Törvényesség, rend, biztonság

I. A polgárok államba vetett bizalmának záloga az életkörülmények javulása és a biztonságérzet. Nehéz voksolni és megmondani, hogy kinek melyik fontosabb. Egy biztos, nincs olyan politika, amely mást célozna, de van olyan politika, amelynek révén mindez jobban, teljesebben, érzékelhetőbben válik elérhetővé, kézzelfoghatóvá. Az ilyen politikának két feltétele van. Egyfelől, hogy tisztában legyen a polgárok érzületével, másfelől, hogy minden egyes döntésében világos értékrend tükröződjék. Előbbi révén érezheti a polgár, hogy róla szól, érte van a kormányzás, utóbbi pedig megóvja a kormányzást az esetlegességtől.
A mai kormány azzal az ígérettel és programmal lépett hivatalba, hogy a pártállamot leváltó jogállamban megszilárdítja a törvényességet és a rendet. A rendszerváltozás lényege a jogállam intézményi feltételeinek megteremtése volt. Ám ezek csak az elengedhetetlen alapok voltak, a jogállam működésének lényege a hétköznapokban van. A rendszerváltozással időben egybeesett a bűnözés ugrásszerű növekedése. Ez tény. Sokan magában a rendszerváltozásban, a diktatúrából a demokráciába való átlépéssel hozták, hozzák összefüggésbe ezt. Mondván, a szabadság lehetősége elhomályosította a biztonság iránti éberséget és visszaélésre, tiltott gyümölcs leszakítására is megteremtette az alkalmat. Számomra azonban túl szent dolog a demokrácia ahhoz, hogy azzal a bűnözést viszonyba állítsam. Ez inkább azon szakemberek, közvélemény-formálásra igényt tartók nézete, akik nem keresni szeretik az okokat, hanem megtalálni. A változás önmagában természetesen mindig azzal jár, hogy az inga kileng, ám ha ez a változás a demokrácia, a szabadság irányába történik, akkor reálisan elvárható, pusztán önvédelmi reflex alapján, hogy óvatosság, a nem kívánt jelenségekkel szembeni kontroll lehetősége egyidejűleg meglegyen. (Elég itt példaként felhozni a spontán privatizáció kontroll nélküli elindításának ügyét és az ebből eredő visszaéléseket.)
Történelmi tapasztalattal nem igazolható, hogy a demokráciára való áttérésnek szükségszerűen a bűnözés növekedésével kell együtt járnia, még kevésbé igazolható, hogy a demokrácia ötödik-hatodik évében (a 90-es évek derekán) a bűnözésnek permanensen növekednie kellene (kellett volna). A bűnözés növekedése nem a demokrácia ára volt, még kevésbé illő azt mondani, hogy ezt a társadalomnak meg kellett fizetnie. Sokkal inkább arról van szó, hogy a mindenkori büntetőjogi intézményrendszeren kell számon kérni a bűnözés alakulását. A polgár az adóban viseli a terhet, az államnak pedig az adóból kell biztosítani a polgár biztonságát.

