(szokás-e a bocsánatkérés…)

Én nem tudom, szokás-e korunkban elnézést kérni valakitől, akin hibás alapról kiindulva gúnyolódtunk, akit igazunk tudatában, de mégiscsak tévedve megbántottunk. Azt gondolom, s azt látom: nem szokás.

Most mégis megteszem, s nem csupán azért, mert saját felületességem miatt furdal a lelkiismeret, hanem azért is, mert az eset bizonyítja, hogy a pontatlanság, a hanyagság, egy mellékesnek látszó tényben való tévedés miatt az egész érvrendszer válik sebezhetővé.
A lényegre térve: bizonyos idővel ezelőtt a Magyar Nemzetben igyekeztem nevetségessé tenni Mező Ferenc Lukasóra című írását, amely Karinthy Frigyes A jó tanuló felel című karcolatából kiindulva használta a „csonka gúla” motívumát a Fidesz-kormányzat „rossz tanuló” voltát bizonyítandó. Én ezt a motívumot tévesen Mező Ferencnek tulajdonítottam, bár a hivatkozott Karinthy-művet körülbelül hatéves korom óta ismerem. Írását e motívum „monomániás” ismételgetése miatt (is) minősítettem „debilnek”, sőt slusszpoénom is erre épült. Ezért a tévedésért és a „vele együtt járó”, alaptalanná vált „ledorongolásért” elnézést kérek Mező Ferenctől mindama érvet visszatartva és lenyelve, amely írásom lényegét, mondandóját mentegetné. Ugyanis nincs olyan érv, amely a hasonló tévedéseket enyhítené (akár önmagunk előtt is). Ennyi elég is volna, hiszen Mező Ferenc a Népszavában „visszaadta a kölcsönt”, az általam használt „debil” kifejezésre a „kreténnel” felelve, s kihasználva mindama előnyt, amit tévedésem teremtett neki. Ráadásul el sem ragadtatta magát.
Viszont a tanulságot nekem kell levonnom.
Méghozzá higgadtan és szemlesütve. A fentiek alapján is teljesen világos, hogy az, amit általában igaznak vélünk, csak teljes pontossággal, alapos körültekintéssel, nagy józansággal, minden részletre kiterjedően átgondolva és dokumentálva érvényesíthető és terjeszthető. Önbecsülésünk és kritikai hajlamunk is csak erre épülhet, még akkor is, ha ellenfeleink szívesen „érvelnek” tartalom nélkül, s minősítenek hamis kiindulópont alapján. Néha egy hibás idézet vagy egy idézet fel nem ismerése (ahogy Arany János soraival történt meg a balliberális oldalon minap), egy csekély mértékben félrehallott információ, egy kevéssé találó jelző, egy feleslegesen durva kifejezés, egy rosszul elsült szójáték elegendő lehet ahhoz, hogy egy írás hitelét és értékét kétségessé tegye. Nem is szólva az értelemről.
Az „aki másnak vermet ás, maga esik bele” mondás mindenkire vonatkozhat, aki vitázik, aki konfrontációt vállal, aki másokban hibát lát és hibát keres. Meg kell mondanom, több az önvád bennem most, mint a mentegetőzni vágyás, bármilyen furcsán hangzik is, azért, mert magam rontottam el nyilvánvaló igazságomat. Ezen mit sem változtat, hogy hasonló tévedésre épülő igazságosztásra a magyar sajtóban számtalan példa van, sőt a szándékos torzítás, az alap nélküli vádaskodás, sértegetés és minősítés is mindennapos.
Hogy a tévedés beismerése, a bocsánatkérés is mindennapos-e, én nem tudom…