Szegedtől Temesvárig

A Duna–Körös–Maros–Tisza euroregionális együttműködés a kilencvenes évek végén határozta el, hogy helyreállítja az 1945 óta nem működő Szeged–Kikinda–Zsombolya–Temesvár közötti vasúti kapcsolatot. Ez a most elérhető közelségbe kerülő fejlesztési program Magyarország, Románia és Jugoszlávia lakosságának közös érdekeit fejezi ki.

Az eurorégió – amely magába foglal négy-négy magyar és román megyét, valamint a Vajdaságot – szegedi tanácskozásán a belgrádi CIP tervezővállalat szakemberei mutatták be a vasútvonal rehabilitásának megvalósíthatósági tanulmányát, ami az Európai Unió képviselőinek érdeklődését is felkeltette, hiszen személyesen részt vettek a programismertetőn. Az eurorégió vezetői remélik, hogy a kétszáztizenhatmillió euróba kerülő vasúti rekonstrukció kivitelezési munkáinál PHARE-pénzeket is felhasználhatnak. A fejlesztési program sorsáról valószínűleg még az idén a bukaresti stabilitási konferencián döntenek. A szegedi bemutatón részt vevő három ország illetékes minisztériumának szakemberei elmondták: szeretnék, ha a beruházás jövőre elkezdődne.
A Szeged–Nagykikinda–Temesvár vasútvonalat 1857-ben nyitották meg, s rövid időn belül nemcsak a Monarchia, hanem Európa egyik legforgalmasabb vasúti szárnya lett. A temesi, bánáti búzatermelők erről a vonalról szállították tovább a gabonát Bécsbe és Berlinbe. A trianoni országcsonkítás után is jól működtek azok a gazdasági kapcsolatok, amelyek alapjául továbbra is a nagy forgalmú Szeged– Temesvár vonal szolgált, hiszen a határmódosítás ellenére sem változtak meg a térségben élő népek együttműködési szokásai. A második világháború végén a visszavonuló németek felrobbantották azt a vasúti hidat, amely Temesvárt nemcsak Szegeddel, hanem azon keresztül Nyugat-Európával is öszszekötötte. A hídrombolás után a síneket tizenkét kilométer hosszan – hat-hat kilométeren a határ mindkét oldalán – felszedték, és csak Jugoszlávia–Románia között a Nagykikinda–Temesvár szárnyon közlekedtek a vonatok.
Mindhárom ország – amely 1997 óta közös régióként kezeli a Duna–Tisza–Maros együttműködést – szeretné a vonal újraélesztését. Fontossági sorrendet nehéz felállítani, de a nyilatkozatokból úgy tűnik, talán a vajdaságiak szorgalmazzák legjobban a rehabilitációt, s nemcsak azért, mert a száztizennégy kilométer hosszú pályaszakaszból ötvennégyet Jugoszláviában kellene a közlekedésre alkalmassá tenni. Romániában negyvenhárom, Magyarországon tizenhét kilométer vár felújításra. A vajdasági tartományi kormány alelnöke, Pásztor István lapunknak nyilatkozva elmondta: a vasút-rekonstrukció életmentő kötelet jelent Észak-Bánát főleg a magyarok lakta falvainak, ahol nincs vasúti összeköttetés. A térség települései elöregedtek, a fiatalok elköltöztek. Pásztor István attól tart, ha a vasút segítségével a régiónak eme részét nem kapcsolják vissza a gazdasági vérkeringésbe, akkor kihal az ottani magyarság. A vasúttal egy másik régi álom is megvalósulhat, amelyet a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Marosvári Attila fejtett ki: ebben az eurorégiós térségben a sínpályák mellett a vízi és a közúti közlekedés fejlesztési terveit is készítik, s Szeged visszanyerheti régi gazdasági központi szerepét.