II. A 90-es évtized bűnözési statisztikája világos képet mutat arról, hogy melyik kormány milyen hatékonysággal használta fel az adófizetők pénzét.
A szakirodalomban elfogadott nézet szerint a büntető jogszabályok alakulása és a bűnözés (az ismertté vált bűncselekmények számának) alakulása között direkt összefüggés van. Ám a szakirodalom is elfogadja azt, hogy egy tekintetben mégis tetten érhető az összefüggés, mégpedig az elkövetők, kiváltképp a visszaeső elkövetők számának alakulásában. Vagyis abban, hogy hány ember bűnözik, illetve hány bűnöző érzi úgy, hogy a büntetőjogi intézményrendszer vele szemben hatástalan. Nos, számomra inkább ezért figyelemre méltó a fenti adatsor. Ez ugyanis azt mutatja, hogy az elmúlt két évben nemcsak a bűncselekmények száma csökkent nagyságrendekkel, hanem jól érezhetően kevesebb az elkövetők és a visszaeső elkövetők száma is. Utóbbi a mögöttünk hagyott évtized során 2000-ben volt a legalacsonyabb.
Az elkövetők számának alakulása több szempontból jelentős. Egyrészt azért, mert itt már szó sem lehet valamiféle számmisztikáról, itt konkrét személyek száma jelenik meg. Ezzel összefüggésben nehezen lehetne másra gondolni, mint arra, hogy a csökkenő tendencia mögött a büntetőjog viszszatartó ereje húzódik meg. És ez nyilván azt is jelenti, hogy a polgár kevesebb bűnözővel kerül szembe. Mindez azt a reményt is kelti, hogy kevesebben adják a fejüket a bűnözésre, ami nyilvánvalóan már nem pusztán a büntetőjog visszatartó erején múlik, hanem mindazon a társadalompolitikai intézkedésen, amely ebben az időszakban született.
Érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy a bűnözéssel egyidejűleg miként alakult az igazságszolgáltatás.
Jól kivehető: az ismertté vált bűnelkövetők reálisan számolhatnak azzal, hogy cselekményük nem marad „értékelés nélkül”, az igazságszolgáltatás elé kerülnek, ami nagyban hozzájárul a polgároknak az állami működés következetességébe vetett bizalmához. Ennek továbbviteléhez jótékonyan hozzájárul az ügyészség 2000. évben elért váderedményessége, amelyhez hasonló utoljára 1994-ben volt. A számok makacs dolgok, és csak ezek ismeretében érdemes arról szólni, hogy vajon az elmúlt három esztendőben mit is tett a kormányzat a jogszabályok területén.

III. Tagadhatatlan, hogy a kormányzati ciklus eltelt három évében a büntetőjog területén markáns szemléletváltás történt. Ennek elindítója pedig kétségtelenül a hivatalban lévő kormány által képviselt szigorú büntetőpolitika. A váltásban két igény volt, van jelen. Az egyik mögött az a meggondolás áll, hogy jogállamban nincs mód a büntetőjogon túlra tolni a közösségi normát sértő viselkedés szankcióit. Erre nem lehet várni, és erre más jogágak sem tehetők alkalmassá. A másik a közvélemény elvárása, amellyel lehet egyet nem érteni, ám nem lehet bevárni, hogy a polgárok elveszítsék az állam erejébe vetett bizalmukat.
A cél az volt (és mai az), hogy szűküljenek a bűnelkövetés esélyei, legyen határozott a bűnüldözés, legyen következetes az igazságszolgáltatás és a végrehajtás. A 90-es évek derekán tapasztaltakhoz képest a büntetőjog komolyságát kellett megóvni, és ennek első eszköze a törvényi szinten való szigorítás volt. Ennek érdekében történtek a törvénymódosítások, amelyek sora világos koncepcióvá áll össze.
A kormány – kiindulva a büntetőjogi intézményrendszer jogállami funkciójából – a hatékonyság azonos hangsúlyú összetevőiként kezeli a felderítést egyfelől, és a szigorú, következetes szankcionálás lehetőségének megteremtését, elvárását másfelől. A szocialista–liberális koalíció kormányzása során az e kettő közötti hangsúlyingadozás folyamatosan megfigyelhető volt, ami oda vezetett, hogy sem az egyik, sem a másik téren nem történt valódi előrelépés.
Ehelyett aktuális magyarázkodások következtek. Amikor a szigorú szankciók igénye felmerült, akkor a felderítés eredményesebbé tételével ütötték el a döntést, amikor pedig a felderítés eredményessége került szóba, akkor a szankciórendszer felülvizsgálatával érveltek. Ez utóbbinak egy következménye lett, néhány bűncselekmény esetében a nulláról egy évre emelték a büntetési tétel alsó határát (amelynek valódi hatása nem volt, ellenben ténylegesen lecsökkentette a bíró mozgáslehetőségét, szemben a büntetéskiszabási támpontként bevezetett középmértékes rendelkezéssel). A helyes viszony a felderítés és a büntetőjogi szankció között magyarázatra alig szorul. A szankció és az előtte lévő rendelkezés a jog alapja, még pontosabban a jog alkalmazásának alapja. Ez teremti meg a lehetőséget a felderítéshez és nem fordítva. Fontos volt tehát rögtön a kormányciklus elején a felemásan és csökevényesen elvégzett szankciórendszer felülvizsgálatát ténylegesen megejteni és megtenni a szigorításokat. Fontos volt világos koncepció mentén új tényállások beiktatása a büntető törvénykönyvbe. Fontos volt elindítani azokat a szervezeti változtatásokat, amelyek eredményeként a bűn üldözése hatékonyabbá válhatott. Fontos volt egyidejűleg lépéseket tenni annak érdekében, hogy a tanúk védelme kiteljesedjen, és a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése lehetővé váljék. Fontos volt biztosítani, hogy az elkobzott dolgok ne semmisüljenek meg értelmetlenül, hanem eljuthassanak a rászorultakhoz. És fontos volt az, hogy a korábbi kormány által elindított igazságszolgáltatási reform tévútjait a büntetőeljárási rendet illetően is korrigálni lehessen.
Nos, ezek a feladatok vártak megoldásra, és ma ezek megoldottak.

