Pontban hatkor Daewoo márkájú gépkocsin érkezik a szociálisan érzékeny, nem szocialista, de a szocialisták által jelölt miniszterelnök-jelölt – fontos a szerénység, nemdebár, nem járnak nagy állami autókon, mint amazok. Igaz, az éjfekete batár akkora, mint egy zöldséges kisvállalkozó merdzsója, s annyi kényelmet szolgáló elektronikát belezsúfoltak, amennyiről csak álmodik egy fejlődő ország, de ezt hagyjuk, ne boncolgassuk, mi a látszat és hol a lényeg.
Medgyessy hatkor érkezik, mint mondtam, a várakozók közül valaki megemlíti, hogy a pontosság a királyok udvariassága, nekem kicsit erősnek tűnik a párhuzam. A második emeleten több a szendvics, mint a résztvevő, ami elég jelentős indok a maradásra. Ha jól számoltam, negyvenkilencen vannak a képzőművészek és a kulturális élet más, neves személyiségei, ez egy ekkora országnak talán éppen elég is. Köztük ott feszít Doszpot Péter volt rendőr, aki most talán képzőművész, netán más, kulturálisan neves személyiség, és vele van jó néhány szőke nő személyiség is, jelentősen emelve az est vizuális értékét.
Eljött Jánosi György is, öregbítendő hét határon híres-neves vezető értelmiségi tevékenységét – más funkciót nemigen találtam számára a meghívóban, a Tízek fotóján ugyanis még nem látható (bár csak egy jó retusőr kérdése az egész, mint tudjuk azt a történelemből).
A zongorán piros szegfű, a mikrofon drót nélküli, a kólát amerikai törvény védi, kezdődhet a kötetlen csevely. A jelölt elmondja, hogy feleségét csak kellemes, okos és érdekes társaságba viszi (most itt van), ezért vannak együtt oly ritkán. Ne várjanak tőle okosságokat, említi meg, ő most tanulni jött. A szőke női személyiségeknek tetszik az ötlet, hercig kis tapsot produkálnak.
A beszélgetés eléggé lapos, ősz lévén hervadtak a közhelyek is, s különben is, háborúban hallgatnak a múzsák. Minden második mondat „én nem hiszek abban” fordulattal kezdődik, aztán az is kiderül, miben hisz a jelölt. De hogy mit csinálna, ha netán véletlenül mégis megválasztják, arról nem esik szó. Globalizáció, állami szerepvállalás a kultúrában, műteremlakások építése, monetáris politika – elég eklektikus a párbeszéd, de a művészek és a politikusok mindig ilyen rakoncátlanok.
Negyedórás késéssel megérkezik Bródy János vezető értelmiségi is, ekkor már a határon túli magyarok a téma, akikről a mostanában erdélyi származású jelölt elmondja, hogy „a határon túli magyarok hazája és kulturális kötődése ott, azokban a térségekben található meg”. Lelki szemeim előtt feldereng egy gyergyócsomafalvi székely legény képe, amint ezer szállal kötődik az olténiai géta-dák bölcsőhöz, vérében dojnák és rétoromán kiszámolóversek buzognak, de álmodozásaimból kizökkent a mobilok szapora csörgése. Különben megnyugtató, hogy a jövőben azon nem fog múlni a kultúra sorsa, hogy pénz kell – amire igény van, azt szállítják a szocialisták –, már persze ha győznek. Görgey Gábor (más neves személyiség kategória) is elereszt egy gyöngyszemet: „a forráshiány ott van, csak meg kell találni”; mentségére szóljon, hogy fél a „jelenleg tapasztalható félelmetes visszarendeződéstől”. Kiderül az is, hogy a mostani kormány csak bitorolja a nemzeti és a polgári jelzőket, egyikhez sincs köze. „Udvari jellegű kultúra” van most – mondják, de Aczél elvtárs valahogy mégsem említtetik.
Néha szó esik reálpolitikáról is, mely búvópatakként a legváratlanabb helyekről tör elő, így valaki rákérdez a baloldali és a Torgyán-féle kisgazdákkal való együttműködésre. Medgyessy szívesen összefogna az MSZP-től balra állókkal is, ha azok szalonképesek volnának, de aki Miloseviccsel tárgyal, azt nem tartja annak. Már kezdem megkedvelni a jelölt urat, amikor kiderül, a Munkáspárt szavazóira azért számítanak, nemkülönben a Torgyán-hívekre, igaz, Torgyán nélkül. Ma már ott tartunk, hogy sajnálom Torgyánt – mondja, s ki tudja, talán új szólás indul útjára ezzel a mondattal. Sajnáljon meg téged a Medgyessy – fognak átkozódni majd évtizedek múltán az emberek, s én kandalló mellett elmesélem az unokáknak, hogy egyszer réges-régen, a Fészek klubban ott voltam, amikor…
A sajtó is megkapja a magáét: manapság nem vagyunk képesek összetett mondatokat leírni – állítja a jelölt úr, aki emiatt kényszerült fogalmazás-visszafejlesztő (magyarán: világos beszédre tanító) iskolapadba. A vadászrepülőgép-ügyet már így halljuk: én nem vennék repülőt, pont, mert nagy a teljesítőképességük, pont, mire felszállnak, vessző, már ki is repültek a magyar légtérből. Petrovics Emil még megemlíti, hogy eljött az ideje a nemzetet szolgáló kormánynak, de a szendvics már vészesen fogy, a széleken ülők már régen éltek a csendben való távozás üdítő lehetőségével. Még rettegünk egy kicsit „Ezektől”, bemutatnak kettőt a Tízekből (a jövőt és a nőt), aztán lehet hazamenni.
A szőke nő személyiségek, őszinte bánatomra, nem szóltak hozzá a felmerült művészetfilozófiai kérdésekhez.
Lengyelország
Egyre fenyegetőbb a háború árnyéka
