A szeptember 11-i terrortámadás megváltoztatta a világot. A Világkereskedelmi Központ civilizációt jelképező tornyainak felrobbantása több okra vezethető vissza. Sokan a globalizációellenességgel, mások a civilizációk, vallások közötti különbségekkel magyarázzák a brutális akciót. Ön egyetért azzal, hogy az iszlám és a kereszténység szembenállása húzódhat a terrorakciók mögött?
– Nagyon feltételesen. Határozottan egyetértek Samuel P. Huntington filozófus-politológussal, aki azt állítja, hogy az évezredek során a glóbusz különböző pontjain különféle magatartás- és gondolkodásmódok kristályosodtak ki. Más normák szabályozzák az emberek közötti viszonyt, más az egyén, a kisközösségek és a társadalom kapcsolata. A különböző kultúrák nem egyformán értékelik az időt. A világ egyes részein az emberek 60-80 éves élettartamban gondolkodnak, vagy éppen a mának élnek. Más civilizációk tagjai abban bíznak, hogy haláluk után újjászületnek, s mindent elölről kezdenek. Ezek és a vallási tételek közötti különbségek fontos részletek, de legalább ilyen jelentős dolog, hogy a világban óriási anyagi, gazdasági, megélhetési különbségek vannak. A szegény országok kiszolgáltatottak a glóbusz gazdagabbik felének. Az ilyen helyzetben lévők pedig csak kétségbeesett akciókra képesek. A tehetősebb országok azonban nem reagálnak erre a feszültségre, nem számolnak kellő mértékben azzal, hogy létezik túlnépesedés, nyomor és olyan reménytelenség, amelyből helyi erővel nem lehet kimászni. Ez olyan konfliktushelyzetet teremt, amely a leggazdagabbak segítségével, „fölülről” talán békés eszközökkel is megoldható lenne. Az „alulról” tett kísérletek viszont eredménytelenek.
– Ezek szerint ön egyetért Huntingtonnak azzal az elméletével, hogy a jövőben nem a szabadság, egyenlőség és testvériség hármasa lesz az alapérték, amely meghatározza az együttélés mikéntjét, hanem a különböző kultúrák, civilizációk összecsapása?
– Nem. Hungtinton tételét úgy értelmezem, hogy ha a civilizációk képviselői vagy egyszerűen a világ hatalmasai nem kapnak észbe, akkor kiéleződik a konfliktus, ami aztán robbanáshoz vezethet. Ebben értek egyet vele, ugyanakkor azt gondolom, hogy a világban létezik racionális gondolkodás és önzetlenség. Ez a racionalitás pedig rádöbbenthet arra, hogy néhány terroristát le lehet lőni, egyet-kettőt közülük bíróság elé lehet állítani, de ez nem old meg semmit. A palesztinok helyzetének rendezetlensége, Észak-Afrika túlnépesedése és reménytelen szegénysége, a Fekete-Afrikát pusztító járványok és polgárháborúk, az eladósodott harmadik világ kilátástalan helyzete csupa olyan feszültséggóc, amelyet fegyverrel nem lehet megszüntetni. A kérdés az, hogy a jóléti társadalmak képesek-e a gazdagságukból számottevő összeget nem fegyverkezésre és nem a fényűzésük fokozására, hanem a szegény országok megsegítésére fordítani.
– Az iszlám országokban a vallási vezetők sokszor a politika irányítói is, azaz a modern nyugati világtól eltérően a klérus nem mindenütt vált el az államhatalomtól, illetve ismét összeolvadt vele. Mi az oka annak, hogy ez így alakult?