IV. A kormány abból indult ki, hogy a büntetőjog komoly dolog, ezért azután nem lehet rajta számon kérni, hogy miért szigorú, sokkal inkább azt kell megnézni, hogy kellőképpen szigorú-e.
1. Az eltelt három évben jelentősen szigorodtak a robbanóanyaggal, lőfegyverrel visszaélés, a fegyvercsempészet és a kábítószerkereskedelem büntetési tételei, és a bírói mérlegelés lehetőségének megtartása mellett a büntetéskiszabásra vonatkozó rendelkezések is módosultak. Szigorodtak a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények büntetési tételei. Mindezek ma már a legsúlyosabb megítélés alá esnek. Különös jelentőséggel bír, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények esetében – idetartozik a gyermek megölése – lehetővé vált a valóban életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása.
A kormány a közelmúltban olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek eredményeként a korrupciós bűncselekmények büntetési tételei is jelentősen szigorodni fognak. Ezzel egyidejűleg az összbűnözés több mint hetven százalékát kitevő vagyon elleni bűncselekmények körében az elkövetés gyakoriságára és az okozott kár nagyságára tekintettel differenciált szigorítás történt. Ennek legjellemzőbb esete, hogy az ötszázmillió forint feletti károkozás esetén a törvény 2000. március
1-jétől tíz évig terjedő szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé. Jelentős módosítás, hogy a kiszabható pénzbüntetés összege a háromszorosára, 10,8 millió forintra emelkedett, és minden bűncselekményből eredő vagyonra nézve kötelezővé vált a vagyonelkobzás alkalmazása.
A kis súlyú bűncselekmények esetében a kormány büntetőpolitikája a következetes jogalkalmazói gyakorlatot várja el, abból kiindulva, hogy a bűn akkor is bűn, ha a többihez képest kicsi. Az elmúlt három esztendőben több új tényállás került be a Btk.-ba. Ezek egy része nemzetközi kötelezettségeink elvárásaiból adódik (például visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel, külföldi hivatalos személyekkel kapcsolatos korrupciós bűncselekmények), más része a bűnözés új fajtáira történő azonnali reagálás eredménye (például emberkereskedelem, sportrendezvényeken történő rendbontás, hamis bankkártyával való fizetés elfogadása), harmadrészt olyan tényállások visszaiktatása, amelyek korábban egyfajta meggondolásból kikerültek a Btk.-ból (például jövedékkel viszszaélés). A parlament előtt lévő törvénycsomag mindehhez járuló talán legfontosabb rendelkezései a cégekkel, jogi személyekkel szembeni büntetőjogi intézkedés lehetőségének megteremtése.
Az elmúlt három év alatt jelentősen kibővült azok köre, akik tevékenységük folytán fokozott büntetőjogi védelem alatt állnak. E körben ma már benne vannak a személyszállítást végző vállalkozók, a polgárőrök, és parlament előtt lévő törvényjavaslatban foglaltak szerint bekerülnek az egyházi törvény szerint nyilvántartásba vett egyházak lelkészei, papjai. Ennek alapján a velük szemben elkövetett jogsértések súlyosabb megítélés alá esnek. Lehetne még sorolni az új rendelkezéseket, kiváltképp az uniós csatlakozás elvárásaiból fakadókat (például szubvenciós csalás), amelyek vagy már hatályos rendelkezések, vagy a közeljövőben a parlament jóváhagyását követően fognak hatályba lépni, ám már az eddigiekből is jól kitűnik, hogy a jelenlegi kormány jogpolitikai szándékai világos értékrend alapján és következetesen valósulnak meg.
2. Külön említést érdemelnek az 1999. szeptember 1-jén hatályba lépett maffiacsomag elemei. E törvénycsomagban a korábbinál egyértelműbb és szigorúbb igazgatási és rendészeti jogszabályok révén lehetővé vált a bűnözői körök hatékonyabb kontrollja, a fiktív vállalkozások kiszűrése.
3. A kormány eltelt három évének jogalkotása mellett jelentős szervezeti változtatások történtek a bűn üldözését végző szervezetek körében is. Új szervezetként állt fel az adóhatóság nyomozó szerve, a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal.

