Kapuzárás

Paprikás a hangulat Kalocsán. Dühösek a polgárok, egy emberként háborodott föl az önkormányzati képviselő-testület, s még az SZDSZ-es polgármester is haragszik, mert mindannyian úgy érzik, hogy az állami szervek a városukat érintő döntés meghozatalakor minden szempontot figyelembe vettek, kivéve őket. Így, a terrorellenes hadjárat háborús képei közepette a tizennyolcezer lakosú település is a címlapokra került, mivel Kalocsa népe tiltakozó akcióba kezdett.
Kalocsa lett tehát a belpolitikai szenzáció. Ezt már abból is sejteni lehet, hogy a polgármesteri hivatal előtt igencsak nehéz parkolóhelyet találni: a televíziós stábok autói nem sok esélyt adnak a később érkezőknek. És odabent sem rózsásabb a helyzet, alig nyílik a polgármesteri iroda ajtaja, már tódul is befelé a következő forgatócsoport. A nagy forgalom ellenére a település első embere lelkesen nyilatkozik, s minden kérdezőnek elmondja véleményét az országos méretűvé dagadt ügyben.
Leginkább ez a sajtószereplés határozhatja meg Török Gusztáv Andor hétköznapi ténykedéseit, mivel asztalán intézkedésre váró iratok s még olvasatlan levelek halmozódnak, legfelül az egyetlen kivétel, Pintér Sándor hivatalos megkeresése, amelyben a belügyminiszter kifejti, hogy az ideiglenes menekülttábor helyszínének kiválasztásakor miért esett Kalocsára a választás, és együttműködést kér, illetve nyugalomra int.
Török Gusztáv Andor azonban egyáltalán nem nyugodt. Először találkozott igazából az országos sajtóval, s nem érti, hogy egy-egy híradóban miért nem azt hallotta és látta viszont, ami és ahogyan a felvételkor elhangzott.
– Másról sem szólnak a hírek, mint hogy azért nem akarjuk a befogadótábort, mert az esetleges feketemunkát vállalók miatt tartunk a munkanélküliség növekedésétől. Mi nem mondtunk ilyet. Nem attól félünk ugyanis, hogy az afgánok elveszik a munkahelyeket, hanem hogy a menekülttábor léte elriaszthatja az esetleges befektetőket. Ez a legkevesebb – legyint a polgármester, aztán magyarázni kezdi a fölháborodás komolyabb indokait.
– Először is a módszer. Az illetékes hivatalból telefonon ideszólnak, hogy egy-két napon belül jönnek a menekültek, mivel a volt laktanyát átmeneti szállássá vagy mivé nyilvánították. Ezzel az a gond, hogy ha előtte megkeresnek minket, elmondhattuk volna, hogy miért nem jó sem a városnak, sem a menekülteknek, ha Kalocsára kerülnek. A laktanyát azért ürítették ki egy évvel ezelőtt, mert ez volt a legdrágábban üzemeltethető ilyen jellegű létesítmény. Az épületekben nincs központi fűtés, a helyiségekben egy-egy olajkályha képviseli a komfortot. A vizesblokkok olyanok, amilyenek, nem véletlenül mondták ki a szakértők másfél évvel ezelőtt, hogy a laktanya nem felel meg a követelményeknek. Akkoriban volt itt a sorozatos agyhártyagyulladás, amiben minden bizonnyal közrejátszottak a spártai körülmények. Mert a kórt nyilván fertőzéssel kapták a kiskatonák, és mivel legyengült szervezetük nem tudott megbirkózni vele, tömegessé váltak a megbetegedések – villant föl a polgármester némi egészségügyi szakértelmet, majd folytatja az elrettentő esetek sorolását.
– Kalocsa városában meghalt egy gimnazista amiatt, hogy a kórokozó kikerült a laktanyából. Ezért végképp nem értem, miből gondolják az illetékesek, hogy ha a létesítmény nem felelt meg a katonáknak, akkor jó lesz az afgán kisgyermekeknek. Ez azonnal kiderülhetett volna, ha valaki lejön, megnézi a laktanyát, és megkérdez minket.
Végh Zsuzsanna, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója azt hangsúlyozza, hogy csak azok a menedékkérők kerülnek a városba, akik már átestek a kötelező egészségügyi szűrésen.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nem kapott ugyan részletes tájékoztatást az esetről, ám a meglévő információk alapján a szervezet képviselői kijelentették, hogy meggyőződésük szerint a Kalocsán elhelyezendő menedékkérők és menekültek nem jelentenek semmiféle közbiztonsági vagy közegészségügyi veszélyt. Szobolits Andrea, a főbiztosság magyarországi képviseletének munkatársa elárulta azt is: tizenkét éves tapasztalatuk azt mutatja, hogy Magyarországon soha sehol nem történt incidens a menekülttáborok környékén.
