A BM központi nyilvántartóján kívül a rendszer bukásáig léteztek a fővárosi és megyei rendőr-főkapitányságok állambiztonsági orgánumainak nyilvántartásai.
A BM Központi Operatív Nyilvántartó Osztálya, amely a forradalmat megelőző években közel 1,2 millió polgárt regisztrált, a szovjet intervenciót követően a BM II/11. Operatív Nyilvántartó Osztályaként tevékenykedik tovább. Számozása 1962-ben III/2-re változik, 1974-ben pedig betagolják a nyilvántartó központba, amelynek 1. osztályaként működik három esztendeig, amikor is adatfeldolgozó csoportfőnökség néven egyesítik az információfeldolgozó csoportfőnökséggel.
AZ OPERATIV ÉS A HÁLÓZATI (ügynöki) nyilvántartást 1963-ban szétválasztják, habár továbbra is a III/2. operatív nyilvántartó osztály végzi az idevágó teendőket. A négy esztendővel később elkészült új szabályzat szerint az operatív nyilvántartás három részre oszlott. Az alapnyilvántartásba a terhelő és kompromittáló adatok alapján kerültek a polgárok. Az itt szereplő adatok priuszt jelentettek. Nem úgy a kutató-nyilvántartásba vetteké. A róluk gyűjtött információk csak afféle operatív adatbázisként szolgáltak. A bizalmas nyomozás alá vont személyekként nyilvántartottakról a nyomozás befejeztével döntötték el, hogy melyik kategóriában regisztrálják az adataikat.
Ekkor születik döntés azok törléséről, akiknek kompromittáltsága csekély, s szinte elévült, később nem is nagyon merült fel panasz rájuk. Törlik továbbá a háború előtti rendszer erőszakszervezeteinek azon tagjait, akik aztán részt vettek a „szocializmus építésében”, s pozitív a beállítottságuk, valamint a hajdani „kizsákmányolókat” és utódaikat, akiket csupán osztályhelyzetüknek köszönhetően regisztráltak, végül pedig azokat, akik ugyan súlyosan kompromittálták magukat a múltban, de később kiemelkedő érdemeket szereztek.
Jellemző azonban, hogy a Horthy-korszak magasabb tisztségviselőinek nyilvántartását még a hetvenes évek legvégén is előírták az idevágó szabályzatok. A nyilvántartás rendezését 1967. december 31-én fejezték be: 258 444 fő közül alapnyilvántartásba 64 084, kutató-nyilvántartásba 108 388 személy került. Töröltek 85 975 főt. Kiderül az is, hogy az 1966 februárjában kelt PB-határozat alapján a korábban holt anyagba helyezett, ám ismét „aktivizálódott” szerzetesek, apácák, volt SS-ek, volksbundisták, arisztokraták, tőkések, gyárosok, földbirtokosok, tiltott határátlépést elkövetők közül politikai érdekből 15 940 főt visszahelyeztek a nyilvántartásba.
Ezután hozzáláttak a nyilvántartottak terhelő és személyi adatainak feldolgozásához. Ez az operatív nyilvántartásban szereplő személyek „bűncselekményei és kompromittáltságuk” alapján készült adatbázis 1968. június 1-jétől kezd működni. 1969-től a BM Nyilvántartó Központjának 1. Osztálya végzi a politikai rendőrség operatív és hálózati nyilvántartását. A hálózati beszervezéssel, neveléssel kapcsolatos teendőket 1972-ben miniszteri utasítás szabályozza. A gépi feldolgozás (egységes gépi prioráló rendszer) s a gépi adatközpont 1974 januárjától működik. Ekkortájt kezdik meg az adatok mikrofilmre rögzítését is.
S most vegyük szemügyre a legfontosabb dossziékat. 1950-től csoportdossziét nyitottak azokról a személyekről, akik ügynöki bizalmas nyomozás alatt álltak, mert kém-, „kártevő”, „demokráciaellenes” tevékenységgel vagy más államellenes bűncselekménnyel gyanúsíthatók, s akiket tevékenységükben szervezeti egység kötött össze. A dosszié többek között tartalmazta a nyitásáról szóló határozatot, a csoportról készült részletes összefoglalót, a hálózati munka folyamán keletkezett jelentések másolatát és az ügy befejezéséről szóló összefoglalót. A csoport őrizetbe vételét követően a dossziét át kellett adni a vizsgálati szerveknek.
