Távolodó kormányváltás

Egyetlen időközi önkormányzati képviselő-választás eredményéből nagy hiba lenne általános érvényű következtetéseket levonni. De még nagyobb mulasztás volna a pártok stratégái és a politikai elemzők részéről, ha kizárólag sajátos helyi jelenségként értékelnék a vasárnap Pécsett megrendezett időközi voksolást.

A szocialista polgármester által irányított megyeszékhely egyik belvárosi körzetében nem túl magas, de a hasonló jellegű megméretésekkel összevetve tisztes részvétel mellett megrendezett időközi szavazáson elsöprő győzelmet aratott – az érvényes voksok 46 százalékát megszerezve – Mikes Éva, a Fidesz parlamenti képviselője, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki mögött az MDF és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is felsorakozott. Figyelemre méltó, hogy Mikes szocialista ellenfele feleennyi szavazatot sem tudott besöpörni, 21 százalékos eredménye mindenképpen aggodalommal kell eltöltse egy kormányváltásra készülő párt vezetőit. Az SZDSZ-t, a kisgazdákat és a Munkáspártot megelőzve a MIÉP jelöltje futott be a harmadik helyre, tíz százalék feletti eredménye többszöröse annak a támogatottságnak, amelyet a közvélemény-kutatók Csurka István pártja esetében rendszeresen mérnek.
A szalonképtelen és botrányos viselkedéséről, nyilatkozatairól ismert Toller László pécsi polgármester a Népszava híradása szerint azzal magyarázta a koalíciós jelölt sikerét, hogy a szóban forgó választókörzetben „hét templom is található”. Akárhogy is igyekszik azonban bagatellizálni a történteket, a pécsi eredmény azért érdekes, mert nagyjából megfelel annak a trendnek, amely az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásaiból egyre világosabban kirajzolódik. Másként fogalmazva: a vasárnapi időközi választást a helyi sajátosságok figyelembevételével is úgy lehet értékelni, hogy az megerősítette azok véleményét, akik szerint a kormányzó jobbközép koalíció javára és az MSZP kárára rendeződtek-rendeződnek át az erőviszonyok.
A nyár végén, a választások közelsége miatt döntő jelentőséggel bíró belpolitikai szezon nyitánya előtt a felmérések többsége a szocialisták fölényét jelezte. Az ellenzéki párti sajtó óvatos derűlátással szemlélte az eseményeket, holott már akkor számos jel utalt a szocialista stratégia gyengeségeire. Kétségkívül jót tett a legnagyobb ellenzéki pártnak, hogy a nyár elején pont került a miniszterelnök-jelölés kínosan elhúzódó folyamatának végére. Úgy látszott, jó esély van arra, hogy a párton kívüli Medgyessy Péternek sikerül a választási győzelem érdekében egy irányba terelnie az MSZP-n belül addig egymással rivalizáló érdekcsoportokat. A megosztó belső vitákon túllépő szocialista párt azonban a nyár folyamán nem tudott „elhúzni” riválisától, a frissen megválasztott miniszterelnök-jelölt megjelenése egy demokráciában szokatlan médiahátszél ellenére sem okozott földcsuszamlásszerű változást a magyar belpolitikában. Mindez két okra vezethető vissza: egyrészt a kormány a korábbi gyakorlattól eltérően a nyári „holtszezon” idején is feltűnő aktivitást tanúsítva nem engedte, hogy az ellenzék által meghatározott témák uralják a nyilvánosságot, másrészt Medgyessy Péter kezdeti, meggyőzőnek tűnő lendülete hamar megtört, viszonylag kedvező népszerűségi mutatói sem fedhették el ötlettelenségét, szürkeségét, valamint azt, hogy kormányfőjelöltként meglehetősen idegenül mozog a politikai küzdelmek első vonalában. Összességében – mint azt a Socio-Balance lapunkban is közölt felmérése is alátámasztotta – a jelenlegi kormányfőt általában alkalmasabbnak tartja a lakosság a miniszterelnöki feladatok ellátására, mint kihívóját. (A Gallup szerint egyébként ismét nőtt azok aránya, akik szerint Orbán Viktor megfelelően látja el feladatát.)
