Október 31-én, a reformáció emléknapján olyan eseményt idézünk fel, amely hatalmas szellemi forradalmat kavart Európában. Miért kellett ennek bekövetkeznie?
– Nyilvánvaló, hogy a reformáció nem 1517. október 31-én kezdődött. Hosszú vajúdás eredménye volt az, hogy Luther kiszögezte a kilencvenöt tételt a wittenbergi vártemplom kapujára. Addigra – főként a búcsúcédulákkal való visszaélés nyomán – már sokan úgy érezték: nem szabad engedni, hogy az egyház felfogása ilyen messzire sodródjék a Szentírás tanításától. Luther pedig a Bibliát tanulmányozva valósággal belerendült abba a felismerésbe, hogy az üdvösséget egyedül Isten kegyelmétől remélhetjük.
– Ezt addig másképp tanították?
– A középkori egyházban azt tartották, hogy jó cselekedetekkel érdemelhetjük ki Isten kegyelmét és szeretetét. A Szentírás viszont azt tanítja, hogy „kegyelemből van üdvösségetek, hit által… nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék”. Pál apostol ezt Ábrahám példáján szemlélteti, aki szintén nem a cselekedeteiért kapott valami jót az Istentől, hanem azért, mert Isten adni akart. Ábrahám csak elfogadta Isten ajándékát – és ez a hit. Hitte, hogy Isten valóban neki kínál valami jót. És megkapta Isten ajándékát, mielőtt bármit tehetett volna. Isten szeretete, rólunk való gondoskodása mindent megelőz az életünkben. Minden, amit az ember tesz, mond és alkot, válasz Isten megelőző cselekvésére.
– Ma, Luther után ötszáz évvel hogyan gondolkodik erről a vallásos ember?
– Sokan ma is feszültségben élnek, és szüntelenül azt kérdezik önmaguktól: elég jót tettem már ahhoz képest, amennyi bűnt elkövettem? Isten, mint egy könyvelő, időnként egyenleget von, és kiderülhet, hogy adós vagyok. Vagy túlteljesítettem a normát: a szentekre jellemző, hogy vannak fölösleges jó cselekedeteik is. A búcsúcédulákkal a szentek fölösleges jó cselekedeteit átutalták az egyszerű híveknek. Persze ezt ki kellett fizetni. A pénz nemes célokat szolgált, ebből építették például a Szent Péter-templomot; ám a becsületesen gondolkodó, egyházukat szerető emberek – még azok is, akik nem ismerték a Szentírás tanítását – úgy érezték, hogy valami nem stimmel. Istent nem lehet lefizetni, nem lehet békességet, reménységet, bocsánatot vásárolni. S a reformátorok azt mondták: ezt tanítja pillanatnyilag az egyház, ezzel szemben ezt olvassuk a Bibliában. A kilencvenöt tétel ilyen felismeréseket tartalmazott.
– Milyen volt a magyar reformáció időszaka?
– Magyarországra nagyon gyorsan eljutott a lutheri reformáció, s szinte egybefolyt a korabeli magyar közművelődéssel. A nagy magyar reformátor, Dévai Bíró Mátyás személyes jó barátja volt Luthernek, az ő házában lakott, amikor Wittenbergben tanult. A hitvitákat nem valami durva, asztalverő stílusban folytatták; Sztárai Mihály, Tolna, Baranya, Szlavónia reformátora szellemes, sziporkázó iskoladrámákat írt, amelyeket tantermekben adtak elő, meg azokban a kis paticsfalú templomokban, amelyek nyomai máig föllelhetők Baranyában. Csanádi Imre írja a reformációról szóló versében, hogy „ország lappangott itt, mikor nem vala ország”, hogy tehát a két pogány közt, a török–német harapófogóban a reformáció megtartó erővé vált. A reformátorok a bibliai tanítás nyomán komolyan vették, hogy Isten szereti ezt a népet szenvedésében is. Károli egészen sajátos történelemszemléletet dolgozott ki arról, hogy Isten az ítéletével nem megsemmisíteni akarja népünket, hanem megtisztítani, és jövőt készített számunkra. Ennek kimondhatatlan lelkigondozói ereje volt. Szegedi Kis István teológiai, filozófiai, nyelvészeti műveit egész Európában tanították. Ez az ember éveket töltött török tömlöcökben, éheztették, verték, de ahányszor kiszabadult, ott folytatta a tudományos munkát, ahol abbahagyta. Melius Juhász Péter, Debrecen első püspöke harminchat évesen halt meg, de egy kisebb könyvtárra való művet hagyott hátra. Jellemző volt a magyar reformátorokra az a kálvini gondolat, hogy Isten az egész valóság ura, ezért az istenfélő embernek a teljes valóságot kell kutatnia és megismernie. Ezt annyira komolyan vették, hogy ők voltak e hazában az első növénytan-, nyelvtan-, csillagászati és egyéb tudományos könyvek megalkotói. Engem is meglepett, mikor megtudtam, hogy a XVI. században a huszonegy működő magyar nyomda közül húsz protestáns kézen volt. Körülbelül ez a megjelent művek szerzőinek aránya, sőt a latint is tanító, nyilvános magyarországi iskolákra is ez az arány jellemző.