Személyi dossziét azokról a polgárokról nyitottak, akik ellen „államellenes bűncselekmény elkövetésének gyanújával” bizalmas nyomozás folyt. Egészen 1967-ig minden esetben személyi dossziét nyitottak a „kapitalista” államok külképviseleteinek vezetőiről és beosztottairól, továbbá ezen országok tudósítóiról. Az iratgyűjtemény tartalma lényegében megegyezik a fent bemutatott dossziékéval.
Előzetes ellenőrző személyi és csoportdossziékat ezzel az elnevezéssel 1958-tól nyitottak azokról a személyekről, akiket az illetékes szervek ugyan még nem ellenőriztek, de már gyűlt a rájuk vonatkozó, ellenséges tevékenységre utaló adat. Vagyis volt már ügynöki beszámoló, őrizetesek vallomása, állampolgárok bejelentése (magyarán feljelentés) stb.
A körözési dossziékban kaptak helyet a „kapitalista” hírszerző szervek ügynökei, a más „államellenes” machinációkkal gyanúsítottak, akik megszöktek a letartóztatásból, vagy kivonták magukat a politikai rendőrség nyomozása alól, továbbá a fegyveres erőktől megszökött s ezért hazaárulónak minősülő személyek. A körözést a BM bármely operatív osztálya kérhette. Ha a körözött személynek különböző helyen élnek rokonai vagy közeli kapcsolatai, s várható, hogy felkeresi őket, a dossziéból másodpéldányt kell küldeni azoknak a szerveknek, amelyek területén az illető felbukkanhat.
Objektumvonalas dossziét nyitnak az operatív munka szempontjából fontos munkaterületeken működő hadiipari objektumokról, a mérvadó nehézipari üzemekről, az alapanyagokat és az exportra gyártó üzemekről, a tudományos kutatóintézetekről, valamint katonai egységekről. Ide tartoznak továbbá „az osztályellenség” különböző kategóriái, kivált a csendőrök, a magyar királyi katonatisztek.
Rendkívüliesemények-dossziét nyitottak minden olyan „ellenséges tevékenységre” utaló esemény ügyében – például röpcédulázás, nagymérvű falfirkálás, diverziógyanús esetek, gyújtogatás, tömeges állatmérgezés –, amelyek nyomán nem sikerült elfogni a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt, illetve személyeket.
ELLENŐRZŐ FIGYELŐDOSSZIÉBAN – amelynek elnevezése 1963-ban ellenőrző dossziéra változott – rendezték azokat az anyagokat, amelyek alapján a központ a vidéki szerveit ellenőrizte, s ha kellett, támogatta a különösen fontos, bizalmas nyomozásokban.
A figyelődossziét 1960-ban nyitották meg – kompromittáltság és ellenséges magatartás alapján – a „társadalomra veszélyes egyének” állandó ellenőrzésére. A dosszié a „veszélyes elemek” külön nyilvántartását szolgálta. Tartalmaznia kellett a külön nyilvántartásról szóló határozatot, a környezettanulmányt, a más orgánumoktól származó információkat, az idevágó hálózati s az értékelő jelentéseket.
A biztonsági dosszié tartalmazta a szigorúan titkos (szt) állományra vonatkozó dokumentumokat. Köztük az szt-tisztek működését, feladatait ismerők névsorát, titoktartási nyilatkozataikat, a tiszt ellenőrzésére hozott intézkedéseket, az operatív, konspirációs, valamint biztonsági helyzetéről készült jelentéseket, az irányítása alatt működők fedő- és azonossági számát. Az szt-állomány működése során keletkezett dokumentumokat a leveleződossziékban helyezték el, amelyek tartalmazták az idevágó munkaterveket és utasításokat, az operatív tevékenységgel összefüggő beszámolókat, jelentéseket s a szóbeli beszámoltatásokról készült feljegyzéseket.