A szeptemberi közvélemény-kutatások kisebbfajta fordulatról számoltak be – a Gallup határozott, a Medián elsöprő Fidesz–MDF-vezetést rögzített –, az októberi adatok pedig, függetlenül az egyes felmérések közötti eltérésektől, egyértelművé teszik, hogy a nyár végi állapothoz képest megváltoztak a vezető pártok közötti erőviszonyok. A Szonda Ipsos, a Gallup, a Tárki-Századvég és a Medián felmérése szerint a teljes felnőtt lakosságra kivetítve a Fidesz és az MDF közös listája megelőzi a szocialistákét, a biztos pártválasztók körében a Gallup jelentős, a Tárki hibahatár körüli Fidesz–MDF-előnyt jelzett, s egyetlen kutatás sem tudott hibahatár feletti MSZP-vezetést rögzíteni.
A kormánykoalíció számára kedvező változást az elemzők elsősorban az Amerika elleni szeptemberi terrortámadások hatásának tudták be, már-már dogmaként emlegetve, hogy az ilyen jellegű rendkívüli események szükségképpen növelik a hatalmon lévők támogatottságát. Ezt a kijelentést tudtommal eddig nem támasztották alá mondjuk az európai államokra kiterjedő összehasonlító adatokkal, az ellenzék és értelmiségi holdudvara így megkíméli magát attól a kijózanító felismeréstől, hogy a közvélemény az ilyen helyzetekben is az alapján ítél, hogy az egyes politikai erők miként reagálnak a történésekre. Ha például a koalíció legfontosabb javaslata szeptember 11. után a még be sem nyújtott olimpiai pályázat New York javára történő visszavonása lett volna, akkor valószínűleg csökkenne a kormányoldal népszerűsége. Ebből a szempontból különösen érdekes a Gallup felmérése, amely szerint szeptemberhez képest ebben a hónapban „nyugodtabbá” vált a közvélemény, ami a pártok támogatottságának csökkenésében, a bizonytalan szavazók arányának újbóli emelkedésében mutatkozott meg. Ugyanakkor a Fidesz és az MSZP nagyjából azonos mértékben vesztett szavazókat, így a legnagyobb kormánypárt megőrizte vezető pozícióját. Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy a terrortámadás sokkjánál tartósabb hatása van az erőviszonyokra a Fidesz és az MDF közös jelölt- és listaállításról szóló választási megállapodásának. A közös lista a felnőtt lakosság körében mindenhol az élre ugrott, amint az egyes közvélemény-kutató cégek a megállapodást figyelembe véve kezdték el felméréseiket készíteni.
A szocialisták számára nem sok jót ígér a Századvég és a Tárki mandátum-előrejelzése, amelyet nemrégiben közölt a Népszabadság. A lehetséges forgatókönyvek az aktuális felmérések adatait alapul véve mások mellett azt modellezték: mi történik akkor, ha egyik vagy másik kisebb párt bejut a parlamentbe, vagy kiesik onnan. Az előrejelzések szinte kizárólag a Fidesz–MDF választási győzelmét vetítették előre, méghozzá úgy, hogy számos esetben a két párt egyedül is kormányt tudna alakítani. A vizsgálat legfőbb tanulsága az volt, hogy az MSZP-nek csak akkor van esélye a kormányra kerülésre, ha listán nagy fölénnyel végez a Fidesz– MDF előtt. Kicsi előny tehát nem elegendő a szocialistáknak a legtöbb parlamenti mandátum megszerzéséhez. Ehhez képest a mostani felmérések inkább szocialista hátrányt jeleznek, ennek fényében kifejezetten komikusnak tűnnek az országot járó MSZP-s politikusok kormányváltó hangulatról szóló jelentései.
A legnagyobb ellenzéki párt vezetőinek lelkiállapotát hitelesebben tükrözi például az a mód, ahogyan nyilvánosan és a háttérből a legrosszabb pártállami reflexeket felidézve igyekeznek maguk alá gyűrni és megfélemlíteni a sajtót, elegendő itt a közszolgálati televízióval folytatott vitáikra vagy az RTL Klub megfenyegetésére gondolni. Nem nehéz megjósolni: ahogy távolodik az áhított kormányra kerülés az MSZP-től, úgy válik egyre durvábbá, kíméletlenebbé a baloldali kampány, melynek hangsúlyos eleme lesz a szélsőjobb veszéllyel való riogatás. Nem szeretnék tanácsot adni, csak megjegyzem: a Horn-kormány is ezzel próbálkozott 1998-ban…