– A köztudatban Péter apostol, aki Jézustól kapta a felhatalmazást a bárányok legeltetésére, az első egyházfő, és a katolikusoknál napjainkig töretlen a sor. Hova nyúlnak a protestáns egyházak szellemi gyökerei?
– Amikor nagypénteken, Jézus halálakor a jeruzsálemi templomban az a hatalmas, vastag függöny, amely elválasztotta a szentek szentjét, az Isten jelképes lakóhelyét a templom többi részétől, kettéhasadt, ez azt jelentette, hogy megszűnt a közbevettetés Isten és ember között, és az ember, Jézusra való tekintettel, közvetlenül mehet Istenhez. Az egyház, a papság, a főpapság közbenjáró szerepe nem biblikus. Éppen az volt Krisztus váltságának a célja, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhessen vele az ember. Ahogy egy Isten van, úgy egy a közbenjáró is közte és az emberek között: Jézus Krisztus, tanítja a Szentírás. A Biblia hangsúlyozza azt is, hogy az egyháznak egyetlen feje van: maga Krisztus. A kontinuitás Jézus személyében és az írott igében, a Szentírásban van. Mindig ehhez kell igazodnunk, s ha eltérünk tőle, viszszatalálhatunk. Ezt jelenti a „szüntelen reformáció”.
– Voltaképpen mi az az új, amit a reformáció hozott?
– A reformáció nem újítás. Reformálni azt jelenti: visszaalakítani. A latinul beszélő reformátorok így mondták: ad fontem, azaz vissza a forráshoz. A vizsolyi templom jól példázza ezt. Amikor elkezdték rendbe hozni, a munkálatok közben festéknyomokat találtak a vakolatréteg alatt. Leállították a munkát, szépen lehántották a vakolatot, és fölragyogott alóla egy gyönyörű freskó, amelyet meg lehet nézni ma is. A reformáció letisztította az eredetiről azt, amit „rákentek a századok”. Luther rámutatott, hogy mit mond a Szentírás a hitről, életről, halálról, aztán Kálvin folytatta: házasságról, szerelemről, pénzügyekről, gazdaságról, emberi együttélésről, háborúról, hatóságról, az egész életünkről. Mindennek az alapja a Biblia lett. „Sola Scriptura”, ez volt a reformáció egyik jelszava: egyedül a Szentírás a hiteles kijelentésforrás, amelyben Isten elmondja, hogy kicsoda ő, ki az ember, és mi ez a világ. Ezek az úgynevezett „solusok”, amelyeket a reformáció lényegeként emlegetnek: egyedül kegyelemből remélhetünk minden jót Istentől, mert egyébként az ítéletét érdemelnénk; egyedül a hitünkkel tudjuk ezt komolyan venni, megragadni; egyedül Jézus az, aki feláldozta magát értünk, és az Atyához viszszavezethet minket, s mindezt egyedül a Szentírásból ismerhetjük meg, ezért a szent hagyományt nem tekintjük a Bibliával egyenértékű kijelentésforrásnak. Luther mindezt a középkori egyházon belül próbálta megvalósítani. Abban reménykedett, hogy „in capite et membris”, fejében és tagjaiban meg lehet újítani az egyházat. Amikor 1521-ben birodalmi átokban részesítették és kiközösítették, meglepődve vette ezt tudomásul. Nem akart egyházszakadást.
– A Biblia legkésőbb keletkezett szövege is majdnem kétezer éves, és egy tőlünk viszonylag távoli kultúrában fogant. Vajon érthető-e számunkra? Nincs szükség az egyház tanítói, ha úgy tetszik, közvetítői hivatalára?
– Az a kérdés, hogy ki minek tekinti a Bibliát. Én hiszem, hogy különbözik az összes többi könyvtől, mert íróit a Szentlélek ihlette, inspirálta, azaz a gondolataikat ő vezette, miközben írták. Ez nem diktálást jelent; mindegyik író egyénisége, műveltsége meglátszik az általa jegyzett szövegen. De a gondolati tartalom Isten kijelentése. Akiben szintén Isten lelke van, az érti a kijelentés tartalmát. Ezért merték a reformátorok az egyszerű emberek kezébe adni a Bibliát. Sokan ezért tanultak meg írni-olvasni. Én még ismertem olyan egykönyvű öregembereket, akik a Biblia mellett legfeljebb az öreg Szikszai-imádságoskönyvet meg a Kincses Kalendáriumot tartották a mestergerendán, de valami különös szellemi világosság áradt belőlük. S néha, egy-egy téli bibliaórán ezek a néhány osztályt végzett parasztemberek olyan világosan értelmeztek bibliai szövegeket, hogy én a lelkészi diplomámmal csak hallgattam és jegyzeteltem. Ez nem azt jelenti, hogy bárki tanulatlanul kezdje magyarázni a Bibliát. A teológia, az írásmagyarázat tudomány, amelyhez sok történeti, nyelvi, régészeti és egyéb ismeret szükséges. De nem véletlenül mondta Jézus, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istentől származik. Aki hittel olvassa, annak táplálja a lelki életét, akár a kenyér a testet. Formálja a gondolatait, helyes döntésekre segíti, visszatartja a bűntől, és az én hitem és tapasztalatom szerint mindezt az az élő Isten végzi, aki a Biblia betűin keresztül ma is szól hozzánk. Ehhez azonban vevőkészülék is kell.
