Sokkoló ukrán nyilatkozat: szerintük sikeres a mozgósítás + videó

Denisz Smihal ukrán védelmi miniszter szerint nincs probléma az ország mozgósításával, miközben a közösségi médiában sorra jelennek meg azok a felvételek, amelyek erőszakos behívási akciókat mutatnak be. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint az ukrán haderőben nő az emberhiány, az orosz haderő pedig fenn tudja tartani a létszámát.

2025. 09. 12. 12:12
Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Denisz Smihal ukrán védelmi miniszter a Sky Newsnak adott interjúban tagadta, hogy gondok lennének a mozgósítással. Szerinte az elmúlt egy évben a behívások szintje teljesen stabil, sőt emelkedő tendenciát mutat, és – mint mondta – annyi katonát mozgósítanak, amennyi a veszteségek pótlásához és kisebb tartalékok kialakításához szükséges. Smihal ugyanakkor elismerte, hogy Oroszország a mozgósítás révén képes pótolni a veszteségeit, noha szerinte az orosz áldozatok száma akár ötször nagyobb lehet, mint az ukrán oldalon. „Számukra nem jelent akadályt, hogy a háború kezdete óta mintegy egymillió embert vesztettek. Továbbra is lőnek, és embereiket a háború tüzében égetik el, miközben nem számolnak a veszteségeikkel” – fogalmazott a miniszter.

Vajon tényleg sikeres-e az ukrán mozgósítás? (Fotó: DMYTRO SMOLIENKO / NurPhoto)
Vajon tényleg sikeres-e az ukrán mozgósítás? (Fotó: NurPhoto/Dmytro Smolienko)

Korábban Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője arról beszélt, hogy Oroszországban akár egy újabb mozgósítási hullámot is bejelenthetnek, ami azonban szerinte komoly elégedetlenséget váltana ki az orosz társadalomban.

Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője az ukrán–orosz erőviszonyokat elemezve rámutatott: a két ország lehetőségei között óriási a különbség. Ukrajnának kevesebb mint 30 millió lakosa van, míg Oroszország népessége mintegy 150 millió fő, vagyis Moszkvának sokszoros emberi tartalék áll a rendelkezésére.

A szakértő szerint bár Ukrajnában teljes, a 25 és 60 év közötti férfiakat érintő mozgósítás van érvényben, a számok így sem kedvezőek. Oroszország képes teljesíteni mozgósítási céljait, míg Ukrajna nem. 

Az ukrán haderőben nő az emberhiány, az orosz haderő pedig fenn tudja tartani a létszámát, sőt akár növelni is tudja. És ezt a második tényt maga Szirszkij tábornok, az ukrán haderő parancsnoka ismerte el

– emelte ki Demkó Attila.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkéntes jelentkezés lehetősége lényegében kimerült. 

Az pedig, hogy önkéntesek jönnének, az igaz volt 2022-re, de 2025-re nagyon valószínűtlen, hogy megfelelő számú önkéntes lenne

 – fogalmazott.

A 18–22 év közötti korosztály egy része el tudja hagyni az országot, így ebből a körből kevés katonát tudnak behívni, a 22–25 évesek pedig még mozgósíthatók, de sokan közülük bujkálnak a behívás elől. 

Bár van még mozgósítható tartalék, ennek nagysága meg sem közelíti az orosz lehetőségeket.

– mondta el a szakértő, ugyanakkor hangsúlyozta: az ukrán hadsereg egyelőre továbbra is képes a védekezésre.

Szörnyű mozgósítás Ukrajnában

Miközben Kijev a mozgósítás „sikeréről” beszél, a közösségi médiában egymást érik a felvételek, amelyek egészen más képet mutatnak. Az egyre terjedő videókon sorozóbizottságok erőszakkal próbálnak hadköteles férfiakat elhurcolni az utcákról.

Olyan eset is előfordult, hogy civilnek adták ki a magukat a kényszersorozók Ukrajnában – ezzel az új módszerrel próbáltak minél több férfit elkapni.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.