Hasonlóan vélekedett a Magyar Helsinki Bizottság elnöke is: kifejtette, hogy megalapozatlanok a kalocsaiak félelmei. Kőszeg Ferenc – aki az SZDSZ egyik alapító tagja – szerint a hasonló helyzetbe került települések önkormányzatai számára természetesen mindig a „másik hely” a jobb megoldás.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a párt színeiben megválasztott polgármester védelmére kelt, mondván, hogy szintén alkalmatlannak látja a menekültek befogadására a kalocsai laktanyát, mert az épület a belvárosban helyezkedik el, ráadásul az agyhártyagyulladás-járvány miatt zárták be.
– Magyarországnak is kötelessége befogadni azokat az afgánokat, akik a kommunizmussal és a nácizmussal egyenértékű, embertelen tálib rendszer elől menekülnek – fogalmazott lapunknak Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője, az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottságának tagja. A politikus ugyanakkor a kalocsai példa alapján fontosnak nevezte, hogy a menekülttáborok létrehozása előtt az illetékes kormányzati szervek egyeztessenek az érintett települések önkormányzataival, és nyújtsanak nekik pénzügyi, illetve pszichológiai segítséget.

A magyarországi parlamenti pártok közül magát egyedül liberálisként meghatározó SZDSZ egyébként a menekülttábor létesítése elleni kezdeményezés fölkarolásával – a szeptember 11-i New York-i események után – nem először kényszerül a politikai arénának arra a térfelére, amelyet a nyugati demokráciákban inkább a jobboldal foglal el. Vezető nyugati liberális értelmiségiekkel szemben az SZDSZ itthon láthatólag nem vállalta az ilyen pártok klasszikus szerepét, nevezetesen hogy a terrortámadások után eluralkodott közhangulatban a biztonságot célzó intézkedésekkel szemben az egyéni szabadságjogok csorbítása ellen emeljen szót.
A Szabad Demokraták Szövetsége talán még kevesli is az amerikai és európai válaszlépéseket. Fodor Gábor az Amerika ellen végrehajtott terrortámadást és az azt követő ellencsapást értékelve kifejtette: egyetért az USA afganisztáni fellépésével, mivel úgy véli, ha sikeres lesz a katonai akció, mindenki számára világossá válik, hogy egyetlen állam sem állhat a terrorizmus mellé.
– Emellett azonban láthatók az amerikai fellépés veszélyei is, nevezetesen az, hogy a széles körű nemzetközi koalíció érdekében engedményeket kellett tenni egyes terrorszervezeteknek, például a Hamász bankszámláit nem fagyasztották be – mondta az SZDSZ-es politikus. Azt is aggályosnak nevezte, hogy Afganisztán hermetikus elszigeteléséhez az USA kénytelen volt szövetséget kötni Pakisztánnal és Iránnal, holott ezekben az országokban – Fodor szerint – szintén diktatórikus rendszer uralkodik.
Az Egyesült Államok külpolitikáját ért, haladó amerikai baloldali értelmiségiek – például Susan Sontag – által is megfogalmazott éles hangú kritikákról Fodor Gábor elmondta: tiszteli az írónő és a hozzá hasonló értelmiségiek munkásságát, de „ebben a kérdésben tévednek”, mint ahogy szerinte azok is helytelenül ítélkeznek, akik tüntetnek az USA katonai akciója ellen.

Mindez persze vajmi kevéssé érdekli Kalocsa polgármesterét, aki városa érdekeit szem előtt tartva tesz olyan kijelentéseket, amelyhez hasonlókat korábban határozott szavakkal ustasított vissza saját pártjának nem egy vezető személyisége.
– Annak idején az volt a bezárás oka, hogy a kalocsai kiképzőközpont átalakítása túl sokba került volna – folytatja kifogásait Török Gusztáv Andor polgármester. – Most pedig a migrációs központ egyetlen indokra hivatkozik, miszerint Kalocsán lehet a legolcsóbban kialakítani az átmeneti tábort. Az afgán menekültek ezt érdemlik? Egy rossz helyen egy egészségügyi meszelést? Ez abszurd.
Rövid szünet, mert a sajtó telefonon is keresi a polgármestert. Bonyolult időpont-egyeztetés, ám a kis pihenő nem töri meg Török Gusztáv Andor lendületét.
– Az már más ügy, hogy Pintér miniszter úr azt üzente reggel a televízióban: én nem vagyok menekültügyben felkészült szakember. Csakhogy nekem nem is kell felkészültnek lennem, arra valók a szakemberek. Majd meg is mondom nekik, hogy engem itt, Kalocsán fizetnek más munkáért, őt pedig ott, Budapesten, hogy felkészült legyen. De ez nem is annyira érdekes, inkább az a fontos, hogy ez a város pszichikailag terhelt az ilyen témáktól. Itt van a börtön. Ha kinéznek az ablakon, láthatják, hogy itt van, a belváros kellős közepén Magyarország legnagyobb női börtöne.