– Alapvetően keresztény fejlemény, hogy a vallás és a profán világ elkülönült. Ez az iszlámban, de a hinduizmusban, a buddhizmusban és a konfucionizmusban sincs így. A zsidó–keresztény hagyományon kívüli nagy kultúrákban ez a szétválás nem vagy legfeljebb nagy késéssel és csak nyugati hatásra történt meg. A „szent” és a profán valóságok különválása kétezer évvel ezelőtt kezdődött, ez a kereszténység világtörténelmi újítása. Az azóta zajló folyamatnak része, hogy a pápaság és a császárság, a vallás és a politika elkülönült egymástól, és a gazdaság, a tudomány, a művészet, a technika stb. sorra autonómmá és önszabályozóvá lett. Ma olyan világban élünk, amelyben a hívő ember számára sem kétséges, hogy Isten a profán világot önállónak, öntörvényűnek és szabadnak teremtette. Az abszolút és tökéletes Isten pedig olyan világot és benne olyan embert teremtett, akinek meg tudta adni a szabadságot. Keresztény felfogás szerint Isten szabad világot hozott létre, és kapcsolatot teremtett vele, elkötelezte magát az öntörvényű világ és a szabadságát építgető ember mellett. A nyugati kultúrában erre az alapra épülve tudott kibontakozni a világ (az „e világi dolgok”) függetlensége. Más civilizációk felfogásában az istenek emberszabásúak, s a világ dolgai az istenek folyamatos beavatkozása miatt nem tudnak önállóvá és függetlenné válni.
– A különbségek mellett milyen hasonlóságok léteznek az iszlám és a kereszténység, illetve a rájuk épülő civilizációk között?
– Sok a hasonlóság, ámbár ez inkább a kisebb jelentőségű dolgokban mutatkozik. Hasonlóság, hogy ugyanarra az Ószövetségre vagy zsidó bibliára hivatkozik egyik is, másik is. A zsidóságnak, a kereszténységnek és az iszlámnak azonos az őstörténete. A zsidóság évezredek óta várja a Messiást. A kereszténység Jézusba vetett hitével az Ószövetség beteljesedettségét vallja. Az iszlám az első évezred arábiai népi vallásosságát is integrálja.
– A két kultúrkör másfajta értékekre épül. Az iszlám hívei szerint a Nyugat korrupt, materialista és immorális, ezért küzdeni kell ellene. Az ő szemszögükből nézve meg lehet-e érteni ezt az álláspontot?
– Igen, meg lehet érteni, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az iszlám országok kevésbé korruptak és erkölcstelenek. Persze mindaz a kritika, amellyel a Nyugatot illetik, megalapozott. Az iszlám jobban megőrzött fontos értékeket, mint a Nyugat. Az arab országokban erősebben él a hívek összetartozásának a gondolata, az egymásért való felelősség érzése. S bár a kereszténység ugyancsak az egymásért s különösen a rászorulókért való felelősségvállalást hirdeti, ennek nem sok foganatja van a modern világban. A modern liberális felfogás legfeljebb részlegesen fogadta el a szociális gondolkodást.
– A modern kor több kiemelkedő tudósa – Max Weber, Emil Durkheim – állítja, hogy a vallásnak racionális alapjai is vannak. Ha elfogadjuk ezt a megközelítést, miként lehet értelmezni az öngyilkos merénylők tettét?
– A kereszténység egyensúlyt teremtett az egyén és a közösség érdekei között, miközben minden korábbival szemben hallatlan mértékben felértékelte az individuumot. Az iszlámban másfajta egyensúly érvényesül, ott kisebb az egyén szerepe. Az öngyilkos merényletek értelmezésekor további nem mellékes részlet, hogy míg a mai kereszténység világigenlő és a világ öntörvényűségét értéknek tekintő vallás, addig az iszlám a túlvilágra helyezi a hangsúlyt. Az iszlám kevésbé értékeli a földi, anyagi javakat, a másik ember öntörvényűségét. Számára az élet, a saját élete is és a másik emberé is egy fokkal kevésbé értékes. A túlvilág a keresztények számára a földi élet beteljesedése, az iszlám hívei számára a földi világ ellenpólusa.
– Az iszlám vallás előírásai tiltják a védtelen ember elleni fegyveres támadást. Ha a terroristák kizárják magukat a saját vallási közösségükből, miért hajtanak végre számtalan halálos áldozatot követelő kamikaze akciót?