Tájékoztató dossziét nyitottak a „kapitalista” államokban élő olyan személyekről – politikusok, gazdasági szakemberek, vállalkozók, lapkiadók, tudósok –, akiknek „tanulmányozása” operatív tekintetben szükségesnek bizonyult. A központi operatív nyilvántartó P és L jelzésű gyűjtődossziéiban dolgozták fel a „kompromittált” személyekre vonatkozó s a háború előtti időkből származó dokumentációs kompromittáló anyagot. A dosszié tartalmazta a tanulmányozott személyekkel kapcsolatos hálózati összefoglalókat, valamint egyéb elemzéseket, amelyek sajtó- és más információs források – diplomaták, külkereskedelmi, kulturális képviseletek munkatársainak közlései vagy külügyminisztériumi jelentések – alapján készültek.
Vizsgálati dossziét az előzetes letartóztatással és a vizsgálattal kapcsolatos okmányok s anyagok gyűjtésére nyitottak. A „bűnöző” – ahogy a korabeli utasítások és előírások nevezik a lefogottat – előzetes letartóztatásához és előállításához határozatot kellett készíteni. A gyűjtemény nem tartalmazhatott operatív hálózat és technika útján keletkezett titkos anyagokat.
A dossziékat a központi nyilvántartóban tárolták. Itt raktározták el a titkosított, zárt anyagokat – a Rákosi-időkben vezető pozíciót betöltött egyének és a forradalom utáni megtorlás koncepciós pereinek dokumentációit –, valamint a holt anyagokat, vagyis a nyilvántartásból törölt személyek adattárát, amelynek megőrzését operatív vagy politikai érdek indokolta.
A beküldött dossziékat – a figyelődosszié kivételével – irattári számokkal látták el. A vizsgálatiakra V került, a személyi, csoport-, körözési, objektum- és rendkívüliesemények-dossziékat O-val jelölték. Jellemző, hogy a beszervezési és munkadossziékat csak akkor helyezték el itt, ha a hálózati személyt kizárták vagy ideiglenesen nem foglalkoztatták, illetve ha a besúgó elhalálozott.
A csoportdosszié nyilvántartóba kerülésének feltétele az ügynöki bizalmas nyomozás megszüntetése; a személyi dosszié irattározása az illető letartóztatása, halála vagy az ügynöki bizalmas nyomozás megszüntetése után volt esedékes, a körözésié, ha az illetőt meglelték, vagy a körözést halál esetén megszüntették.
A rendkívüli események dossziéja a nyomozás eredménytelenségekor került ide, a tájékoztatási akkor, ha a tanulmányozott ember elhalálozott, vagy ha rájöttek, hogy operatív tekintetben jelentéktelen az illető, esetleg maga az egész ügy. Végül a vizsgálati akkor, ha a bíróság kimondta az ítéletet, amelyet csatoltak a paksamétához. A dossziékba való betekintést kérdőjegyen kérhette az operatív tiszt.
Selejtezést csak akkor végezhettek – persze előírás szerint –, ha a dossziéban szereplő valamennyi személyt törölték a nyilvántartásból, avagy az adattár operatív szempontból érdektelenné vált. (El lehet képzelni, hogy több száz, jobb esetben több tucat, operatív célzattal regisztrált név viselőjét mikor törölték maradéktalanul.) Az 1974-ben keletkezett szabályzat szerint a selejtezéshez külön tervet kellett készíteni, majd a kirostált dossziékról jegyzőkönyv készült. Ezt a regulát azonban számtalan esetben nem tartották be.