Engedelmeskedve a felszólításnak kinézünk az ablakon. Valóban ott van a női börtön szemközt a hivatallal, kétjárdányi s kétsávos utcányi távolságban. A polgármester hagyja, hogy tekintetünk megpihenjen a büntetőintézet homlokzatán, majd, amikor úgy érzi, hogy a látvány valószínűleg megtette hatását, további szomorú tényeket zúdít ránk.
– Ha odébb mennénk, ott találnánk a javító-nevelő intézetet. Itt voltak az oroszok ötven évig. Kilenc kilométerre fekszik a Paksi Atomerőmű. Önök szerint ettől a pszichikailag nagymértékben terhelt lakosságtól el lehet várni, hogy a menekülteket, ha nem is mosolyogva, de legalább kedvesen fogadja? – teszi fel a kérdést az SZDSZ-es polgármester. – A polgárok minden fórumon azt kérdezik tőlem, hogy biztonságos-e az erőmű. Betenni ide ötszáz menekültet, hát finoman fogalmazva is kérdéses, hogy miként fog működni. A tévé két napja sulykolja a fejekbe, hogy kétezer alvó terrorista ügynök tartózkodhat az országban. A kalocsai lakosság azonnal felkapta a fejét, mert mi van, ha ebből a kétezerből csak egy is idejön. Nemzetbiztonsági szempontból is aggályosnak tartjuk, hogy az erőmű kettes biztonsági körzetében akarnak menekülttábort létesíteni.
Elfogytak az érvek, a polgármester hangvétele panaszosra vált. Mert nemcsak az a baj, hogy a döntésből kihagyták a helybelieket, hanem a rengeteg támadás, amely néhány napja éri Kalocsát.
– Mindenáron azt akarják ránk fogni, hogy nem szeretjük az afgán menekülteket. De nem erről van szó! Sem szeretni, sem nem szeretni nem tudjuk, hiszen nem is ismerjük őket. Én például még életemben nem láttam afgánt. Segíteni kell a szerencsétleneken, de úgy, hogy az nekik is jó legyen. Az az érzésem, ebből az egészből most már presztízskérdést csinál a kabinet. Pedig egyszerűbb lenne leülni, és azt mondani, hogy Kalocsa valóban nem megfelelő erre a célra, és sürgősen keresni egy másik helyet. De csak erőltetik a dolgot, én pedig attól félek, hogy elszabadul a pokol. Hiszen az afgán menekültek kijárhatnak majd az utcára, s ebben a hangulatban akármi előfordulhat.
A honi belpolitikai ügyekben járatlan látogatók mit sem észlelnek a feszültségből. A turisták fölkeresik az érseki palotát, megtekintik a templomot, aztán leülnek a sétálóutca egyik szórakozóhelyének teraszán, hogy frissen csapolt hideg sört kortyolgatva végignézzék, amint a pincér – afgán menekültek híján – egy sokgyermekes roma családdal harcol a vendégek nyugalmáért. Mindennapos küzdelem lehet, mert a felek néven nevezik egymást. Ebbéli vélekedésünket a közeli könyvárus is megerősíti, amikor, felfedezve bennünk az idegent, beavat a kalocsai hétköznapokba.
– Nagyon sajnáljuk az afgánokat, de a városban semmi szükség nincs rájuk. Itt vannak nekünk a cigányok, elég őket eltartani. Ha látnák, mit művelnek, amikor segélyosztás van…
Az már nem derül ki, hogy a romák mit művelnek segélyosztáskor, mert egyszerre hárman-négyen is érkeznek, hogy aláírják a menekülttábor megnyitása ellen tiltakozó ívet. A polgárok többnyire el sem olvassák a lapon szereplő felhívást, hiszen nagy az öszszefogás, nincs olyan kalocsai, aki ne értesült volna az eseményekről. Főként a laktanya környékének lakói ismerik percre pontosan a fejleményeket.
– Reggel láttuk, hogy megérkezett az első csoport. Pedig mi már kedden is tiltakoztunk, és később is fogunk, ha kell – mondja egy férfi a szemközti családi ház előtt ácsorogva. Aztán csak bólint a laktanya főkapuja felé, hogy íme, én igazat mondtam, most is milyen nagy a mozgás, holott csak egy agyonhasznált terepjáró érkezik négy egyenruhással. A katonák a civil biztonsági őrökkel társalognak, talán épp rólunk, hogy már megint újságírók jöttek megnézni és lefotózni a semmit. A kalocsai laktanya ugyanis még üres, az utca lakói hiába látták az első csoportot, az még nem érkezett meg, de a felújítás sem kezdődött el, hacsak az októberi nyárban az üres épületeket szemrevételező két-három munkás derűs kerékpározását nem tekintjük rekonstrukciónak.
– Ahányszor csak kell, elmegyünk tiltakozni – kiált át a férfi a túloldalról, s erről eszünkbe jut a polgármester által emlegetett utcai pokol meg a haragos könyvárus, és hogy mit is lehet várni ez ügyben – Török Gusztáv Andor szavaival – a „pszichikailag nagymértékben terhelt” lakosságtól.