– És akinek nincs ilyen vevőkészüléke?
– Mindannyian vevőkészülék nélkül születünk, mert azt még az édenkertben elveszítettük. Képtelenek vagyunk felfogni Isten gondolatait. De aki ezt fölismeri és beismeri, és azt mondja: Istenem, én magamban teljesen tehetetlen vagyok, nem értelek, és nem tudok veled egyetérteni, pedig szeretnék, az megkapja ezt a vevőkészüléket. Aki behívja Jézust az életébe, azt ő maga teszi képessé, hogy felfogja és kövesse mindazt, amit Isten mond. Gyökeresen megváltozik, kiteljesedik az élete. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek. Isten az önmagával való közösségre teremtett minket, de ez a közösség az édenben megszakadt. Jézus tud visszavezetni bennünket erre a közösségre. Ez az egyes ember reformációja. Természetesen szükség van hívő tanítókra, akik szakszerűen magyarázzák Isten igéjét, és vannak exegetikai, hermeneutikai, dogmatikai ismereteik. De az ismeret nem pótolja, csak kiegészítheti a hitet.
– Ma a keresztény világban az ökumené a jelszó. Hogyan viszonyul ehhez a protestáns hívő?
– A reformátorok helyesen fogalmazták meg a bibliai hit lényegét: egyedül a kegyelem, egyedül a hit, egyedül Jézus, egyedül a Szentírás. Amint az „és” vagy az „is” megjelenik, az már más alap. Nem mondhatom, hogy Jézust elfogadom, de szükségem van egyéb közbenjárókra is, ha egyszer a Szentírásban Isten azt mondja, nincs más. Nem tehetek hozzá semmit Isten kegyelméhez, a jó cselekedeteimet sem. A jó cselekedetek nem szerzői a kegyelemnek, hanem gyümölcsei. Azért leszek képes jót cselekedni, mert már kaptam Istentől bűnbocsánatot, örök életet, és hálából tehetem azt, ami neki kedves. És nem tehetek hozzá a Szentíráshoz sem. Nem valamely felekezet, hanem a közös alapon állók lelki egysége az anyaszentegyház, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Ezen nem kell fáradoznunk, ez az egység létezik. Másféle egységre pedig nincs szükség. Egy épületnek nem lehet két alapja.
– Szerte a világon, így Magyarországon is gyorsan terjednek a szekták, s a legtöbbjük protestáns gyökerűnek vallja magát.
– A tévtanítók és tévtanítások jóval a lutheri reformáció előtt, még a kezdeteknél megjelentek, és végigkísérik a keresztyénség történetét. A szektákra nem az jellemző, hogy protestánsok, hanem az, hogy kiragadnak egy tanítást vagy egy bibliai részt a többi közül, és arra építenek egy sajátos teológiát és gyakorlatot. Ráadásul a legtöbbjük egyedül üdvözítőnek állítja magát. Ilyet a reformáció egyházai sohasem mondhatnak. Ha úgy látom, hogy fölismertem valamely igazságot, akkor tartozom azzal, hogy közreadom. De a II. Helvét Hitvallás szépen vallja: ha valaki minket az igéből jobbra tanít, azt elfogadjuk és meg is köszönjük.
– Sokat hallani a protestáns egyházak identitászavaráról, s mintha változna, világiasabb lenne ma az egyházak és lelkipásztorok üzenete is.
– Ez sem protestáns, hanem globális probléma. A politika, a tudomány és kultúra nagyon fontos a maga helyén, de a mai embernek rengeteg kérdése van, amelyekre ezek nem adnak választ. Ugyanakkor lelkigondozóként azt tapasztalom, hogy az emberekben, s ez igaz a fiatalokra is, nagy lelki szomjúság van. Oda mennek, ahol hiteles választ kapnak a kérdéseikre, ahol az Isten igéjét tisztán hirdetik, ahol Isten szent lelke munkálkodik. Az egyházaink jövője, éppúgy, mint a személyes életünk gondjainak megoldása, nem a mi kezünkben van, hanem mindenestül Isten kegyelmétől függ. Ez a kegyelem ingyenes, nem kell adni érte semmit, és kiárad mindenkire. Ez formálja át a benne hívőt derűs, értékteremtő, másokért élő keresztyénné. Ez az evangélium, s az egyháznak ezt kell hirdetnie és eszerint élnie.
Cseri Kálmán 1939-ben született Kecskeméten. A Budapesti Református Teológián szerzett lelkészi diplomát 1962-ben. Harminc éve a pasaréti református gyülekezet lelkipásztora.
Charlie Kirk
Fotón Charlie Kirk lehetséges gyilkosa