Megjegyzendő még, hogy 1967-ben elrendelték a dossziék tárgy- és témakör szerinti nyilvántartását is, ami 1974-től gépi úton zajlott. A témakör szerinti csoportosítás a következőképp festett: „1. Háborús és népellenes bűnök; 2. A Magyar Népköztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjének megdöntésére, gyengítésére irányuló tevékenységek; 3. Ellenforradalmi események, ellenforradalmi szervek, fegyveres csoportok és azok vezetőinek, tagjainak szerepe és tevékenysége; 4. A horthysta és Szálasi-kormányok [Szálasi-államapparátus], erőszakszervek, intézmények szervezeti felépítése, működésük, hatáskörük, vezetőiknek és egyes beosztottaiknak tevékenysége; 5. A felszabadulás előtti és utáni jobboldali pártok, egyesületek, szervezetek működése, programja, helye és szerepe a politikai életben, ellenséges tevékenysége; 6. Egyházak, egyházi szervezetek, szekták működése; 7. Kapitalista országok hírszerző, propagandaszervei részéről a Magyar Népköztársaság ellen irányuló ellenséges tevékenysége, ezen szervek működése, vezetőiknek, beosztottaiknak és ügynökeiknek ellenséges tevékenysége, módszerei; 8. A fenti szervek által használt objektumok, ügynökök kiképzőhelyei, találkahelyük, postaládái és felderített ellenséges [gyanús] bel-, külföldi címek; 9. Jelentős politikai, történelmi eseményre vonatkozó, a munkásmozgalommal és az ellenállási mozgalommal kapcsolatos eredeti dokumentumok; 10. Módszerek, amelyeket az állambiztonsági szervek bizalmas nyomozás, feldolgozómunka során alkalmaztak.”
E nyilvántartásnak 1990-ben nyoma veszett. Hollétéről a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Információs Hivatal, a Katonai Felderítő Hivatal, a Katonai Biztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat minden bizonnyal pontos információkkal rendelkezik. Tény mindenesetre, hogy e dokumentáció birtokában állampolgárok ezrei zsarolhatók.
Az állampolgárok alapvető jogait a dossziék mellett összesen huszonhétféle operatív nyilvántartási karton sértette évtizedeken keresztül. 1954-től vezették az ujjlenyomatokat és fényképeket tároló daktiloszkópiai kartoték-nyilvántartást. A Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) nyilvántartásában szerepeltek az ország területén élő külföldiek, az átutazók, a ki- és bevándorlók s a bármely ügyben külföldre utazó magyar állampolgárok. A levél-ellenőrzési osztály regisztrálta a megfigyelt polgárok ki- és bemenő postáját, a II/9-es osztály pedig a környezettanulmányokat és figyelési jelentéseket.
A NYILVÁNTARTÁSBAN SZEREPLŐ polgárok száma a hatvanas években a következő: 1961: 250 ezer fő, 1964. február 1.: 239 286 fő, 1966. december 31.: 209 952 fő. A priorálások ugyanebben az időszakban így alakultak: 1965-ben 545 021 „ellenséggyanús” személy előéletét vizsgálták felül, 1966-ban 746 658-ét, 1971-ben pedig 765 693-ét. 1970. december 31-ig a politikai rendőrség az operatív nyilvántartásban szereplő polgárok adatainak, „kompromittáltságának” lyukkártyára, illetve lyukszalagra való átvétele során összesen 221 670 személyi adatot dolgozott fel. 1970-ben csupán „az antidemokratikus elemek” nyilvántartásában 65 878 fő szerepelt. Mindennek részben ellentmond Benkei András belügyminiszter 1966. január 27-én a Politikai Bizottságnak „a belső ellenséges erők tevékenységéről és elhelyezkedéséről” készült jelentése, amely szerint 1960-ban 600 ezer, 1966-ban pedig 186 ezer polgárról vezetett nyilvántartást a politikai rendőrség. Az Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztály 1989 júniusában készült kimutatása szerint 164 900 a nyilvántartottak száma.
Vége
Részlet a szerző Állambiztonság, 1956–1990 című, a Korona Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő művéből. Az idézetek a korabeli dokumentumokból származnak, amelyek a Magyar Országos Levéltárban, a Történeti Hivatalban és a Belügyminisztérium Központi Irattárában kutathatók. További értékes adatokat és részleteket tudhatunk meg a politikai rendőrség totális nyilvántartásáról Petrikné Vámos Ida Iratok a Történeti Hivatalban című kiváló tanulmányából. In: A Történeti Hivatal Évkönyve, 1999. Történeti Hivatal, Budapest, 1999. 29–61.
konzultáció
Elhallgattatná a választókat Magyar Péter
