Partner nélkül

A választási kampánysorozat első nyilvános politikai mérkőzése – a kormány tevékenységéről szóló parlamenti vitanap – az MSZP és az SZDSZ vereségével zárult. Nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP-nek nincs választási programja, a legnagyobb ellenzéki párt képtelen alternatívát felmutatni a kormányzati lépésekkel szemben. A két párt képviselői érdemi vita helyett a parlament falai között már megszokott politikai lózungokat ismételték, igaz, most némi humorral fűszerezve.

A szocialisták elsősorban a szociálpolitikai intézkedéseket bírálták: mondván, például a családok többsége nem részesül a kedvezményekből, és évek óta változatlan a családi pótlék összege. Ugyanakkor arról nem nyilatkoztak az MSZP padsoraiban ülők, hogy kormányra kerülésük esetén ők mit tennének a családokért. Például emelnék-e a családi pótlék összegét, vagy ismét megvonnák azt, mint a Bokros-csomag idején?
Kovács László hiányolta a megígért adó- és járulékreformot, de arról már nem szólt: a szocialisták a hangzatos szólamokon túl tennének-e valamit az adók mérséklése érdekében. Azt sem tudjuk: hogyan gyógyítanák a szerintük haldokló egészségügyet. Az autópályákról is csak annyit hallhattunk: két és fél évig nem épültek. De vajon egy újabb szocialista kormány idején épülnének-e, s ha igen, mennyiért? Talán még ennél is fontosabb, hogy az autósoknak mennyibe kerülne az utak használata, és ki fölözné le a hasznot?
Kuncze Gábor, a vitanapot kezdeményező SZDSZ elnöke „Orbán–Torgyán-kofferkormányt” emlegetve állami szintre emelkedett korrupcióról beszélt. Talán igaza is van, számára a Tocsik-botrány vagy az SZDSZ-székházpanama a feledés homályába veszett. Kovács Lászlóhoz hasonlóan a szabad demokrata politikus sem beszélt arról: mit tennének kormányzati pozícióban. Bár lehet, hogy ez az SZDSZ részéről bocsánatos bűn, hiszen ők éppen a parlamentbe való kerülésért küzdenek.
Összességében: egy ellenzéki kezdeményezésből ismételten a kormányzat húzott hasznot. Igaz, a kormányoldal képviselői sem mondtak új érveket, javaslatokat, de ez most nem is volt feladatuk. A labda a parlamenti patkó másik térfelén pattogott, ám a lecsapása elmaradt. Bebizonyosodott: annak ellenére, hogy az ellenzék folyamatosan jogainak a korlátozásán sopánkodik, s hiányolja a felszólalási lehetőségeket, a kínálkozó alkalommal mégsem tud élni. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy sem a szocialisták, sem pedig a szabad demokraták képviselői között nincs olyan karizmatikus egyéniség, aki méltó vitapartnere lehetne a jelenlegi miniszterelnöknek. Medgyessy Péter képességei pedig nem törhettek felszínre, lévén ő parlamenten kívüli miniszterelnök-jelölt. Így számára csak a PR-szempontból „megcsinált” programok adhatnak médianyilvánosságot.
És persze a szocialistáknak nem kellett volna eltemetniük Horn Gyula egykori kormányfőt: nem pusztán egyetlenegy percnyi megszólalási időt kellett volna számára biztosítani a vitanapon. Ha Horn Gyulát pályára engedték volna, talán valaki labdába tudott volna rúgni Orbán Viktor mellett.