V. A bűncselekményekkel szembeni szigorúbb elbánás kilátásba helyezése, a nyomozó hatóságok rendszerének megerősítése mellett a kormány számolt azzal, hogy kiélesedik a büntetőeljáráson belül a harc, és ettől a tanúkat meg kell óvni. Ezért az elmúlt három évben fokozatosan fejlődtek ki a tanúvédelem hatékony eszközei, egészen odáig, hogy a már most meglévő technikai védelem mellett a jövőben – a parlamenthez benyújtott törvényjavaslat elfogadása esetén – mód lesz a tanú személyazonosságának cseréjére is, ami a tanúvédelem utolsó lépcsője. A kormány egyidejűleg gondot fordított arra is, hogy a bűncselekmények áldozatai kárenyhítésben részesüljenek. A közalapítványi formában működő mechanizmus útján 2000. évben közel 13 millió forintot fizetett ki kárenyhítés címén összesen 111 kérelmezőnek (az emberölés áldozatai hozzátartozóinak, illetve a testi sértés, rablás bűncselekmények sértettjeinek). A kárenyhítési kérelmek bejelentését a rendőrkapitányságokon dolgozó referensek segítik.
2000-ben iktattak be egy olyan, eddig hiányzó láncszemet, amely a korábbi ésszerűtlen gyakorlatot megváltoztatva lehetővé tette, hogy a büntetőeljárás és a szabálysértési eljárás során elkobzott dolgok civil szervezetek bevonásával eljuthassanak a rászorultakhoz.

VI. Fontos volt, hogy a büntetőeljárás rendje olyan legyen, amely megfelel mind a vele szemben támasztott időszerűségi elvárásoknak, mind pedig a jogalkalmazók szakmai elvárásainak.
Az előbbi okból az elmúlt három esztendőben több olyan változtatás történt, amelynek révén egyszerűbbé vált az eljárás, ami az időszerűség javítására jótékonyan hatott. Itt kell megemlíteni az írásbeli tanúvallomás, a távol lévő vádlottal szembeni eljárás lehetőségének megteremtését, a bírósági és ügyészségi titkárok eljárási lehetőségének bővítését. A jövőben mindez tovább fog bővülni a kihallgatásoknál, a tanúmeghallgatásoknál a zárt láncú technikai közvetítő eszköz alkalmazásának bevezetésével.
A kormány, érzékelve a korábbi kormány által elfogadtatott új büntetőeljárási törvénnyel szembeni szakmai aggályokat, elsősorban a jogalkalmazók véleménye alapján korrigálta a még hatályba nem lépett törvény vitatott rendelkezéseit, amely módosításokat a parlament most tárgyalja. E módosítás mögött mára a szakmai közvélemény teljesnek mondható egyetértése húzódik meg.

