybíróság!

Bizony, harcias nép a magyar. Megtapasztalta ezt már török és labanc, nem beszélve Rákosi Mátyásról és Gerő Ernőről, akiknek a feudumát éppen 45 éve vette vissza jogos tulajdonába nemzetünk. Sajnos csak rövid időre, de oly sok szenvedés után végül csak felvirradt 1990 tavasza, és eljött a rendszerváltozás.
De hiába jött el, a küzdelem nem ért véget. Manapság a Fidesz és az MDF közös listája az ellenfél, amelyik a „demokráciát fenyegeti”, hiszen nem elég, hogy nem bomlott föl a koalíció, de még népszerű is maradt. Ennek bizonyítására elég, ha elővesszük mondjuk a Népszabadság hétfői számát, hogy a negyedik oldal legalján ráakadjunk a hírre: már a Tárkinál is vezet a két párt közös listája. „A Tárkinál is vezet” – szólja el magát a lap, mivel ez a kötőszó itt arra utal, hogy más közvélemény-szondázó is ilyen adatokat mért. (Kivéve az igazi Szondát, amelyik mostanában feltűnően lustán közli az eddig legendásan pontos előrejelzéseit.) Szóval tetszik az állampolgároknak a közös lista, sokan kívánnak arra szavazni. Holott már a múlt szombat óta illene tudniuk, hogy van ebben a kicsiny és sok vihart megélt országban valaki, egy névtelen hős, egy posztmodern Zorro, aki fölfedte a gonosz kilétét, és párbajra hívta ország-világ előtt.
Ki ő? A nevét nem ismerjük, hőstettét viszont annál inkább. A Népszabadság, amelyik a Tárki felmérését sikeresen dugta el a belső oldal aljára, szombati számában a címlapra emelte tettét, vezető hírként; még az olyan apróságokat is maga mögé szorítva, mint a három százalék alatti lakáshitelkamatok. Szóval mit is csinált korunk Dobó Istvánja, a titokzatos beadványkészítő? Ő bizony az Alkotmánybírósághoz fordult, kijelentve azt, hogy a két párt közös listaállításával csorbul a közvetlen képviselő-választáshoz való alkotmányos jog. Ugyanis a választópolgár, amikor jövő tavasszal elmegy, hogy újabb négy évre felhatalmazást adjon Orbán Viktornak a kormányfői megbízatásra, nem fogja tudni, hogy a Fidesz–MDF közös lista esetén kire is fog szavazni, mert nem lesz feltüntetve, hogy a jelölt a két párt közül pontosan melyikhez tartozik. Ez pedig azt a veszélyt hordozza magában, hogy az a derék polgár, aki az MDF-re akar szavazni, arra ébred, hogy a voksa Balsai István helyett Pokorni Zoltánnál köt ki. Vagy esetleg a Fideszbe helyezné a bizalmát, és mit tesz isten, Dávid Ibolyát segíti újabb képviselői megbízatáshoz (és esetleg miniszterihez). Szóval nagy veszélyt jelent a közös lista, föl is háborította az alkotmányosságra oly kényes honfitársunkat, annak ellenére, hogy a taláros testület egy korábbi állásfoglalásában nem kifogásolta a közös listaállítást, s alkotmányjogászok szerint aki a közös listát támadja, az a választójogi rendszer listákra vonatkozó valamennyi elemét megkérdőjelezi. Ezenkívül furcsa ennek a beadványkészítőnek a gondolkodásmódja, hiszen Martonyi Jánostól Mádl Ferencig lehetne sorolni azoknak az ismert közéleti személyiségeknek a névsorát, akik már eddig is összekapcsolták a két pártot, és ez eddig senkit nem zavart.
És nem zavar ma sem senkit, csak a „legnépszerűbb napilapot”, amelyik országos jelentőségű üggyé dagasztja ezt a semmiséget, és persze az MSZP-t, amelyik – mivel másképpen védekezni nem tud – csak arra képes, hogy permanens hangulatgerjesztést folytasson a közös lista ellen. Csöndben hallgatva arról a tényről, hogy ők is kötöttek már hasonló megállapodást 1998-ban az Agrárszövetséggel: csak azt éppen nem nevezték közös listának.