Erre reagálva felidézte, hogy az általános iskolában testnevelésórán a tanár kijelölt két csapatkapitányt, akik választhattak, hogy kikkel akarnak együtt lenni a következő futball- vagy kosárlabda-mérkőzésen.
Én egy dolgot biztos tudok, hogyha Sikorski kolléga maradna utoljára, én inkább azt választanám, hogy kevesebben legyünk
– mondta.
Ezt követően érintette azt is, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen üdvözölte a román kormány augusztus végi megszorítócsomagját, amelyben egyebek között adóemelések is szerepelnek.
Ami Von der Leyen elnök dicséretét illeti: na ez az, amire mi nem vágyunk. Tehát addig jó, amíg Von der Leyen elnök asszony nem dicsér minket
– jelentette ki.
Mi a magyar emberek akaratát hajtjuk végre, a magyar emberek elégedettségére hajtunk, és nem Von der Leyen elnök elégedettségére
– folytatta.
Szijjártó Péter közismert ténynek minősítette az ukrajnai kényszersorozásokat
Közismert tény, hogy Ukrajnában nyílt embervadászat, erőszakos sorozás zajlik, mindenki tudja, hogy ezen erőszakos sorozás során gyakran megvernek, adott esetben halálra vernek embereket, és ezt azért csinálhatják, mert Európa háborúpárti politikusai szerint Ukrajnának ebben a helyzetben mindent szabad
– vélekedett, mindezt a XXI. század egyik legnagyobb európai szégyenének nevezve.
Azt gondolom, hogy itt a konkrét elkövetők mellett felelősség terheli mindazon brüsszeli politikusokat is, akik félre- vagy elnéznek ezen bűncselekmények kapcsán
– jegyezte meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!