– A gyilkosságot az iszlám valóban nem fogadja el, s hívei közül sokan el is ítélték a néhány héttel ezelőtti terrorcselekményt. Az iszlám azonban csak az igazhívőket tekinti teljes értékű embereknek. Ezért mondhatják, hogy ezt a harcot az igaz hit védelmében, a sátán uralma ellen, egy megromlott társadalommal és annak tagjaival szemben folytatják. Ez kissé kifacsart logika, de indokolhatja a szent háborút. Így amire mi azt mondjuk, hogy gyilkosság, azt van, aki nem nevezi annak. Ezzel látszólag megoldódik a dilemma. Ám helytelen az iszlám egészéről beszélni. Valójában inkább egy szűkebb csoportról van szó, a fundamentalista iszlám híveiről. Az iszlám fundamentalizmus számára az egyén nem olyan fontos, a nagy ügy annál inkább. A fanatizmus egy több ezer emberéletet követelő terrorcselekményt is azzal magyarázhat, hogy a cél érdekében van szükség ekkora áldozatra. Ezt egyébként minden totális ideológia így gondolja. Ez a logika a marxizmus és a fasizmus képviselőitől sem volt idegen.
– Keresztény embernek nehéz megértenie, miként küldhet halálba egy fiatal embert a családja. Az öngyilkos merénylők hozzátartozói vajon miként dolgoznak fel egy ilyen tragikus eseményt?
– A palesztin merénylőkről sok esetben tudjuk, miként fogadta családjuk az eseményt. Előzetesen bizonyára nem mondták a gyermeküknek, rokonuknak, hogy légy öngyilkos merénylő, hiszen ez olyan döntés, amelyet mindenkinek magának kell meghoznia. De alkalmasint büszkék rá, amikor megtudják, hogy ilyesmire vállalkozik valaki a környezetükből. Büszkék rá előtte, és büszkék utólag is, hiszen az öngyilkos merénylő a hősök sorába lép. Bizonyára fáj nekik, hogy elvesztették, de azzal vigasztalják magukat, hogy a fiuk vagy lányuk nagy tettet vitt véghez az iszlám érdekében, és odaát megkapja érte a százszoros boldogságot.
– Az Egyesült Államokban kutatóintézetek tucatja foglalkozik az iszlámmal, Amerika mégsem képes megakadályozni a terrorcselekmények sorozatát. Nem beszélve arról, hogy éppen Washington fegyverezte fel Oszama bin Laden csapatát, s most ezek a puskák visszafelé sültek el. Érti-e egyáltalán a nyugati világ az iszlámot?
– Bármilyen jelentős szervezetek és hatalmas pénzek állnak a terroristák mögött, támadásaik mégis egyedi cselekedetek. Bár sok ezer ember foglalkozik a kérdéssel, óriási a téma irodalma, de ez másról sem szól, mint hogy nagy a feszültség a világ szegény és gazdag fele között, illetve egyes iszlám és egyes keresztény országok között. Tehát a feszültség forrása nem a vallásban, hanem a hatalomban és a gazdaságban mutatkozó különbségek. A kutatóintézetek feltárhatják a konfliktusok ideológiáját, megállapíthatják, hogy miféle szervezetek készülnek terrorakciókra, de azt sohasem lehet előre tudni, mikor és hol pattan meg egy szem a harisnyán.
– Az Amerika elleni terrortámadás óta a magyarok is félnek az araboktól, s minden iszlámhívőben potenciális ellenséget látnak.
