Világcsúcs – rendelésre

Sok politikai döntésnek az a lakmuszpróbája: „Mi az alternatíva?” – Lord Trend nemrég elhunyt brit kormányhivatalnok mondása tökéletesen illik egy minapi évfordulóra, amely páratlan a magyar (sport)történelemben. 1955. szeptember 29-re ugyanis Farkas Mihály hadseregtábornok, vezérezredes, a néphadsereg napja alkalmából világcsúcsot rendelt az akkori futófenoménoktól: Iharos Sándortól, Rózsavölgyi Istvántól, Tábori Lászlótól és Mikes Ferenctől. Valahogy úgy, mintha vacsorát rendelt volna a New York kávéház bárjában, lent a pincében, amely abban az időben nem üzemelt. (Itt ülték meg egyébként 1954 májusában az angolok felett aratott 7-1-es budapesti futballsikert.) Rávésték az ezüstkupákra a díjkiosztó, azaz a hadseregtábornok nevét, továbbá magát az eseményt, valamint azt a tényt, hogy atlétáink világcsúcsot futottak e nevezetes napon. Valahogy hasonlított ez az 1954-es futballvébéhez, igaz akkor Farkas Mihály két és fél millió (!) bélyeget rendelt az „V. labdarúgó-világbajnokságon aratott győzelem emlékére”. A döntőt – mint tudjuk – vasárnap játszották, és hétfőn reggel már minden magyar postahivatalban meg lehetett volna vásárolni. Csakhogy nem úgy történt, ahogy reméltük. Ezek után Farkas utasításba adta, hogy a bélyegeket még aznap semmisítsék meg! Vasárnap este két teherautó ávós tömködte az Állami Nyomda kazánjaiba a piros színnyomásra, az enyvezésre és a fogazásra váró példányokat.
Erről az intermezzóról 1955. szeptember 29-én Rózsavölgyiék aligha tudtak. Iglói Mihályt, a Honvéd-négyes mesterét értesítették Farkas óhajáról, hogy világcsúccsal tegyék emlékezetessé a napot. Iglói meg tényként közölte a ,,rendelést” a fiúkkal. Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter mondotta volt egy interjúban: ,,Az alternatívák hiánya csodálatosan egyszerűvé teszi a döntést.” Ez válasz arra, amit e sorok legelején a brit kormányhivatalnoktól idéztem. Szó sem lehetett arról, hogy Iharosnak esetleg lelki gondjai vannak, hogy Rózsavölgyi esetleg megfázott vagy Táborinak esetleg fáj a bokája, Mikes pedig esetleg most lábalt ki egy kórból. Alternatíva híján nem maradt más hátra, minthogy nekikészülődjenek a 4x1500 méteres világcsúcsnak.
A színhely az Üllői úti stadion volt. Mikes volt az első futó. A még élő főszereplők nem emlékeznek már a részidőkre, de kikalkulálták, hogy ha Mikes gyengébb időt fut, Táborinak kell behoznia a hátrányt, és akkor Rózsavölgyinek és Iharosnak „csak” végig kell futnia a három és háromnegyed kört a pályán. Amikor Iharos utolsó futóként nekieredt a távnak, annyira jól álltak az idővel, hogy Tábori és Rózsavölgyi kétoldalról bekiabáltak neki: ne menjen túl gyorsan, hagyjon valamit másnapra is.
Arthur Ashe kiváló amerikai teniszjátékos mondta egyszer: „Van olyan jelenség, amit a sportban »az analízis paralízisének« neveznek”. A szeptember 29-i, megrendelésre szállított világcsúcs alighanem egy ilyen eset. Fel sem merült, hogy a kísérlet kudarccal is végződhet. Farkas Mihály felkapta a kupákat a pályán elhelyezett asztalról, és elvtársi kézfogással átnyújtotta mind a négyet.
Politikai megfontolásból.