VII. Végül volt még egy teendő. Az 1956-os forradalom után koholt vádak alapján köztörvényi bűncselekmények miatt elítéltek erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációja egészen a közelmúltig nem történhetett meg. A kormány javaslatára 2000. december 12-én a parlament elfogadta a sorrendben negyedik semmisségi törvényt, amely ezt megoldotta. E törvény alapján idén februárban a bíróság semmisnek mondta ki a 25 éves korában ártatlanul kivégzett Tóth Ilona szigorló orvossal szemben hozott koncepciós ítéletet.
Az igazságügyi tárca kezdeményezésére indult meg a váci rabtemető kegyeleti-régészeti feltárása, amelynek során 109 csontmaradványt hantoltak ki, és a fellelhető hozzátartozók megkérdezése, valamint az azonosítások elvégzését követően a maradványokat egyénenként és sírfoltszámmal ellátva, az újonnan kialakított temetkezési helyen visszatemették. E helyet november 1-jén adják át és szentelik meg. A feltárás során kerültek elő a börtönben meghalt Hóman Bálint volt kultuszminiszter földi maradványai. Hóman Bálint méltó és tisztességes temetése október 13-án a tassi temető családi sírkertjében megtörtént.
Az igazságügyi tárca a Politikai Foglyok Országos Szövetségének kezdeményezésére és együttműködésével a Budapesti Fegyház és Börtön területén emlékhelyet alakított ki az 1956-os forradalom leverését követő politikai megtorlás kivégzett áldozatai emlékére. A kisfogház emlékhelyének átadása november 4-én lesz. A kormány politikai és erkölcsi kötelességének érezte, hogy a korábbi időszak mulasztásait e téren is pótolja.

VIII. A kormányzati ciklus büntetőpolitikai törekvéseit a ciklus első nagy törvénycsomagját képező, és 1999. március 1-jén hatályba lépett, valamint a most parlament előtt lévő büntető jogszabályok módosításai foglalják keretbe. A büntetőpolitikai szemléletváltás szükséges volt, amit a bűnözés társadalom számára kedvező alakulása, csökkenése visszaigazol. Ám ugyanilyen szükséges a távlatos gondolkodás.
A Btk. első – 1984. évi – módosítása óta mostanáig, egyedül az 1986-os év telt el változtatás nélkül. A több mint húsz éve hatályos kódex a mai napig összesen 57 alkalommal módosult, ebből a parlament 48 esetben, az Alkotmánybíróság döntése kilencszer változtatott a törvényen. A Btk. mai állapotában is megfelelően szolgálja rendeltetését, ám a sokszori módosításból adódóan a törvénykönyv rendelkezései közötti belső harmónia szükségszerűen megbomlott, amely már önmagában indokolja új kódex előkészítését. Ezt a munkát az igazságügyi tárca 2001 áprilisában megkezdte, az új törvény koncepcióját tavasszal a kormány elé terjeszti, és terveink szerint a következő kormányzati ciklus közepén a büntető törvénykönyv újraalkotása megtörténik.

IX. Tény, hogy sem a büntetőjog, sem annak alkalmazása, a végrehajtás nem képes arra, hogy a szocializáció összes baklövését korrigálja. Olyan büntetőjogi rendszer helyes, amely nem megalázó és nem embertelen. Ám komoly büntetéssel jelzi az elkövető és a társadalom számára egyaránt, hogy mely magatartás elítélendő. A büntetőjog nem érzelgős dolog, világos üzenetet kell tartalmaznia, és következetes, határozott végrehajtást ígérnie annak, akinek ez kijár. A bűnözés szoros kontroll alatt tartása eredményezi a bűnözés visszaszorítását. Ennek vagyunk ma a tanúi. Ez volt az 1998-as szemléletváltás lényege.
A törvényesség és a törvény előtti egyenlőség révén valósul meg a hétköznapok rendje és a biztonsággal. Ezért történt a büntetőjogi intézményrendszerben az elmúlt három év alatt váltás, mind a hatóságok (rendőrség, ügyészség, bíróság) munkáját, mind pedig az igazságszolgáltatással kapcsolatba kerülő személyek sorsát tekintve. Mindennek célja a polgárok állami működésbe vetett bizalmának szolgálata.

A szerző igazságügy-miniszter, országgyűlési képviselő (MDF)