– A terrortámadás arra is rávilágított, hogy a Nyugat nem vette elég komolyan az iszlámot. Nem mint jelenséget vagy mint filozófiát, hanem benne a másképpen gondolkodó embert. Mi, magyarok is félve vagy megvetően, de legtöbbször távolságtartóan szemléljük a Keleti pályaudvar környékén megforduló arabokat. Elhúzódunk tőlük, s azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy félünk a számunkra ismeretlentől, a másságtól. Szörnyülködünk, hogy 600-700 afgán menekült van Magyarországon, egy debreceni menekülttáborban. Talán még örülünk is neki, hogy jól be vannak zárva, s nem az jut eszünkbe, hogy jóformán börtönben érezhetik magukat. Ezekkel a gondokkal alig néz szembe a magyar társadalom. Magunkban azzal intézzük el a kérdést, hogy sietünk az Európai Unióba, és nincs időnk ilyesmivel foglalkozni. A szegény országok, a menekültek, a helyzetüket maguk megoldani nem tudók ellen folyó kizárósdi játékban mi is benne vagyunk. Konkrétan persze nincs mitől félnünk. Kis ország vagyunk, miért pont itt robbantanának legközelebb? De mi is hozzájárulunk a feszültség fenntartásához azzal, hogy nem próbáljuk meg lebontani a korlátokat.
– Hogyan kellene helyesen cselekednünk?
– A pillanatnyi helyzet kitűnő alkalom lehetne arra, hogy megpróbáljunk szóba állni az arabokkal. Megkérdezhetnénk, hogy mi a véleményük a történtekről, szerintük mi a megoldás. Miként látják kezelhetőnek a túlnépesedés és a különböző mentalitások egymás mellett élésének a kérdését? Magyarország hamarosan éppúgy a globalizálódó világ részévé válik, mint Német- vagy Franciaország, ahol milliós számban élnek törökök, arabok, kínaiak. Nyugat-Európa országai jelenleg azzal küszködnek, hogy milyen iskolákat és templomokat építsenek a különböző kultúrájú, vallású bevándorlóknak. Azon gondolkodnak, mit tehetnének azért, hogy az országukban élő emberek megértsék egymást. Ezek a problémák hozzánk is elérkeznek. Ma még fel tudnánk készülni rájuk, holnap, holnapután már nehezebb lesz.
– Némileg ellentmond ennek az az érvelés, miszerint az iszlámmal folytatott társadalmi hidegháború az európai identitástudat megerősödését szolgálhatja egy olyan lélektani pillanatban, amikor Európa az egyesülés felé halad.
– Primitív logikára vall, ha valaki azt hirdeti, hogy ha egy másik ember kellemetlen számomra, meg kell próbálnom kitekerni a nyakát. S végtelen cinizmusról tanúskodik, ha valaki ellenségkép ápolásával próbál úrrá lenni a saját gyengeségén. Kár lenne megfeledkezni arról, hogy magamat is korlátozom, ha önmagam azonosságát a másoktól való elhatárolódásban keresem. Említek viszont egy hazai példát, amelyik más stratégiát képvisel. Létezik egy katolikus közösség, Bulányi atya Bokor közössége, amelynek tagjai tizedet adnak a jövedelmükből, hogy ezzel segítsék a harmadik világ szegényeit. Ez olyan kísérlet, amely sokak életét megkönnyíti, bár a szegény országok helyzetét nem oldja meg. Akik ellenben így cselekszenek, azokban kifejlődik a másság megértésének és a rászorulókkal való közösség vállalásának a készsége. Ha tízmillió magyarban fejlődne ki ez a készség, akkor elmondhatnánk, hogy Magyarország is megtette a magáét.
Tomka Miklós (1941) vallásszociológust október 15-én avatja diszdoktorrá a Bécsi Egyetem Teológiai Kara. Tanulmányait a Közgazdasági Egyetemen végezte, az ELTE-n doktorált, majd kandidátusi címet szerzett. Számos nemzetközi kutatóintézetben és egyetemen dolgozott. Az Országos Lelkipásztori Intézet Vallásszociológiai Központjának alapítója, irányítója, az MTA Filozófiai Kutatóintézet vallásfilozófiai csoportjának, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiai tanszékének vezetője. 16 kötet és több mint 600 tanulmány és cikk szerzője, a Concilium című, hat nyelven megjelenő teológiai folyóirat társkiadója, számos nemzetközi társaság tisztségviselője.
Lázár János
Németh Balázs: Nem hallom, hogy a baloldali értelmiség tiltakozna + videó
